PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet azt mondani, hogy nem következetes a kormány, hiszen ez az újabb törvényjavaslat pontosan beleilleszkedik abba a kormányzati gazdaságpolitikai filozófiába, amelyet eddig is megtapasztaltunk, és amelynek tulajdonképpen az a lényege, hogy a nagyobb terheket a kisebb keresetűek viseljék el. Idetartozik egyébként a magyar családok jelentős része, hiszen ahogy már az előbbi vitában is szóltunk róla, a magyar családokat és a bruttó 210 ezer forint alatt keresőket érinti a legjobban ez a új adónem, ez a biztosítási adó is, ugyanúgy, mint ahogy az a 22 új adónem, amit bevezettek ez idáig, és az 5 új adónem, amelyet pedig most terveznek bevezetni. Azért ezeket a magyar családokat, mert eleve elhibázott volt a kormány gazdaságpolitikája azáltal, hogy bevezette az egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadót, amellyel - ahogy az előttem hozzászólók már elmondták - több mint 500 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésen, a magasabb jövedelmi helyzetűeket jobb helyzetbe hozta, a kisebb jövedelmi helyzetben levőket, a minimálbéreseket pedig rosszabba, mert csökkent a fizetésük.

Most pedig egy csomó, egy jó adag olyan adót kíván bevezetni, amely szintén a kisebb jövedelmi helyzetben levőket sújtja. Mert kérdés-e az, hogy mindenkinek szüksége van biztosításra, mindenkinek szüksége van arra, hogy a házát, ha van kocsija, akkor a kocsiját biztosítsa, hogy önmagát biztosítsa, hogy a vagyonát biztosítsa. De kinek van erre kisebb lehetősége? Annak, akinek kisebb a jövedelme, hiszen a magasabb jövedelműek ezután is ki tudják ezt fizetni.

Ennek a törvényjavaslatnak az alapján, amely tényleg egy újabb adójogi unikum, adóköteles tevékenységnek minősül a biztosítási szolgáltatás nyújtása, és az adó mértéke kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás esetén az adóalap 30 százaléka, casco biztosítás esetén az adóalap 15 százaléka, baleseti és vagyoni biztosítás esetén pedig az adóalap 10 százaléka.

Kétségtelen, hogy ezzel együtt az új adónem bevezetésével hatályon kívül kerül a baleseti adó, a biztosítókat terhelő pénzügyi intézmények különadója - leánykori nevén bankadó - és a tűzvédelmi hozzájárulás is. De ebből az újabb teherből, a biztosítási adóból 60 milliárd forint pluszt kíván beszedni a kormány, míg az előző adónemekből egyébként 22-24 milliárd forint adóbevétel-kiesése keletkezik majd. Tehát ezzel az új adónemmel többet tud majd beszedni a kormány, mint amennyit beszedett a bankadóval.

Ugyanakkor ezzel az a probléma, és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy azok lesznek a kárvallottjai, akik a legrosszabb jövedelmi helyzetben vannak, a kiskeresetűek, hiszen rájuk fogják áthárítani, ugyanúgy, mint ahogy a vagyonosabbakra is, ennek a díját a biztosítók. De a vagyonosabb ember ki tudja fizetni, a kis keresetű viszont nem, pedig ugyanolyan szüksége van a biztosításra.

Az előttünk levő törvényjavaslat szerint ez a biztosítási adó az előzetes bejelentésekkel szemben nem európai mintájú, azaz nem fogyasztási jellegű lesz, hanem forgalmi típusú. A magyar biztosítási adó így továbbra is szembemegy az Európai Unió más tagországaiban megszokott renddel, és a kormányzati kommunikáció ellenére sem fogyasztási adó jellegű.

Gondnak tartjuk azt is, hogy ugyanúgy, mint ahogy más törvények esetében sem - hiszen ezt már lassan, úgy gondolom, az ellenzéknek meg kell szoknia -, nem végzett megalapozott és eredményes szakmai egyeztetést a kormány az érintett szolgáltatói körrel sem, így a Magyar Biztosítók Szövetségével sem. Ennek következtében pedig számos, a hazai biztosítási piac jövőjét veszélyeztető, ráadásul a feltételek teljesítése esetén indokolatlan költségekkel járó megoldás született.

Ez az új adónem a biztosítási piacon kizárja az érdemi élénkülés lehetőségét, hiszen az új adó egyformán sújtja a régi és az új termékeket is, ám míg az új konstrukciókat lehet úgy kialakítani, hogy azok már a biztosítási adóval együtt is megfelelők legyenek, a régebbi termékekre egyszerűen nem lehet ráhúzni az adóterheket, hiszen azoknak a kialakítása még enélkül történt. Komoly veszély tehát, hogy az adóval - átterheléssel vagy anélkül - a biztosítottak járnak majd rosszul. A jövőben ugyanis azonos kockázatra bizonyosan többet kell majd fizetniük az ügyfeleknek, illetve bele kell nyugodniuk abba, hogy kisebb szolgáltatást kapnak csak a biztosítótól baj esetén.

Érdemes azt is hangsúlyozni és kell is, hogy ez a növekvő sarc egy szűkülő piacot érint majd, hiszen Magyarországon amúgy is elég komoly probléma az, hogy a kiskeresetűek jelentős része és azoknak a magyar családoknak a jelentős része, akik rosszabb jövedelmi helyzetben vannak, nem tudják megfizetni a biztosításokat, a biztosításon spórolnak. Így tehát egyre szűkül az a piac, amely a biztosításokat érinti. Nem a biztosítókat féltem ebben a tekintetben, hanem azokat a biztosítottakat, akik nem tudják biztosítani a házukat, holott ugyanolyan szükségük lenne rá, mint a vagyonos embereknek, nem tudják biztosítani az autójukat, és nem tudják biztosítani természetesen sem a szerény kis vagyonukat vagy baleset esetén például önmagukat. Ezért tartjuk problémának ezt a törvényjavaslatot.

Emellett még természetesen azért is, mert akkor, amikor a Magyar Szocialista Párt arról beszél, hogy az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadóval a 3,8 millió munkavállaló 80 százaléka rosszul járt, és ezen belül az 1,3 millió minimálbérest is megadóztatták, vagy arról beszélünk, hogy a munkanélküli-ellátás összegét 9 hónapról 3 hónapra csökkentették, akkor jogos a kérdés, hogy vajon miből fogják megfizetni ezek a családok a biztosításokat, azokat a biztosításokat, amelyekre szükségük van.

Teljesen elhibázott ez a gazdaságpolitika, amely a magasabb jövedelmi helyzetben levőket preferálja, hiszen ők amúgy is megfizetik a biztosításokat, amúgy is igénybe veszik a szolgáltatásokat, amúgy is utaznak, amúgy is költenek luxuscikkekre is, de a szegényeknek sajnos ebből egyre kevesebb jut. Míg ha egy olyan adórendszer lenne - és ez a kulcsa az egésznek -, amelyben a kisebb jövedelmi helyzetben levő fizessen kevesebbet, a magasabb jövedelmi helyzetben levő pedig fizessen többet, ez bizonyára fogyasztásélénkítő lenne, hiszen ha egy kis keresetű ember többet keres, elsősorban alapvető szükségletei kielégítésére fordítja, élelmiszerre, ruházkodásra vagy a gyermekek tanítására. Most ettől elesik vagy szűkösen tudja kigazdálkodni ezt az összeget. Nem véletlen, hogy nagyon sokan a közüzemi számlákkal is tartoznak. Kérdezem ezek után: kinek lenne lehetősége közülük biztosítást is kötni?

Így tehát a Magyar Szocialista Párt elutasítja ezt a törvényjavaslatot, mert ez egy újabb olyan törvényjavaslat, amely az eddig bevezetett 22 új adónem közé még 5 újat bevezet, a társadalom tűrőképességére számít, a legrosszabb jövedelmi helyzetűekre terhelődik rá ez az adó, hiszen ne legyen senkinek sem illúziója, természetes, hogy a biztosítók ezt át fogják hárítani.

(12.20)

Ennek a törvénytervezetnek a társadalmi és a szakmai szinten előkészítetlen és igazságtalan volt az előkészítése, a parlament elé terjesztése, és igazából a biztosítottak járnak vele igazán rosszul, mivel azonos kockázatra vagy többet kell fizetniük, vagy kisebb szolgáltatást fognak kapni. Éppen ezért a Magyar Szocialista Párt ezt a törvényjavaslatot nem támogatja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Dr. Józsa István tapsol.)

Forrás: parlament.hu