DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Az előző gondolatot folytatva gyakorlatilag a munkahelyek problémájához közelítve, a 206. § XX-XXI. fejezet rendelkezései foglalkoznak a kollektív szerződéssel. Azt szeretném szóba hozni, és számos szakszervezet már ezt megfogalmazta, hogy indokolatlanul korlátozza várhatóan ez alapján a kollektív szerződés a tulajdonosi jogokat gyakorló állam szereplőit, illetve az önkormányzatokat. Hogy konkrét legyek, mondanék példát. A törvény e szakaszai rendelkeznek arról, hogy a köztulajdonban álló munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló munkabére nem haladhatja meg a törvényben meghatározott összeget, a kollektív szerződés vagy a felek megállapodása nem térhet el a felmondási idő törvényben meghatározott mértékétől, a végkielégítés szabályaitól, valamint a törvényben meghatározottnál rövidebb teljes napi munkaidőt nem állapíthat meg. Ezen túlmenően még számos intézkedés fogalmazódik itt meg.

Úgy gondolom, hogy ezt érdemes lenne végiggondolni, mert ezt én diszkriminatívnak tartom amiatt, hogy a munkáltató tulajdonformái tesznek különbséget az egyes munkavállalók valamint szakszervezetek között, így indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza ezen munkavállalókat a szervezkedési jog, valamint a kollektív tárgyaláshoz való jog gyakorlása szempontjából is. A törvény indokolatlanul korlátozza továbbá az ezen munkáltatóknál hatályban levő, illetve megkötendő kollektív szerződés hatókörét, továbbá indokolatlanul korlátozza a tulajdonosi jogokat gyakorló állam, valamint az önkormányzatok mozgásterét. Úgy gondolom, ezek nincsenek kellően átgondolva, és ráadásul ez azt támasztja alá, amit már az imént is többen megfogalmaztunk, hogy kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalókat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu