DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, ha szabad kérnem, nem tudom, a házelnökség már döntött-e a parlamenti képviselői síkfutásbajnokság éremosztásáról, mert most éppen az alkotmányügyi bizottság üléséről érkeztem, ahol a büntető törvénykönyv 300 módosító javaslatát vitattuk meg, előtte meg negyedórával ezt a törvényjavaslatot. Tehát egy olyan törvényjavaslat vitájában vagyunk, ahol - ha jól értelmezem a helyzetet - szinte hamarabb kezdődött az érdemi általános vita, mint annak az alkotmányügyi bizottsági megvitatása. Itt most végigélvezzük az ízét ennek a kellemes, kivételesen sürgős eljárásnak.

Mindenesetre a krónikás feladataként elmondom, hogy mi történt a bizottságban. Ismertette a kormány két képviselője a javaslatot, amelyet - mint tudjuk - valóban pénteken nyújtottak be, és ezzel már a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó szabályokat nagyjából el is döntötték, hiszen én is elmondtam, hogy a vasárnapi munkavégzés szabályai, amelyeket mi éppen ellenzünk és szeretnénk megváltoztatni, arra kényszerítettek most minket meg mindenkit, aki ezzel komolyan foglalkozott, hogy vasárnap is többek között ezzel foglalkozzon. Ezt egyébként azért is különösen méltatlannak tartjuk, hiszen a nemzeti gyásznap van ma - vagy a nemzeti összetartozás napja, kinek értelmezése szerint -, mindenesetre tegnap is, például jómagam is az utódállamok nagykövetsége előtti tüntetésen vettem részt, azelőtt meg nagyon sok képviselőtársam szintén ugyanezt tette és ma is ezt teszi. Tehát ezt elmondtam ott a bizottsági ülésen, hogy egy ilyen súlyú, ilyen fajsúlyú törvényjavaslat megvitatását ilyen méltatlan körülmények között nem lehet, nem szabad megtenni.

Ettől függetlenül a krónika úgy szól, hogy 16 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett a bizottság támogatta az általános vitára való alkalmasságát. Tette ezt annak dacára, hogy egyébként csak az ellenzék oldaláról volt hozzászóló, Lamperth Mónika és jómagam az ellenzék képviselői részéről, a kormánytöbbség nem különösebben mélyedt el a 127 oldalas előterjesztés rejtelmeiben. Lamperth Mónika is arról beszélt meg én is általános jelleggel, hogy - ahogy mondottam - egy ilyen kódex, amely legalább a polgári törvénykönyv és a büntető törvénykönyv súlyát, jelentőségét eléri, az életviszonyok olyan mértékét, olyan nagy számát befolyásolja, amely esetében a jogalkotási törvényt be kellene tartani. De ezt most nem sikerült, és nemcsak most először nem sikerült, hanem most már immáron erre, a folyamatosan visszatérő jogsértésekre alapozza a jogalkotását a kormányzati többség.

A másik oldalról azt emeltem ki, hogy mi mindig díjazzuk és pozitívan bíráljuk el a kormány azon lépéseit és a kormányzati többség ehhez kapcsolódó jogalkotási lépéseit, ha önkritikát gyakorol. Tehát itt azért azt mindenképpen ki kell emelni, hogy bár mi nem támogattuk a javaslatot, valójában akár az átmeneti rendelkezésekről szóló rész, akár a munka törvénykönyve érdemi, elfogadott rendelkezéseit módosító rész, illetve a közel 80 módosított jogszabályban vannak olyan elemek, amelyek támogatásra érdemesek, de vannak olyan elemek, amelyek abszolút nem érdemesek támogatásra. Tehát egy olyan salátát gyúrtak össze - erről beszéltem -, a jog hermeneutikáját súlyosan roncsoló gyakorlat folytatásáról van szó, amelyet már az Alkotmánybíróság 1996-ban, a Bokros-törvény kapcsán súlyosan elítélt, hogy költségvetési kihatású törvényeken kívül másról nem szabadna ilyen típusú salátákat alkotni.

Mindenesetre az támogatandó - és erről is beszéltünk -, hogy a próbaidő meghosszabbításának egyébként nagyon nem kedvelt intézményénél legalább azt bevezeti most a jogalkotó kormánytöbbség, hogy ez csak az új Mt. hatálybalépését követően keletkezett próbaidőre legyen alkalmazható. Örüljünk ennek is, ilyen kis apróságoknak például. Aztán Lamperth Mónika szólt arról, hogy a Pp. módosítása kapcsán nem világos, hogy a munkaügyi viták köre milyen terjedelemben kerül meghatározásra. Születni fog később egy törvény, amely meghatározza ezeket a témákat vagy ezeket a jogvitákat, de ezt nem tudjuk tartalmilag, hogy mi.

Ami a legfontosabb, amiről beszéltem, a vasárnapi munkavégzés témaköre. Szerintem ez egy nagyon kiemelt, fontos kérdés, és itt el kellett mondjam azt, hogy mi nagyon nem helyeseljük azt, hogy benne maradt most is a rendes munkavégzés lehetősége a vasárnapi munkavégzés tekintetében a társadalmi közszükséglet kielégítését szolgáló multiláncok esetében is. Vagy nevezzük akár multi-, akár hazai láncnak, tehát olyan jellegű termékeket forgalmazó áruházak, amelyeknek egyetlenegy jellegzetessége, hogy hétfőn meg kedden, meg vasárnap is ki tudnak nyitni, ott semmilyen specialitás nem indokolja, hogy áttörjük ezt a fő szabályt, hogy a vasárnap igenis ne legyen fő szabály szerint munkanap. Mi ehhez ragaszkodunk, módosító javaslatot fogunk benyújtani.

És hát kiszúrtuk azt is, hogy rengeteg olyan törvény módosul, aminek semmi köze nincs a munka törvénykönyvéhez, többek között a nemzeti, katonai jelképekről szóló rész, a bírósági szervezeti törvény, de hát ezt majd a vita részleteiben fogjuk kifejteni.

Köszönöm szépen a figyelmüket, és most visszamegyek a bizottsági ülésre. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu