DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal egyetértek, hogy ha a kormány vagy a kormánypárti oldal előterjeszt egy törvényt, akkor arról nemcsak érdemes, hanem kell is vitatkozni. Szó nincs arról tehát bármikor, hogy elzárkózna a kormányoldal attól, hogy értelmes vitát folytasson.

Meggyőződésem azonban, hogy ha ma adóról, illetékről, közteherről beszélünk, akkor arról nem érdemes szűken, hanem csak szélesebb kitekintésben gondolkodni. Azt valamennyien tudjuk itt, ha őszinték vagyunk és a szívünkre tesszük a kezünket, hogy egy olyan európai válság közepén vagyunk, ahol nincs olyan ország, ahol ne lenne arra szükség, hogy bizonyosfajta pénzügyi intézkedések történjenek, olyan intézkedések történjenek, amelyek nem kellemesek, és amelyekre, úgy gondolom, békeidőkben, gazdasági békeidőben nem föltétlenül kerülne sor. De azt is világosan kell látni: azt, hogy milyen legyen ez az intézkedés, milyen terheket hordoz, kiket sújt, azt nagyon-nagyon alaposan, mindig újra és újra át kell gondolni.

Ezért, amikor ennek a kormánynak a pénzügyi politikáját bíráljuk - időnként magam is -, akkor az azt jelenti, hogy ezeket a szempontokat próbáljuk érvényesíteni, ezeket próbáljuk értékelni. De az azért elvárható, hogy itt egy még szélesebb szempont, a nemzeti szempont is megjelenjen.

Előttünk vannak azok a példák, ahol kellő időben nem lépték meg azokat a szükséges pénzügyi lépéseket, amelyek megakadályozhatták volna, hogy egyes országok - Görögország, Spanyolország, Olaszország, lehetne sorolni ezeket az európai országokat - ne kerüljenek olyan helyzetbe, amikor már az intézkedések valóban húsbavágóak, és amikor az egész társadalom számára jelentenek olyasfajta veszélyt, ami az elkövetkezendő időkre, nem egy évre, nem két évre, hanem akár évtizedre kiterjedő hátrányokat hozhat.

Ezért a kormánynak azok a lépései, amelyekkel apróbb pénzügyi intézkedésekkel igyekszik és próbálja a terheket arányosan szétosztani, meggyőződésem szerint minden oldalról támogatandók. Hogy pont egy-egy célba vett ügy éppen az adott helyzetben olyan-e, amelyet mindenki számára el lehet fogadni, az egy vitatható kérdés. Ezért vagyunk itt. Az adott helyzetben azonban arról meg vagyok győződve, hogy ha csak arról van szó, hogy ezeknek a terheknek, amelyekről ma tárgyalunk - nevezzük illetéknek vagy adónak -, ezeknek a terheknek csak egy részét sikerül azokra áthárítani, akiknél a teherviselés jóval nagyobb, mint általában a magyar embereknél, akkor ez egy siker, akkor ez egy jó ügy; messze jobb, mintha egy olyan pénzügyi intézkedést vezetnénk be, amely éppenséggel a polgárokat sújthatná teljes egészében. Ezt értékelnie kell az ellenzéknek is.

Azt is értékelnie kell az ellenzéknek meggyőződésem szerint, hogy amikor a kormány arra törekszik, hogy legalább kordában tartsa azokat a költségvetési vonulatokat, amelyek óhatatlanul megterhelik az elkövetkezendő időben a büdzsét, jó előre igyekezzünk megteremteni ezeknek a pénzügyi hátterét és föltételeit, hogy ezeket ki lehessen védeni. De továbbmegyek: minden olyan lépés, amely lépés azt eredményezi, hogy stabilabb, szilárdabb pénzügyi helyzete van Magyarországnak, az egyben a válságelhárításnál is a segítségünket jelenti. Nem állítanám és nem merném azt állítani, hogy minden adónem, amely ma Magyarországon megvalósul, az az én szívem, vagy azt kell mondanom, talán eszem szerint is föltétlenül a legjobb. De a törekvés az, hogy a lehető legjobb, és a törekvés az, hogy a lehető legszélesebb körben jelenjen meg olyan módon, hogy az egyes társadalmi rétegeken ne jelentsen elviselhetetlen sújt. Erről van szó itt is.

Én abban nem hiszek - őszinte vagyok -, hogy egy az egyben át lehet hárítani, amiről itt szó van. De abban igen, hogy jó módszerekkel és megfelelő kormányzati lépésekkel elérhető, hogy ezeknek a terheknek egy jelentős része ne jelenjen meg a polgárok oldalán. Ha ezt el lehet érni, akkor a kormány már elért egy nagyon fontos célt.

(10.50)

Fontosnak tartanám elmondani az illeték és az adó kérdését. Én a közgazdasági részhez jogászként nem kívánnék hozzászólni, hogy a tankönyvben mi van, azt nyilvánvalóan az előttem felszólaló Nyikos képviselőtársam sokkal jobban tudja.

De valamit azért látni kell: nem az az érdekünk - és ez most nem Fidesz-érdek meg kisgazdaérdek meg egyáltalán kormányoldali érdek, hanem kifejezetten országérdek -, hogy azokat a pénzügyi intézkedéseket, amelyeket egyébként jónak tartunk, és amelyeket meg kell tudnunk védeni időnként... - hogy azoknál olyan helyzeteket teremtsünk, ahol eleve mi magunk a támadásra okokat szolgáltatnánk. Én ezért úgy gondolom, hogyha ez valahol billeg esetleg az adó és az illeték oldalán, mi nagyon határozottan kiállhatunk amellett, hogy ez illeték. Valóban egyszerűbb az Európai Unió felé tisztázni azt, hogy egy illetéket milyen okból és miért vezettünk be, és más indokok is szükségesek hozzá.

Következésképpen és összességében: egyetlen adónemet sem könnyű támogatni, ezért egyáltalán nem érzem úgy, hogy a képviselőtársaim a kormányoldalon lelkesen fölpattannak, és azt mondják, hogy igen, igen, adó és még több adó, és még több adó. De mégis azt el kell mondani - nem a saját választóinknak, az egész országnak -, hogy ha azokat a közterheket, amelyeket feltétlenül szükséges, nem tudjuk előteremteni, nem tudjuk biztosítani, akkor Magyarország ma, amely minden európai országgal a válság határán billeg, nagyon-nagyon nehéz helyzetbe kerülhet.

Ennek az elkerülése meggyőződésem szerint csak egy egységes akarattal lehetséges és legalább azok az intézkedések, amelyek nem jelentenek túlzott terhet a polgárokra nézve, nem jelentenek olyan terheket, amelyek elviselhetetlenek lesznek, és amelyek talán kisebb-nagyobb ügyeskedések útján is, de valami módon megosztják ezeket a terheket, meggyőződésem szerint támogathatók.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu