DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy tisztelettel hallgattam képviselőtársaim felszólalását, és azt gondolom, kellő alapossággal mondták el mindazt, amit elmondtak; egyetlenegy dolog, amit figyelmen kívül hagytak, azok a tények voltak. Egész pontosan annyi történt, hogy a kormányzat döntése értelmében április 15-étől a szabálysértési feladatok a kormányhivatalokhoz kerültek, a kormányhivatalokhoz került feladat személyi és dologi kiadásait becsülték 997,5 millió forintra. Az átadás során kiderült, hogy olyan tárgyi eszközök szükségesek még, amelyek indokolttá tették a plusz 288 millió forint összeget úgy, hogy a költségvetés hiánya nem változna.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt megelőzte egy számítás, amelynek értelmében 1,1-1,8 milliárd forint bevétel várható a szabálysértésekből, a kormány pedig azért vette tudomásul a 288 millió forint elvételét, mert a Költségvetési Tanács nem támogatta. A kormányzat nagyvonalúsága és tisztessége az, hogy a Költségvetési Tanács véleményét figyelembe vette, és saját hatáskörben próbálja ezt a feladatot megoldani, rendezni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu