DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én folytatni szeretném Salamon elnök úr szavait, amelyekkel teljes mértékben egyetértek, viszont azért szeretném azzal kiegészíteni, amit Répássy államtitkár úr már a vita kezdetén is jelzett, hogy igen, az alkotmány kifejezetten tiltja a halálbüntetést, nem úgy, ahogyan Boldog képviselő úr hivatkozott, hanem akkor azzal a rendelkezéssel, amelyik azt mondja a korábbi alkotmányban, a mostani alaptörvényben is, hogy az alapjog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. Ha valakinek az életét elveszik, az ennek az alapvető jognak a lényeges tartalmát szünteti meg.
Salamon elnök úrnak abban valóban igaza van, hogy szerencsétlen dolog egy alapvető erkölcsi kérdés nélkül a földre mutogatni, nem is szeretném megtenni. Én arra szeretném buzdítani képviselőtársaimat is, hogy az alaptörvény vagy a korábbi alkotmány normatartalma mögé nézzünk, nézzük meg azt az erkölcsi tartalmat, amit kifejtett az Alkotmánybíróság annak idején, a '90-es évek elején. Az, hogy arra jutott, hogy a lényeges tartalmat korlátozni nem lehet, az élethez való jognak nyilvánvalóan sérül a lényeges tartalma egy halálbüntetésnél, nem mondott egyebet, mint hogy az egész jogrend Magyarországon két alapvető jog szentségén alapul, ez az élethez és az emberi méltósághoz való jog. Megjegyzem, ekörül volt vita a különböző abortuszhatározatok kapcsán is az alkotmánybírósági ügyekben.
Szerintem igenis van önértéke annak, hogy egy ország, egy társadalom kimondja azt, hogy a jogrendje egy alapvető jogon alapul, ez az élethez való jog, illetve az emberi méltósághoz való jog, és önértéke van annak, hogy ehhez a joghoz nem lehet hozzányúlni. Ezt meg lehet magyarázni keresztény etika alapján is, és meg lehet magyarázni akkor is, ha ennek az alkotmányos rendelkezésnek (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a morális tartalmát megpróbáljuk kibontani.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés