ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Képviselőtársam! Semmi akadálya annak, hogy a parlament illetékes bizottságai bármilyen konkrét kérdéssel foglalkozzanak. Erre vonatkozó igényét a parlamenten belül legyen kedves előterjeszteni, ez nem az én asztalom.

Ami viszont, ha már szóba hozta, talán reagálást igényel: bizonyára emlékszik rá, ha már szabályozást hozott szóba, hogy hosszú ideig, egészen ennek az évnek a januárjáig az volt a szokás, hogy Magyarországon a közbeszerzéseknél áttételeket is lehetett alkalmazni, nem kellett felfedni a valóságos tulajdonosokat. Ezért időnként még az off-shore cégek is nagyrészt hasítottak ki a közbeszerzésekből.

Én tudom, hogy most itt a vita pártpolitikai köntösben jelentkezik, de szeretném elmondani önnek, hogy mi büszkék vagyunk arra, hogy először ez a parlamenti többség és ez a kormány volt képes arra, hogy olyan szabályokat alkosson, hogy ennek az évnek az elejétől erre nincsen többé mód. Off-shore cégek nem vehetnek részt, és minden közbeszerzésben részt vevőnek, akárhogyan és akárkivel is hozzák összefüggésbe a nyilvánosság előtt, fel kell fednie a kilétét, ha közmunkából akar részesedni. Ez nagy eredmény, és büszkék vagyunk rá.

Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu