PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen. Mondom én, képviselő úr, hogy mindenkit a saját hozzászólása minősít.
Az ön hozzászólását például az is minősíti, hogy én Pál Béla vagyok és nem Kolber István (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mindegy!), és bizonyára lányos zavarában, hiszen mi ismerjük egymást személyesen is, elfeledkezett erről, és Kolber Istvánnak beszélt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Egykutya! - A Józsával is!) De sebaj, mondaná az egyszerű állampolgár, ez legyen a legnagyobb, amit önök tévednek, de hát nem ez a legnagyobb, hanem ennél jóval nagyobbat tévednek, amire a hozzászólásainkban ez idáig is felhívtuk a figyelmet ellenzéki képviselőként.
Talán nem baj az, hogy amikor önök kampányoltak azzal, hogy az adócsökkentés kormánya, majd manapság pedig az adóverseny győztesei, akkor elmondjuk önöknek, hogy abban a tekintetben biztos, hogy 22 új adónemet vezettek be, és további ötöt terveznek bevezetni. És talán az sem baj, ha elmondjuk önöknek, hogy annak idején Deutsch Tamás képviselőtársa és Szijjártó Péter mondta azt az állampolgároknak, hogy ha feldühíti őket, hogy milyen árakkal találkoznak a kutaknál, aminek, természetesen tudjuk, hogy az árképzése hogyan történik, de ez akkor is így történt, amikor ők erről beszéltek, akkor menjenek el a szocialista képviselőkhöz, és haragudjanak a szocialista kormányra. Most, amikor ezzel szembesítem önt, ezt valami elképesztően nagy sértésnek veszi, mert hogyan is mondhat ilyet egy szocialista képviselő, hogy önöket a négy évvel ezelőtti szavaira emlékezteti, vagy netán a választási ígéreteire.
Tisztelt Képviselő Úr! Ez kevés lesz, időben szólok. Ez nagyon kevés lesz. Ha önök továbbra is csak nyolcéveznek, és még egyébként azt se tudják, hogy kinek beszélnek, az, azt mondom, a parlamentben itt megbocsátható, de azok az állampolgárok, akik a zsebükön érzik az elmúlt két év gazdaságpolitikájának a kudarcait, a káros hatásait, világosan és tisztán látják, hogy ez nem az elmúlt nyolc év, hanem a mostani két év, és önöknek arról kellene beszélni, hogy mit tettek az elmúlt két évben, és mit kívánnak tenni a következőkben. Ezt hiányoljuk, és azért szólunk, hogy ez így kevés lesz.
Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés