KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretném folytatni az egy hónappal ezelőtt elkezdett beszélgetésünket, annál is inkább, mert azóta az ön pártja megakadályozta azt, hogy parlamenti vizsgálóbizottság vizsgálja ki azokat az ügyeket, amelyeket én is szóvá tettem nem olyan régen.

"Abból nagy baj lesz" - ezt ön mondta tegnap azzal kapcsolatosan, hogy mi van akkor, hogyha nagytőkések, milliárdosok vállalnak szerepet a kormányzásban. Ezzel egyet is lehet érteni. Én ezt azzal egészíteném ki, hogy szerintem ez a nagy baj bekövetkezett, mert az kétségtelenül igaz, hogy azok a nagytőkések, akiket ön nagytőkésnek hív, de másai a Fidesz-közeli oligarcháknak, ők de facto nem ülnek benne az ön kormányában, de úgy tűnik, hogy nincs is szükségük arra, hogy közszereplést vállaljanak, vagy akár kiálljanak a nyilvánosság elé, hiszen az ön kormánya képviseli az ő érdekeiket enélkül is.

Azt szeretném megkérdezni a miniszterelnök úrtól, hogy ön szerint az csak egy fatális véletlen-e, hogy a Közgép előző vezetője jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezeti, amely dönt a fejlesztési forrás elosztásáról, és ezeknek egy jelentős része azóta a Közgépnél landolt. Ön szerint az egy fatális véletlen-e, hogy a Villamos Művek vezetője a választás előtt közvetlenül a Közgép energiacégének volt a vezetője, és azóta ez a cég busás megbízásokat kapott az államtól napenergia-hasznosításra?

Ön szerint az egy fatális egybeesés-e, egy véletlen-e, hogy a Közgép akkor is megnyeri a közbeszerzési eljárásokat, hogyha ő adta a legrosszabb árat? Ez egy fatális egybeesés-e azzal, hogy a közbeszerzési döntőtanács elnöke Nyerges Zsolt évfolyamtársa volt, és nem cáfolt sajtóhírek szerint közeli kapcsolatban állnak? Vagy az egy fatális véletlen-e, hogy éppen Nyerges Zsolt testvére a fejlesztési tárca főtanácsadója?

Azt szeretném kérdezni öntől, nem érzi-e azt, hogy azt a szabadságharcot, amit ön vívni szeretne, ezekkel a befolyásos üzleti körökkel kellene megvívnia, mert lehet, hogy a pénz náluk landol, de a politikai hitelvesztést önnek kell zsebre tennie. (Taps az LMP padsoraiból. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu