BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Időnként lehet, hogy majd köhögési szünetet fogok tartani, előre is elnézést kérek miatta.
A napirenden lévő javaslat, ahogy már többször is elhangzott, 128 oldalon 66 törvényt módosít. A kormány elég tágan értelmezi azt a terminust, hogy a hatálybalépéssel összefüggő rendelkezés, hiszen a javaslatban rengeteg olyan tartalmi módosítás van, aminek igazából semmi köze az új munka törvénykönyvének július 1-jei hatálybalépéséhez.
A benyújtás és a tárgyalás módja, ahogy már szintén elhangzott, a kormánytól megszokott módon zajlik. Pénteken este benyújtották, hétfőn reggel már tárgyalták a bizottságok, majd délután az Országgyűlés napirendjére tűzték, és mindezt egy olyan hétvége után, amikor mindenhol a trianoni megemlékezésekkel vannak a magyar emberek elfoglalva. Az egész benyújtási, tárgyalási folyamattal megint egyértelműen azt jelzik, hogy egyáltalán nem kíváncsiak az ellenzék véleményére. Nyilván azt önök sem gondolták komolyan, hogy péntek estétől hétfő reggelig egy ilyen 128 oldalas, 66 törvényt módosító anyagot érdemben át lehet nézni, szakértőkkel és jogászokkal egyeztetni. Ez felveti azt a komoly gyanút, hogy esetleg durva galádságokat próbálnak meg átvinni így a figyelem elkerülésével.
A rövid felkészülési időt átláthatatlan érdek-képviseleti egyeztetési folyamat előzte meg, amelyben számos olyan ígéretet tett a kormány, amelyből végül nem lett semmi, ellenben sok meglepetés is került a javaslatba, amik átnézésére, ugye, nem maradt idő. Én megígérhetem, hogy minden olyan megszorító jellegű intézkedés vagy változtatás, ami csak utólag derül ki, hogy mégis benne volt ebben az anyagban, és ezért az Országgyűlés keretei között már nem lehet róla vitázni... - annak megfelelő nyilvánosságot fogunk biztosítani.
A szomorú az egészben az, hogy sajnos az eddigiekhez hasonlóan ez a javaslat sem olyan minőségű, és semmilyen szempontból nem lehet róla azt mondani, hogy büszke gőggel lemondhatnának az ellenzék véleményéről. Bár kétségtelen, hogy minél jobban átnézzük, annál komolyabb vitára számíthatnak, és ez a parlamentáris demokráciának a hátránya, és ezt önök próbálják is kiküszöbölni, csakhogy ez lenne a feltétele a sok nézőpontból megvizsgált és jól megalapozott törvényalkotási munkának is. De tudomásul vesszük, hogy önök nem kíváncsiak senki más véleményére, kérdés, hogy az emberek is tudomásul veszik-e ezt, hogy önök egyszerűen csak diktálnak.
Most meglepetésszerűen én magáról a javaslatról is ejtenék pár szót. A javaslat a közalkalmazottak jogviszonyát tovább igazítja a munka törvénykönyvéhez, ezt pozitívumként említik az indoklásban, csakhogy azzal nem törődnek, hogy nem véletlenül hozták létre annak idején a közszolgák számára a külön jogállást, megfelelő életpályával összekötve. Ezen túlmenően megszüntetik a javaslat szerint bürokratikusnak nevezett és túlbonyolított fegyelmi eljárást, amely kötelező eleme volt a rendkívüli felmentéseknek. Itt az új munka törvénykönyve módosítása ürügyén egy hosszú ideje fennálló jogintézményt fognak felszámolni, érdekes lenne megismerni például erről a szakszervezetek véleményét. Nem hisszük, hogy ezt üdvözölték, hiszen ezzel a kormány megszünteti a dolgozók elsődleges jogorvoslati lehetőséget kirúgás esetén, tehát ezzel tulajdonképpen most már csak a munkaügyi bírósághoz fordulhatnak. Ez egy újabb kirúgáskönnyítés a közszférában.
Aztán hozzányúlnak az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényhez is, de még véletlenül sem módosítják a valóban problémás részeket, például a mezőgazdasági szövetkezeteket sújtó azon rendelkezést, amelynek értelmében a szövetkezet nem alkalmazhatja az idénymunkást, hanem a szövetkezet tagjainak külön-külön kell, attól függően, hogy a nap mely szakában, melyikük földjén végzi a munkát. Így tehát egy nap alatt akár nyolc foglalkoztatója is lehet, ennek nyolcszoros adminisztrációs és közterhével együtt; mindamellett, hogy az adminisztrációt fizikai képtelenség megfelelően elvégezni, tehát a legjobb szándék ellenére is folyamatos törvénysértést követnek el ilyenkor a szövetkezet tagjai. Hozzáteszem, hogy erről tartottunk egy ellenőrző albizottsági ülést is, ahol a minisztérium megjelent képviselői is megértették és elismerték a problémát, és méltán számítottunk arra, hogy valamelyik salátatörvényben talán orvosolják ezt is, de úgy látszik, hogy a valódi problémákra nem nyitott a kormány.
Aztán megpróbálják rendezni a bérpótlékot, ezt esetenként kiválthatja majd az alapbér plusz átalányszámítás. A gond megint ennek a rendszerszintű hatása, és a most alkalmazásban álló emberek számára korrekt módon, egyértelműen meghatározzák, hogy miként is kell kiszámolni az elkövetkező időszak átalányát az elmúlt időszak bérpótlékai alapján. Akiket újonnan felvesznek, azoknak már nem lesz ilyen objektív mérce, és tekintve, hogy sokszor a bérpótlékok terén is előnyösebb feltételeket biztosító kollektív szerződéseket gyakorlatilag mindenhol felmondták, és az új törvényi pótlékrendszer sokkal olcsóbb lesz a munkáltatók számára, így tehát azok abban lesznek érdekeltek, hogy a meglévő munkavállalókat minél hamarabb lecseréljék új munkavállalókra, ahol megfelelően rotálható a rendszer, és így a régihez képest egy sokkal olcsóbb bérköltségrendszert hozzanak létre ezzel a beépített bérpótlékkal, tehát az átalánybérezéssel. Ráadásul ebben a részben némi ellentmondást is vélek felfedezni, hogy pontosan kire, milyen számítás is az irányadó, de tekintettel arra, hogy egyszer sikerült végignézni az anyagot, így aztán csak a legkomolyabb dolgokat emelem ki az egészből.
A javaslat több ponton módosítja a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényt is, sajnos ezt is alapvetően negatívan. Úgy tűnik, hogy továbbra is marad olyan az ellenőrzési rendszer, hogy a nagy multik, mérlegelés alapján, tudatosan vállalják majd a büntetési kockázatot, hogy megérje még mindig a jogsértésekkel spórolni a béreken. Egyetlen különbséget tesz a törvény, hogy a húsz főnél kevesebbet foglalkoztatóknál a büntetés felső határa nem tízmillió, hanem ötmillió forint. Ezzel véleményünk szerint továbbra is gyakorlatilag egyforma megítélés alá esik a kkv-szektor a multikkal. Mindezt egyszerűsítés címszó alatt, az ellenőrök döntési jogkörébe egyedi mérlegelés alapján szabják majd ki. Ez azt jelenti, hogy ugyanazért a jogsértésért lehet, hogy egy multi fizet majd százezer forintot, egy magyar kiskereskedő ötmilliót, mert az országban két különböző helyen, két különböző ellenőr a saját mérlegelési jogkörében így döntött. Nem biztos, hogy ez lenne a kívánatos cél, ráadásul ez jelentősen növeli a korrupciós faktort is, és talán lehet, hogy mégis jobb lenne egy kicsit konkrétabb mércét megadni az ellenőrök számára.
Az ellenőrzési törvényből kikerült a szabadság és a rendkívüli munkaidő elrendelésének jogszabálya vagy kollektív szerződés alapján történő hatósági ellenőrzése, erre az indoklásban nem találtunk magyarázatot. Csökkentik a munkaügyi jogsértések elévülési idejét, úgymond a munkajogi elévüléshez igazítják. Innentől kezdve majd, amennyiben bejelentést tesz valaki, és a munkaügyi ellenőrzés egy éven belül nem jut el a határozatig, akkor egészen egyszerűen el fog évülni a bejelentés. Itt már csak az a kérdés, hogy miután hihetetlen módon leépítették az ellenőrző hatóságot, az ellenőrök létszámát, a tárgyi feltételeket, illetve az egész igazgatásszervezetés területén kisebb káoszt okoztak, így igazából milyen alapon szabnak ilyen elévülési feltételeket? Kinek a felelőssége lesz majd az, ha százával állnak ott az objektív körülmények hiánya miatt elévült ügyek? Itt morális és konkrét anyagi kártérítési felelősségre is gondolok.
A javaslat módosítja a kiszabható bírságok jogalapját és rendszerét. Ezentúl nem szabható ki bírság a munka- és pihenőidő nyilvántartási kötelezettsége elmulasztása esetén. Ennek indoklása az, hogy a nyilvántartás ellenőrzése az új munka törvénykönyve új szerkezeténél fogva a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok ellenőrzése körébe tartozik. Csakhogy ettől még a szankciórendszerből kikerül, tehát egyszerűen szankcionálni nem lehet, márpedig a munkaidő és a pihenőidő nyilvántartása az alapja minden típusú munkavállalói jogigény érvényesítésének. Tehát hogyha nincsen papír, amivel igazolni tudná, hogy ő mikor mennyit dolgozott és milyen jogalapon, akkor nem tudja az igényét sem érvényesíteni.
Tehát összességében véve a munkaügyi ellenőrzés rendszerét tovább lazítják, nyilván azért, mert az egyre kevesebb ellenőr, tehát munkaerő miatt csökkenteni kell a feladatmennyiséget és a felelősséget is, ez azonban egészen nyilvánvalóan egy újabb lépés a munkaerőpiac rabszolgapiaccá történő átalakításában.
A javaslat több ponton, összesen 11 oldalon keresztül a még nem is hatályos új munka törvénykönyvét módosítja már. A Fidesz korábbi ígéreteivel szemben, úgy, ahogy már itt el is hangzott, tovább bővíti a kereskedelem számára a vasárnapi nyitva tartás lehetőségét.
(20.40)
A lényegi indoklás szerint ennek az az oka, hogy bizonyos kiskereskedelmi egységek az új munka törvénykönyvének több műszakos beosztás meghatározásai miatt így elveszíthetik a vasárnapi nyitva tartás lehetőségét, és ezáltal versenyhátrányba kerülnek a multikkal szemben, ami valóban így van. Egyébként valóban dicséretes a cél, hogy megfelelő versenykörülményeket teremtsenek, tehát megpróbálják kompenzálni a hátrányt, csakhogy itt megint a gombhoz varrják a kabátot, ugyanis az új munka törvénykönyve teremti meg azokat a feltételeket, amelyek alapján most még tovább lazítanak a vasárnapi nyitva tartáson, tehát itt pont fordítva kellene szemlélni a dolgokat. Ez ellen a helyzet ellen már a kereskedelmi érdekszövetségek is tiltakoztak annak idején, tehát nem lehet mondani, hogy ez egy új keletű probléma és most döbbentek rá.
A munkaerő-kölcsönzésre is kitérnek - ugye, ebbe a 66 törvénybe sok minden belefér. A 2012-es I. törvény, az új munka törvénykönyve úgy módosítja a javaslatot, hogy nem a kölcsönvevőt terheli ezentúl kógensen a munkaidő-nyilvántartás, hanem ettől a felek szabad akaratából el lehet térni. Tehát ez egy teljesen érthetetlen módosításnak látszik, hiszen hol tartsák nyilván ezeket az adatokat, ha nem ott és nem annál, akinél a munkavégzés történik, és kérdés, hogy a felek megállapodása alapján melyik az a munkavállaló, aki azzal fogja kezdeni a pályafutását, hogy elkezd vitázni a munkáltatójával, hogy de igen, én azt követelem, hogy itt tartsák nyilván, mert máskülönben teljesen biztos, hogy az adatok nem lesznek a valóságnak megfelelőek.
Ha már a javaslat is érinti a minimálbér és a bérminimum kérdését, akkor engedjék meg, hogy most itt szót ejtsek egy, a napokban felröppent hírrel kapcsolatban, amelyben már arról van szó, hogy a differenciált minimálbér lehetőségével kívánna élni a kormány, és eszerint a pályakezdők fizetését a minimálbér 70-80 százalékában határoznák meg. Nem tudom, belegondoltak-e abba, hogy ennek milyen hatása lesz. Tehát ha a 70 százalékot nézzük, akkor a jelenlegi minimálbérből ha nem a diplomásat, hanem az alapot vesszük, akkor körülbelül 47-48 ezer forintot fognak megkapni a fiatalok, tehát olyan, mintha közmunkára mennének. Na most, ez lesz az a bér, ami itt fogja tartani a fiatalokat, ami a családalapításra ösztönzi őket, ami kilátást kínál nekik? Ezzel egyszerűen el fogják üldözni a legújabb generációt az országból. Gondoltam, ezt még idejében elmondom, mert ezt még nem hozta be a kormány, és talán még átgondolják majd.
Akkor néhány részterületi kitérőt ejtenék meg, amit sikerült feltérképezni. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény módosítása is benne van. Ebben szó van a rendelkezésre állási állományt érintő egyes jogállási kérdésekről, illetve büntető-, fegyelmi és méltatlansági eljárásokról. A (10) bekezdés szerint a már folyamatban lévő ügyekre is az új rendelkezést kell majd alkalmazni, ez pedig visszamenőleges hatályú jogalkotást jelent. Tehát itt rácáfolnék a képviselőtársamra, hogy van visszamenőleges hatályú jogalkotás ebben a csomagban, és minden ezzel kapcsolatos jogalkotási alapelv problémát felvet, és nyilván hosszú távú következményei is lesznek. Tehát ezt azért javasolnánk átnézni, illetve egy fogalmi zavar is található ebben a részben, meghatározzák a harctéri mentőkatona fogalmát, csak utána nem ezt a fogalmát használják, tehát itt valami egységesítésre lenne szükség.
A légügyi törvény úgyis nagyon aktuális a Malév és a Budapest Airport körül kialakult helyzetben. Itt sikerült becsempészni néhány uniós szabályozást. Ez önmagában nem rossz, csak koncepciótlan, mert amire szükség lenne, az az, hogy valódi összhangot és koherenciát teremtsenek a munka törvénykönyve, a légügyi törvény, illetve az Európai Unió vonatkozó rendelkezései közt. Természetesen ez akkor lenne sikeres, és akkor lenne értelme, ha létezne nemzeti légügyi koncepció és mondjuk, nemzeti légitársaság.
Végül egypár szót ejtenék az általános indoklásról, miszerint a munka törvénykönyvének az Európai Unió jogrendjével való maradéktalan összhangját szeretné biztosítani ez a csomag. Tisztelettel kérdezem a képviselőtársaimat vagy inkább mondom, hogy ha a kormánynak valóban az lenne a szándéka, hogy az Európai Unió munkaügyi ajánlásait maradéktalanul érvényesítse, akkor pont az ellenkező irányba kellene menni. Kevés jót lehet elmondani az Unióról; egy biztos, a munkajogi szabályozás és azok az ajánlások messze sokkal jobbak, mint amelyeket Magyarországon alkalmaznak. Tehát ha azt akarnák beépíteni és azzal akarnák harmonizálni, akkor Magyarországon munkajogi Kánaán lenne a mostanihoz képest, úgyhogy nagyon kérem, hogy erre ne hivatkozzanak, mert mindenki, aki egy kicsit is ért a szabályozáshoz, tudja, hogy ez mennyire nagy hakni.
Igazából ez az egész hihetetlenül bonyolult, 66 törvényt érintő salátatörvény-javaslat a kapkodó érdemi egyeztetések nélküli törvényalkotás eredménye. Egy ilyen, nagyon sok irányba ható és nagyon komplex, fontos törvényt, mint a munka törvénykönyve, nem szabadott volna év közepén hatályba léptetni s főképp nem olyan tartalommal, amely során tágra nyitották a munkáltatók számára az eltérések lehetőségét, és valójában ez látszik a javaslatból, hogy most nem győzik megpróbálni bezárni ezeket a kiskapukat. Talán a legjobb megoldás az lenne, ha nemcsak a végrehajtásról szóló törvényt, hanem az új munka törvénykönyvének a bevezetését is elhalasztanák.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés