DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr! Ma már nemcsak történészek, nemcsak milliónyi magyar ember gondolja úgy, hogy diktátum volt, ami 1920. június 4-én, 92 éve történt, amelynek során a területünk és lakosságunk kétharmada elveszett, de a 2010-ben elfogadott, nemzeti összetartozásról szóló törvény is ekként szól: "Egy diktátumot elfogadni soha nem lehet." Gondolom, ebben egyet tudunk érteni, és elkerülhetetlen ennek felülvizsgálata - a felülvizsgálat más szóval revíziót jelent.

Azt kérdezem, hogy ennek szellemében egyetért-e azzal, hogy végre érvényt kell szereznünk elszakított sorban élő több mint hárommillió honfitársunk önrendelkezési jogának. Ennek előmozdítása megkerülhetetlen kötelessége a mindenkori kormánynak, az alaptörvény D) cikke ezt a kötelezettséget egyértelműen államfeladattá teszi.

(13.20)

Jogunk és kötelezettségünk tehát a megemlékezés a diktátumra, de egyúttal jogunk és kötelességünk az önrendelkezési jogért való küzdelem. A Kárpát-medence rendezetlen helyzetű és jogfosztott sorban élő magyar közösségei számára a magyar kormánynak ezért minden eszközzel és minden formában a nemzetközi közvélemény előtt és a nemzetközi szervezetek szintjén - ENSZ, Európai Unió, Európa Tanács, NATO, EBESZ - napirendre kell emelni, és napirenden kell tartani azt a kérdést, amelyet a legfontosabbnak tartunk, hogy igenis járjon az önrendelkezés honfitársainknak; mint ahogy Ausztria tette Dél-Tirollal. Az önrendelkezés elvét Trianonban megcsúfolták, azonban ez nemzetközi jogi elismert jogosultsága minden közösségnek és népcsoportnak.

'90 után a németek, az észtek, a litvánok, a lettek, az ukránok, a szlovákok, a horvátok, a szlovének, a macedónok, a koszovói albánok és montenegróiak ezt ki tudták harcolni, és megkapták, egyedül a magyarság számára nem hozott változást a trianoni békerendszer, amely egyébként széthullott már. Éppen ezért figyeljünk oda, hogy ahol nem lehet az önrendelkezést, a külső rendelkezést gyakorolni, ott a belső rendelkezés illeti meg, a legmagasabb szintű területi autonómia honfitársainkat. Erdély területén fogalmazódott meg a legerőteljesebb önrendelkezési törekvés, a Székely Nemzeti Tanács zászlóshajóként viszi ezt a gondolatot, 700 ezer székely ember letette az asztalra a székelység autonómiastatútumát, amelynek teljesítését Románia megtagadja. Pedig ez azt mondja, hogy történelmi azonosságunk kifejezéseképpen polgári esélyegyenlőség biztosítása érdekében, a magyar nemzeti önazonosság védelmében Székelyföld lakossága önkormányzati közösséggé alakul.

Tehát kérdezem, hogy azt a határozatot, amelyet Kalmár Ferenc KDNP-s képviselőtársammal együtt ki tudtunk harcolni az Európa Tanácsban, az 1832/2011. határozatot, vajon kívánja-e a kormány teljeskörűen felvállalni. Kívánja-e azt számon kérni Romániától, amely Nyírő József hamvait üldözi, és a magyar többségű megyék megszüntetését tervezi, kívánja-e teljes körű védhatalomként támogatni ezt a törekvést annak érdekében, hogy a 700 ezres székelység önrendelkezési törekvése jégtörő hajó legyen, áttörje azt a falat, amelyet testvéreink köré húztak az önrendelkezési jog elválasztására? Székely testvéreinkkel együtt várom miniszterelnök-helyettes úr helyett nem tudom, kinek a válaszát, mert miniszterelnök-helyettes úr nem tartotta fontosnak, hogy meghallgassa végig a kérdésemet.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu