DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A büntető törvénykönyvről szóló T/6958. számú törvényjavaslat időszerűsége nem vitatható. Ezzel kapcsolatosan néhány elemet kiemelve példaként említeném, hogy az elmúlt években rohamosan növekedett a kábítószerrel összefüggő bűnözés, továbbá egyes bűncselekmények bizonyos tudományos fejlődéssel összefüggőek, gondolok az egészségügyi beavatkozás és kutatás rendje elleni bűncselekményekre, gondoljunk a drogok előállításának új módszereire is. Másfelől az elkövetett bűncselekmények egy részénél korábban ritkán tapasztalt brutalitás jelent meg. A törvényalkotásnak reagálnia kell ezekre a tendenciákra.

Az új törvény megalkotásakor lényegi szempont, hogy az kíván-e szigorítani és milyen vonatkozásban. A cél, hogy a jogszabály szigora, az áldozatok védelme megfékezze a bűnök elkövetőit, és garanciát jelentsenek a törvénytisztelő állampolgároknak, egyben a bűnelkövetők számára hatékony és visszatartó büntetést helyeznek kilátásba.

A büntetések visszatartó hatását illetően nem kívánnék belemenni egy évtizedek óta tartó jogi vita részleteibe. Gyakorlati példaként elmondanám, hogy a kilencvenes években egy kollégám dolgozott Líbiában, meggyőződött arról, hogy ha Tripoliban a leeresztett ablakú kocsijában hagyta a táskáját, azt senki nem lopta el. Ennek oka pedig a tolvajokra vonatkozó, az ottani törvény szerinti szigorú büntetés, a kézlevágás. Az esetleges félremagyarázás okán jegyzem meg, hogy ezzel nem azt mondtam, hogy az eljárást helyesnek tartom, ez csupán egyik magyarázata, hogy én hiszek abban, hogy a büntetés szigorú volta igenis visszatartó hatású a potenciális bűnelkövetőkre.

Egyben a törvényalkotásnál azt is figyelembe kell vennünk, hogy a társadalom elvárásai is lényeges szempontként kell hogy szerepeljenek. Magán a törvényen túlmutat, hogy a társadalom a törvény alkalmazásánál bizonyos esetekben meghökkenéssel és felháborodással reagál. Gondolok arra, hogy Navracsics miniszter úr kérte a közelmúltban egy ítélet enyhítése kapcsán a Kúria elnökétől az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát. Az a tény, hogy például két elkövető életfogytig tartó fegyházbüntetését 18 év börtönbüntetésre, egy másik elkövető 20 éves fegyházbüntetését 8 év börtönbüntetésre változtatták, joggal igen csak furcsa gondolatokat kelt számos törvénytisztelő állampolgárban, akik az enyhítés miatt felháborodtak. A közhangulat, a társadalom elvárásai a bíró döntését nem befolyásolhatják, ám a mi törvényalkotásunkban igenis figyelembe veendő tényezők. Mindenesetre az életfogytig tartó fegyházbüntetések és a 18 év börtön, valamint a 20 év fegyház és a 8 év börtön közötti különbség túl nagy ahhoz, hogy a társadalom ezeket simán lenyelje.

A büntethetőség alsó korhatárát illető szigorítás 12 évre leszállítása kirívóan agresszív, élet elleni bűncselekményeknél teljesen indokolt. Más európai országokban még alacsonyabb korhatár is létezik.

Az utóbbi időkben az iskolákban is terjedő kábítószer-terjesztés és a lopások emelkedő száma indokolttá tenné, hogy e két bűncselekményre is terjesszük ki a 12 éves korhatárra történő módosítást, mégpedig azon indokkal, hogy a kábítószer-kereskedelem visszaszorítása alapvetően fontos a társadalom szemszögéből. A lopásoknál pedig jellemzően fiatalkorúak az elkövetők, akik mondhatni, családi bűnszövetkezetben követik el a bűncselekményeket. Célszerű lenne családi bűnszövetkezetnek nevezni, amikor például a fiatalkorú anyja falaz, apja értékesíti az ellopott értéket, amit gyerekük tolvajlással vagy rablással szerez meg. Egy 10 vagy 11 éves gyermeknek minden bizonnyal nem saját indítékból születik meg az az ötlete, hogy lopjon vagy raboljon, hanem feltehető, hogy szülei küldik el a bűncselekmény végrehajtására, ezért ilyen esetben a szülőket mint a családi bűnszövetkezet tagjait, szükséges felelősségre vonni.

(22.00)

A kiutasításra vonatkozóan szeretném megjegyezni, hogy Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok esetében előfordul, hogy olyan cselekedetet hajtanak végre, illetve azt valótlan tartalommal úgy kommunikálják, hogy az súlyos károkat okoz az országnak. Olyan külföldi állampolgárnak, aki például üdültetés céljából Csillebércre autóbuszoztatott gyöngyöspatai lakosokat, és azt kommunikálta, hogy ezeket az embereket evakuálni kellett, nincs keresnivalója az országunkban.

A jogos védelem esetében szögezzük le: minden magyar állampolgárnak jogában áll személyét és javait védeni. Tudomásul kell venni, hogy nem csupán annak vannak jogai, aki más ember terményeit, a háztáji kertjében termelteket, a háztájiban nevelt baromfijait és egyéb állatait ellopja. Aki saját verejtékével termelte meg ezeket a javakat, annak az a joga is megvan, hogy saját maga fogyassza el azokat. Szomorú, hogy egyesek csak a tolvaj, a másokat megrabló bűnöző jogairól beszélnek a fentiekkel összefüggésben. A törvény az értéket termelő polgártársunk érdekeit biztosítsa, és keményen sújtson le azokra, akik érték termelése helyett azt másoktól veszik el!

Joggal tart életének kioltásától az, akit felfegyverezve éjjel, csoportosan támadnak meg. Joggal életének kioltásától tart, akinek lakásába éjjel vagy fegyveresen vagy csoportosan hatolnak be. Hasonlóan jogosan félti az életét, akinek a lakásához tartozó bekerített területére fegyveresen jogtalanul behatolnak.

Az elmúlt években számos olyan bűncselekmény történt, ahol az áldozat lakásába éjjel jogtalanul behatoltak, majd amikor az illető felébredt, a behatoló nem kisurrant, hanem elvágta az áldozat torkát. Az a számos idős ember, akinek életét vette el a lakásába vagy tanyájába behatoló tolvaj vagy rabló, már nem tud igazságért kiáltani. A mi kötelességünk védelmük hatékony jogi keretét kialakítani. Osztom azon képviselőtársaim véleményét, akik a személy és a tulajdon védelmét szigorúbban szabályoznák.

A hazaárulás bűncselekményénél figyelemre méltó, hogy magyar állampolgárok az országnak súlyos károkat okoznak azzal, hogy valótlan állításokat kommunikálnak az ország működéséről, társadalmi viszonyairól, intézményeiről. Ezeket a valótlan állításokat külföldi szervezetek, személyek ellenőrzés nélkül felhasználják az ország lejáratására, a Magyarország elleni, egyébként nem indokolt intézkedések bevezetésének követelésére. A világ és Európa mai súlyos gazdasági-pénzügyi válsága mellett egy ilyen valótlan állítás órák alatt a nemzeti valuta gyengülését eredményezheti. A pénzromlást nem csupán az ország hitelképességének romlása, de valamennyi magyar ember megérzi. Azok, akik akár milliárdos kárt okoznak az országnak és a magyar embereknek, a valótlan állítás miatt hazaárulás címmel legyenek felelősségre vonhatók.

Az elmondottak értelmében javaslom a Btk. szigorítását, ami meggyőződésem szerint megállítja a bűnözés emelkedő tendenciáját, és védelmet nyújt a törvénytisztelő magyar embereknek.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu