KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az új büntető kódex keretein belül néhány mondatban, néhány percben beszéljek annak csupán egyetlen fejezetéről, a 23. fejezetről, amely a környezet és természet elleni bűncselekményeket szabályozza. Előtte néhány szóban a hatályos büntető törvénykönyv szabályozásáról szeretnék beszélni. A közrend elleni bűncselekmények fejezetén belül a közegészség elleni bűncselekmények cím alatt található jelenleg az, amit környezet elleni bűncselekményekként definiálhatunk. Egészen konkrétan a jelenleg hatályos Btk.-ban a környezetkárosítás, a természetkárosítás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése tényállások sorolhatók e bűncselekmények körében.
Itt talán ha pozitívum mondható el erről az új tervezetről, akkor ez az egyik pozitívum, amely úgymond halad a korral, és a környezet és természet elleni bűncselekményeket egy önálló fejezetbe csoportosította át. Ez mindenképpen egy előrelépés, hiszen a közrend elleni bűncselekmények és a közegészség elleni bűncselekmények között nyilván nem a megfelelő helyen volt. Ilyenkor mindig el kell gondolkodni azon, hogy mi is ezen bűncselekmények tárgya, a jogi tárgya, a környezet elleni bűncselekményeknek. Azt látjuk, bár nyilván minden környezet elleni bűncselekmény, áttételesen legalábbis, valamelyik közvetlenül is, az emberi egészséget károsítja és így a közegészséget, de akkor sem célszerű a közegészség elleni bűncselekmények között elhelyezni, főleg most az új fejezet kiegészült jó néhány olyan tényállással, amit már áttételesen sem lehetett volna besorolni közegészség elleni bűncselekménynek. Nem akarok nagyon elméleti irányba elmenni, de itt többféle koncepció látott napvilágot, és Európában is többféle megoldás létezik ennek a szabályozására, van olyan ország, ahol nem is a büntető törvénykönyv keretein belül kapnak helyet a környezeti tényállások, hanem a környezetvédelmi törvény keretein belül szabályozzák. Több ilyen európai uniós ország is van. Én ezt nagyon helyeslem egyébként, hogy már az 1978. évi IV. törvény is a büntető törvénykönyv kereteiben szabályozta, bár még elég kezdetleges módon is, és üdvözlöm azt is, hogy itt már az új tervezetben önálló fejezetben kapnak helyet a környezet és természet elleni tényállások.
Voltak olyan koncepciók egészen már a kilencvenes években is, aztán egyre inkább teret kaptak, amely szerint célszerűbb volna a gazdasági bűncselekmények között szabályozni, hiszen ha megnézzük gyakorlati példákon keresztül az utóbbi évek vagy akár egy-két évtized környezeti bűncselekményeit is, szinte valamennyi gazdasági területen vagy valamilyen gazdasági haszonszerzés végett következett be, akár természetkárosításról, akár környezetkárosításról vagy a hulladékgazdálkodás rendjének megsértéséről beszélünk. A legtöbb a termelés körében. Azt látjuk, hogy az iparban következnek be a leglátványosabb, legsúlyosabb ilyen bűncselekmények. Nem kell másra utaljak, mint a 2010. október 4-ei kolontári katasztrófára, amely tekintetében ugyan még nincs lezárult büntetőeljárás, de minden bizonnyal az ügyészségi vádemelés szerint legalábbis több tényállást is megvalósított, közte környezet elleni bűncselekmény tényállást is. Tehát lehet ezen vitatkozni, hogy hová helyezzük el, mindenesetre ez egy jó közelítő megoldás, hogy most önálló fejezetben kaptak helyet ezek a tényállások. És mindenképpen jó megoldás, hogy a szabálysértési törvényből átkerültek bizonyos tényállások, tehát az orvhalászat, az orvvadászat ide, és önálló bűncselekménnyé minősítést, bűncselekményi tényállást kaptak, ha egyébként elég enyhe szankcióval is, de erről majd egy kicsit később.
(17.40)
Az új tényállásokat illetően, ami megmaradt, a környezetkárosítás, természetkárosítás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, ebben igazából érdemi változásokat nem nagyon találunk. Az állatkínzás mint új tényállás szintén üdvözlendő, hogy megjelenik a gerinces állatokra vonatkozóan ebben az új tervezetben. Ugyan itt vétség miatt két évig tartó szabadságvesztést ír ki, illetve különös szenvedés okozása esetén három évig terjedő szabadságvesztést, ami adott esetben bírhat elrettentő erővel, de azért azt most is látjuk, hogy elég ritka a letöltendő szabadságvesztés; konkrétan most a közelmúltban volt, ha jól emlékszem, egy ló meggyilkolásáért, megöléséért egy ilyen letöltendő szabadságvesztés, talán egy év, ha jól emlékszem. Mindenesetre a demokráciákban és a fejlett társadalmakban ezt mindenképpen szabályozni szükséges, hogy a gerinces állatok védelmében akár büntetőjogi tényállásként is eljárjunk.
Az orvvadászat és az orvhalászat tekintetében szintén nagyon hasznos, hogy önálló tényállásként bekerültek, azonban nemcsak hogy enyhének tartjuk itt a két évig terjedő szabadságvesztést, ami megfogalmazásra került a törvényjavaslatban, hanem hiányoljuk azt, hogy minden esetben ehhez hozzá kéne additívan járulni az elkövetéshez használt eszközök elkobzásának, ami igazán visszatartó erővel bírna. Az orvvadászatnál és orvhalászatnál, különösen az orvhalászatnál akár az orvhalászathoz használt hajók, hálók, speciális felszerelések elkobzása, végleges elkobzása biztosan visszatartó erővel bírna. Ez különösen probléma nálunk - én a Balaton-parti választókerületből letten országgyűlési képviselő, bár országos listáról, de ennek ellenére a Balaton védelmét mindig is egy kiemelt problémakörnek tartottam -, és nagyon nagy az orvhalászat a Balatonon is, és más egyéb hazai élővizeken is. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a tényállás, ez a maximum két évig terjedő szabadságvesztés így önmagában elegendő visszatartó erővel fog bírni.
Ennek nagyon hosszú távú hatásai vannak egyébként, talán nem tűnik így első hallásra olyan súlyosnak mint orvhalászat, csakhogy ezt már nagyban, gazdasági, pénzügyi nyereség céljából, gazdasági céllal végzik az orvhalászok, és nyilván nem saját maguk és családjuk élelmezése céljából - teljesen jelentéktelen hányad, aki ezt esetleg ezért végzi -, professzionális eszközökkel. Már a halőröknél és az élővizek védelmére szakosodott szerveknél sokkal profibb eszközökkel végzik, tehát esélyük sincs az ő felderítésükre, sokszor a hálókat csak a GPS-koordináták alapján találják meg, semmiféle bója vagy egyéb nem jelzi azt, így mindenképpen indokolt a szigor. Én annak a pártján vagyok, hogy az orvhalászathoz használt eszközöknek az azonnali és végleges elkobzása lenne az igazi megoldás, természetesen súlyosabb esetekben a két évig terjedő szabadságvesztés kiszabása mellett.
Ami még új tényállásként megjelenik, a tiltott állatviadal szervezése, szintén üdvözlendő. Egyébként a többi tényállásnál nagyjából ugyanazok köszönnek vissza, mint amit a hatályos büntető törvénykönyvben megtalálhattunk már. Mi benyújtottunk egy módosító javaslatot, és a környezet és természet elleni bűncselekményeket kiegészítjük, kiegészítenénk egy újabb tényállással, mégpedig a "veszélyes létesítmény üzemeltetésével visszaélés" című tényállással. Tesszük ezt azért, én a kolontári katasztrófát vizsgáló bizottság elnökeként is láttam, de egyébként országgyűlési képviselőként és környezetvédelmi szakmában dolgozó vállalkozóként is annak idején, hogy a privatizáció során sokszor kerültek létesítmények olyan kezekbe, vagy gyakori volt ez a privatizációs gyakorlatban, akik elsősorban a rövid távú profitszerzést és a haszonszerzést tekintik elsődleges céljuknak. Őket inkább a környezetvédelmi előírások csak akadályozzák abban, hogy ezt megvalósítsák, és nincsenek tekintettel sem környezeti, sem emberi érdekekre sokszor ezeket a vállalatokat üzemeltető vállalkozók.
Így szükségesnek látjuk egy olyan önálló tényállás - természetesen a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésen túl egy olyan önálló környezeti tényállás - bevezetését, amely a veszélyes létesítmény üzemeltetésével visszaélést szabályozza. Akik engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve üzemeltetnek olyan létesítményt, ahol veszélyes tevékenységet végeznek, vagy veszélyes anyagokat használnak, nyilvánvalóan itt erre szorítódna ez a tényállás. Itt egy évtől öt évéig terjedő szabadságvesztés lesz, de ezt majd a részletes vitában fogom konkrétabban megindokolni. Hogyha ez az üzemen kívül bármely személy halálát, sérülését vagy a környezet károsodását okozza, akkor ez minősítő tényezőként merülne fel.
Egyébiránt egy európai uniós irányelv is szabályozza ezt a tényállást, szinte a szövegben nagy hasonlóság van, amit mi itt megalkottunk. A 2008/99. európai közösségi irányelv szabályozza a környezet büntetőjogi védelmét. Ezt az irányelvet 2010. december 26-áig kellett a jogalkotónak a magyar jogrendbe a jelenlegi szabályok szerint átültetni, hiszen ugyanúgy, ahogy az Európai Unió tagjai vagyunk, erre köteleznek minket, hogy az irányelveket két éven belül ültessük át a saját jogrendünkbe. Egyébként ebben az esetben nem is feltétlenül negatív ez a javaslat, hiszen konkrétan, tételesen tartalmazza azokat a tényállásokat, amelyeket az Európai Unió szerint környezeti büntetőjogi tényállásként kell az egyes országoknak kezelni, és ez a veszélyes létesítmény üzemeltetésével visszaélés, ha nem is ezen a címen, de szerepel nagyon hasonló szöveggel ebben az európai uniós irányelvben. Tehát hogyha nem hisznek nekünk a kormányoldali körökben, és nyilván a szocialista oldalon is divat az európai uniós irányelvekre hivatkozni, és ezeket mindenáron követni, akkor itt egy remek lehetőség, hogyha nekünk nem hisznek, hogy ebből egy önálló tényállás megalkotása szükséges, akkor higgyenek az Európai Uniónak, hiszen a legtöbb helyen, a legtöbb országban már ezt a bűncselekményt önálló tényállásként szabályozzák. Röviden ennyit szerettem volna elmondani.
Összefoglalóan elmondható, hogy sok területtel ellentétben itt kevésbé voltunk kritikusak a környezet és természet elleni tényállásoknál, hiszen előrelépést tapasztalatunk a jelenleg hatályos Btk. szabályozásával szemben. Hogy megfelelő helyre kerültek-e ezek a bűncselekmények, és megfelelő súllyal szerepelnek-e, illetve megfelelő visszatartó ereje lesz-e ennek, ezt majd nyilván a gyakorlat, az élet fogja eldönteni. Mindenesetre egy jó úton indulhatunk el, azonban sok helyen nagyon enyhék itt is a büntetési tételek, és nem biztosítanak elegendő visszatartó erőt, ahogy említettem, akár az orvhalászatnál, orvvadászatnál, és láttuk a közelmúltban, és látjuk a mai Magyarországon, a mindennapok Magyarországán, hogy vajmi kevés figyelmet fordítanak akár a gazdasági élet szereplői, akár a magánszemélyek, természetes személyek, pláne az országot csak kizsákmányolásra használó multinacionális cégek a környezetünk védelmére.
Mintegy az Európai Unió szemétlerakójává váltunk, szokás használni ezt a kifejezést mostanában, és milyen igaz, elkezdve az import bálás szemétnek, akár a selejtes, rossz minőségű áruknak a Magyarországra ömlesztésén át a súlyosabb környezetszennyezésekig, akár gondolhatunk a Tisza cianidszennyezésére, a Rába habzására, a Szentgotthárd mellé tervezett hulladékégetőre, nyilván osztrák oldalon, ezek mind-mind azt mutatják, hogy a környezetkárosításokat súlyosabban szabályozni szükséges, hiszen a jövő generációk léte a tét. Azért nagyon fontos a bűncselekményeknek ez a kategóriája, mert itt nem elsősorban a jelen társadalmi viszonyokon van a hangsúly, bár nyilván, gondolom, az is fontos, de a jövő generációk léte kerül veszélybe azáltal, hogyha nem szentelünk kellő figyelmet ennek a területnek.
Így arra kérem államtitkár urat és arra kérem az előterjesztőket, hogy fogadják be ezt a módosító indítványunkat, és ha szükségesnek látják, ebben is rugalmasak vagyunk, de kérem, segítsenek abban, hogy ezt az új önálló tényállást a büntető törvénykönyvbe beemelhessük, és ezzel is kezdetét vegyük egy olyan folyamatnak, hogy megakadályozzuk a profithajhász, gátlástalan vállalati, ipari, vállalkozói magatartást akár multinacionális cégek, akár más cégek részéről, és segítsünk Magyarország megtisztításában. Segítsünk abban, hogy az unokáinknak és az utánunk következő generációknak is megfelelő termőföld, megfelelő minőségű víz és levegő álljon rendelkezésre, és természetesen megfelelő minőségű életkörnyezet, természeti környezet.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés