DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Három témakörről szeretnék beszélni a törvénykönyv különös részéhez kapcsolódóan. Egyrészt azt szeretném bemutatni, hogy miért nem nyújt elégséges védelmet ez a javaslat a munkavállalói kiszolgáltatottsággal, kizsákmányolással szemben; másodjára szeretnék beszélni arról, hogy mennyire hatékony avagy nem hatékony a javaslat a korrupció visszaszorítása érdekében; harmadjára pedig szeretnék beszélni arról, hogy mennyiben nyújt megoldást a javaslat, illetve az LMP módosító javaslatai a csoportos, illetve a csoportok ellen elkövetett erőszakcselekményekkel, az úgynevezett gyűlöletcselekményekkel szemben.

Először is szeretném azt leszögezni, hogy az elmúlt 20 év egyik nagy adóssága, hogy a büntetőjog nem adott valójában védelmet a magyar munkavállalók milliói számára a privatizáció időszakában sem a tömeges kiszolgáltatottság és az egészen útszéli kizsákmányolás mindenféle formáival szemben. A büntetőjog egy ultima ratio, de ultima ratio, éppen ezért nem nagyon tudok elképzelni olyan jogterületet, ahol a nagyon durva normaszegéssel szemben kizárólag igazgatási jellegű szankciók léteznének. A munkajog területén ma így van, így van 20 éve, és ez aligha tartható.

Szerte Magyarországon is, különösen az Alföld egyes részein, például a Nagykunságban számos olyan üzem van, amelyek bevett gyakorlata az, hogy a 6 órára leszerződött munkásokat valójában 8, 10, 12 óráig dolgoztatja, jó esetben kifizetik a 6 órára előírt minimálbért. Számos ember elmeséli azt a munkanélküliséggel egyébként kritikusan sújtott térségekben, hogy fizetett szabadság gyakorlatilag nem létezik, aki megbetegedik, és nem tudja ellátni a feladatát, az jó eséllyel számolhat állásvesztéssel.

Éppen ezért javasolja a Lehet Más a Politika, hogy azokat az eseteket, amikor valaki gyakorlatilag úgy építi fel a vállalkozását, hogy nyíltan, ha úgy tetszik, üzletszerűen megszegi a legalapvetőbb munkajogi, munkavédelmi előírásokat, ott az ilyen vállalkozót sújtsa a büntetőjog teljes szigora. Nem elfogadható az, hogy ma Magyarországon úgy lehet nagy haszonra, nagy profitra szert tenni, hogy valaki gyakorlatilag XIX. századi elnyomás módjára rabszolgaként dolgoztatja a munkavállalókat.

Egy külön esetkör az, amikor a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megszegésével a munkavállalók emberi méltóságát sértik meg, vagy éppen a munkavállalók politikai véleménynyilvánítását, politikai részvételét kívánják például állásvesztéssel szankcionálni. Több helyen az országban elmesélték azt, hogy nagyon sok helyütt a polgármester például azzal revolverezi a közalkalmazottakat, hogy akiről kiderül, hogy történetesen például egy másik párthoz tartozik vagy egy másik párt aktivistája, az megnézheti magát, aligha maradhat az iskolában egy tanár, vagy aligha dolgozhat a polgármesteri hivatalban. Más jellegű munkáltatói visszaélések is vannak, amikor a munkavállaló munkaviszonnyal össze nem függő joggyakorlását a munkaviszony megszüntetésével szankcionálják. Ugyanide sorolom azt is, amikor a kollektív munkavállalói jogokat sérti meg a munkáltató, illetve a munkáltatói jogkört gyakorlója a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megszegésével.

Természetesen itt olyan esetkörökről beszélünk, amikor a jelenlegi munkaügyi igazgatási szabályok bevetése nem elégséges. Nem azt kívánjuk büntetőjog eszközökkel megfogni, amikor mondjuk, egy cég szabadság-nyilvántartása nincsen rendjén, erre valók a munkaügyi igazgatási szabályok, de akkor, amikor nagyon durván elfojtják a munkavállaló véleménynyilvánítási szabadságát, illetve a magánéletében, a közéleti aktivitásában korlátozzák, vagy éppen a profitszerzés forrása a munkaügyi szabályok rendszeres megszegése, itt nincs más lehetőség, mint az ultima ratio, a büntetőjog eszközének a bevetése.

Harmadrészt ebbe a körbe sorolom azokat a jelenségeket is - és erre is reagálni kíván az LMP javaslata -, amikor a hivatalos személy vagy az, aki a munkáltatói jogköröket gyakorolja egy közfoglalkoztatásban részt vevő személy felett, a közmunkásokat haszonszerzési célból a saját javára dolgoztatja. Nem megengedhető az, hogy ma létezhetnek olyan önkormányzati vezetők, olyan munkáltatók, akik a közmunkásokat, a közfoglalkoztatásokat a saját haszonszerzésükre használják fel, valójában nem a köz érdekében, hanem az egyén érdekében dolgoztatják ezeket az embereket a minimálbérnél kevesebb fizetségért. Ha igaz az, amit itt önök elmondtak, illetve a miniszterelnök úr elmondott 2010-ben, hogy véget ért az a korszak, amikor az egyéni érdek a közérdek fölébe helyeződött, akkor itt a remek alkalom, alkossunk olyan szabályt, amelyik szigorúan tiltja és bünteti azt, hogy magáncélból lehessen embereket kizsigerelni, kizsákmányolni, minimális fizetségért magánbirtokokon dolgoztatni.

A következő nagy politikai cél, amelyre reagálnia kellene az LMP álláspontja szerint a büntető törvénykönyvnek, az a korrupcióellenes fellépés. Elöljáróban szeretném elmondani, hogy nem gondoljuk azt, hogy a korrupció vagy akárcsak a politikai korrupció önmagában büntetőjogi eszközökkel hatékonyan visszaszorítható lenne, viszont azt gondoljuk, hogy a büntetőjogban is, párhuzamosan más jogterületekkel, illetve más közpolitikai területekkel, lehetne sokkal hatékonyabb lépéseket tenni.

Az első javaslat, amit igazából nemcsak most, hanem már egy jó fél évvel ezelőtt megfogalmaztunk, az valójában az aktív információszabadságot védi. Létezik régóta tényállás - és a javaslatban is - a közérdekű adattal való visszaélés, amelyik az információszabadságot védi, de tudjuk jól, hogy van az információszabadságnak az a formája, amikor törvény kifejezetten előírja azt, hogy a közérdekű adat birtokosa meghatározott időn belül tegyen közzé információkat, függetlenül attól, hogy ezt kéri-e valaki. Mi azt mondjuk, hogy erre is reagálnia kell a büntetőjognak, nem lehet féloldalas az információszabadság védelme, ráadásul azt tartanánk jónak, hogyha nyílna a tér az aktív információszabadság előtt, és minél több közérdekű adattípus esetében előírnánk a közérdekű adatok birtoklói, polgármesterek, közigazgatási szervek vezetői esetében a közzétételi kötelezettséget. Ezt a közzétételi kötelezettséget büntetőjogi garanciákkal kell biztosítani. Azt gondoljuk, hogy ha valami hatékonyan vissza tudja általában véve szorítani a korrupciót, csökkenteni tudja a korrupciós nyomást a politikai eliten, a törvényhozáson, a közigazgatási szerveken, az éppen az átláthatóság.

És ha már az átláthatóságról van szó, az elmúlt két évben számos, akár dicséretesnek is mondható kezdeményezés történt a parlamentben, hogy az off-shore lovagokat hogyan lehetne a közpénzek környékéről elűzni. Ehhez képest viszont a büntetőjog mulasztásban van, hiszen nem reagálunk arra az esetre, hogyha valaki a tulajdonosi szerkezet átláthatóságával összefüggő kötelezettségeket megszegi; magyarul, elindul egy közbeszerzési pályázaton úgy, hogy megfelel a törvényes előírásoknak, és menet közben teszi átláthatatlanná a cég struktúráját. Szeretném jelezni, hogy itt megint csak egy olyan elvárásról van szó, amit önök egyébként a kormányprogramban is megfogalmaztak, és ahhoz, hogy az off-shore lovagokat valóban el lehessen zavarni a közpénzek környékéről, ezt a kiskaput be kell zárni, ráadásul egy erős vasráccsal kellene ezt az ajtót biztosítani, lehetetlenné kéne tenni azt, hogy azok, akik egyébként elnyernek egy közbeszerzési pályázatot, menet közben a tulajdonosi struktúrájukat átláthatatlanná tegyék, és a közpénzeket kiszivattyúzzák különböző luxemburgi vagy éppen rosszabb esetben Kajmán-szigeteki vagy isten tudja, hová valósi postafiókokba.

Az LMP korrupcióellenes javaslatai között van egy elég tekintélyes elemből álló módosító javaslat, amely egy kockázatos kísérletet vetít elő, nevezetesen, hogy valószínűleg hatékonyabb lenne a korrupciós bűncselekmények üldözése - tekintettel vagyunk az igen magas látenciára -, hogyha lehetővé tennénk azt, hogy azok, akik részesei egy korrupciós cselekménynek, tehát egy vesztegetési bűncselekménynek, a vádemelésig a büntetésük korlátlanul enyhíthető legyen, hogyha teljes mértékben feltárják mindazt, ami tudomásukra jutott a cselekménnyel kapcsolatban.

(16.50)

Azt gondoljuk, hogy ha a különböző korrupciós jellegű tényállásoknál a büntetés korlátlan enyhíthetőségét kilátásba helyezzük, nyilván a vádemelésig, és nem később, akkor várható az, hogy a jelenleg igen magas látencia csökkenni fog. Hogy értsük ennek a jelentőségét: ma a nagyon konzervatív becslések is azt mondják, hogy legalább 400 milliárd forint az, ami kifolyik a közösből a korrupció miatt, a kevésbé konzervatív becslések ezt 2000 milliárd forintra teszik.

Ugyancsak fontosnak tartanánk azt is, hogy abban az esetben, ha egy hatósági személyt fizetnek le azért, vagy helyeznek kilátásba számára előnyt azért, hogy megszegje az ellenőrzési, felügyeleti kötelezettségét, és ennek kára származik - például egy tömegszerencsétlenség azért következik be, mert a hatóság nem teljesítette kellőképpen a felügyeleti, illetve ellenőrzési kötelezettségét -, akkor erre az esetre javasoljuk a hivatalos eljárás körében elkövetett veszélyeztetés tényállásának bevezetését. Vagyis kimeneti oldalról próbáljuk megfogni ezeket a cselekményeket. Tehát abban az esetben, amikor mondjuk, egy iszapömlés bekövetkezik azért, mert a hatóság tudatosan megszegte a kötelezettségét, ne kelljen külön egy korrupciós cselekményt bizonyítani, legyen világos az, hogy ekkor igenis felel az, aki meglehetősen nagyvonalúan látta el a felügyeleti-ellenőrzési kötelezettségeit.

Végezetül szeretnék szólni arról, hogy az LMP álláspontja szerint milyen módon lehetne hatékonyabban föllépni ma Magyarországon a csoportos, illetve csoportok ellen elkövetett erőszakcselekményekkel, az úgynevezett gyűlöletcselekményekkel szemben. Szeretném előrebocsátani azt, hogy számomra továbbra sem elfogadható, ha a gyűlöletcselekményekkel szemben a jogállam védelmezői megadják magukat, és a szólásszabadság alkotmányosan meglehetősen kifogásolható korlátozásához nyúlnak.

Ráadásul azok a tényállások, amiket az elmúlt tizennyolc év jogalkotása bevezetett - a tiltott önkényuralmi jelképek, illetve a különböző bűnök tagadásának tilalmáról szólnék -, nem is hatékonyak. Arra szolgáltak, hogy a rendőrség kipipálja, hogy föllépett, és valójában a súlyosabb cselekmények, például a közösség elleni izgatás miatt igen csekély számban indítottak eljárást.

Mi más utat választanánk. Azt javasoljuk, azt javasoltuk tavaly májusban és most is a tisztelt Országgyűlésnek, hogy olyan esetekben, amikor kifejezetten erőszakcselekmények elkövetésére szerveződik össze egy társaság, tegyék lehetővé az előkészület büntetését. Számos ilyen gyűlöletcselekmény, illetve erőszakcselekmény esetén vigyük fel úgy a büntetési tételt, hogy legyen lehetőségük a titkos információgyűjtésre a rendvédelmi szerveknek; és külön értékelnénk a gyűlöletcselekményeket a zaklatás esetében vagy a garázdaság esetében. Javaslatot teszünk arra is, hogy ha például a becsületsértés kifejezetten az illető személynek a társadalmi csoporthoz tartozása miatt történik meg, ebben az esetben ez a cselekmény legyen közvádas, hiszen nem pusztán az adott személy becsületéről van szó, nyilván egy magasabb büntetési tétellel.

Mi abban hiszünk, hogy létezik olyan megoldás, amely egyébként véleményelfojtás nélkül, a szabad vita aggályos korlátozása nélkül lehetőséget teremt arra, hogy a büntetőjog eszközével valóban arra fokuszáljunk, amit a büntetőjognak védenie kell, olyan eszközöket találjunk a büntető törvénykönyv vitájában, amik lehetővé teszik, hogy a hatóságok kellő időben akár meg is előzzék a különböző erőszakos cselekményeket. Jegyzem meg, a mi javaslatuk ebben a körben nem pusztán csak a rasszista célú támadásokra fokuszál, nem pusztán csak a gyűlöletcselekményekre fokuszál. Mi lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy akkor, amikor egész egyszerűen garázda csoportok összebeszélnek, például egy üzleti leszámolás vagy futballhuligán-bandák egymással szembeni összecsapása végett, akkor lehetővé szeretnénk tenni azt, hogy az ilyen rendbontásokat a rendőrség kellő időben meg tudja előzni. Ma hiába van információja ilyesmiről a rendőrségnek, nincs eszköz a kezében, hogy kellő időben (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) ezeket megakadályozza.

Ugyanakkor, még egyszer szeretném aláhúzni, nem tudok támogatni viszont olyan javaslatokat, amik úgy gondolják, hogy a véleményelfojtás, a véleményszabadság korlátozása árán lehet fellépni az erőszakkal szemben. Azt gondolom ráadásul, hogy ezek a cselekmények (Az elnök csenget.) - egy perc hosszabbítást kérnék, köszönöm szépen, elnök úr -, amiket 2010-ben először az MSZP, aztán a Fidesz bevezetett, ráadásul büntetőjogiasítják a múlt feldolgozását. Legalábbis ízléstelen az, ha egy olyan vita kerekedik a büntetőjog kapcsán vagy a büntetőjog alkalmazása kapcsán, amelyik elkezdi mérlegelni a XX. század különböző rémtetteit. Nem büntetőjogi eszközökkel kell a múltat feldolgozni. Ezek a tényállások, akár a tiltott önkényuralmi jelképekre vonatkozó tényállás, bebizonyították azt, hogy nem alkalmasak különböző erőszakos cselekmények visszaszorítására, ugyanakkor meg kell adni a lehetőséget mind a rendőrségnek az erőszakcselekmények hatékony kiszűrésére, mind pedig a bíróságoknak arra, hogy hatékonyan fel lehessen lépni a ténylegesen erőszakot szülő különböző cselekményekkel szemben.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu