OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, ha oktatásról beszélünk, akkor a szakképzés egy nagyon fontos része az oktatási rendszernek. Amikor tavaly egy vita folyt a szakképzésről, akkor tulajdonképpen nagyon sok mindenben még a kormánypárti oktatáspolitikusok egy része sem értett egyet nagyon sok dologgal, és sokkal inkább az ellenzék véleményét osztották. Akkoriban azt gondoltuk, hogy ezt a csatát elvesztettük, de talán majd jobb belátásra térnek, hiszen nem lehet úgy 40 százalékkal csökkenteni a gimnáziumi férőhelyek számát, hogy egy olyan szakképzési rendszert alakítunk ki, amelyben a fiatalok igazából nem találják meg a saját boldogulásukat, ki vannak szolgáltatva bizonyos multinacionális cégeknek, és nem kapnak olyan versenyképes tudást a szakképző intézményekben, amellyel a valós munkaerőpiacon el tudnak helyezkedni.

Ugye, nagyon hamar be is jött az ellenzék által a falra festett ördög, mert nagyon hamar arra kényszerült a kormánypárt, hogy módosítsa ezt a bizonyos szakképzési törvényt. Hat és fél órás vita zajlott itt, a parlamentben, amelyen szégyenszemre a fideszes oktatáspolitikusok közül talán egy személy vett részt, igazából egy furcsa polemizálás ment az ellenzéki pártok oktatással foglalkozó szakemberei között, és arról vitatkoztunk, hogy miért is ilyen a szakképzés rendszere, amilyen, hogyan lehetne igazából valamit tenni.

(16.00)

Az LMP-ben nagyon fontos szempont az, és az oktatási gondolkodásunkban is fontos szempont az, hogy ne fordítsunk hátat, ne csak kritizáljunk, hanem valamifajta konstruktív megoldási javaslattal is előjöjjünk. Amikor is lezajlott ez a vita, és utána a plenáris elé kerültek a módosító javaslatok szavazásra, akkor a kormánypárt, önök, olyan fejetlenül nyomogatták a gombokat, hogy tulajdonképpen elfogadtak kettő darab egymással ellentétes, ellentmondó módosító javaslatot, amire aztán később jómagam hívtam fel néhány prominens személy figyelmét, hogy itt nem koherenciazavarról van szó, hanem tartalmi ellentmondás van a beadott és megszavazott módosító javaslatok között. Ezért tartunk most sajnos itt, ahol tartunk.

Egy nagyon fontos vita folyt arról, hogy kell-e közismereti képzés a szakképzés rendszerében. Sajnos, sok olyan fideszes politikus ül a teremben, akik azt gondolják, hogy erre nincs szükség. Elhangzottak olyan mondatok is, hogy nem biztos, hogy egy fodrásztanulónak kell matematikát tanulni. Én ezzel maximálisan nem tudok egyetérteni. Abban egyetértünk, hogy az általános iskola rendszerét is meg kell reformálni, és olyan gyerekeket kellene a rendszernek kibocsátania, akiknek nincsenek részképességzavaraik, nem jönnek írás-olvasás problémákkal a szakképzés területére. Ezt mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy nem lehet a közismereti tantárgyakat lefejezni a szakképzés rendszerében.

Annyi elmozdulás történt, hogy a legfeljebből legalábbra ment át a közismereti tantárgy meghatározása a törvényben. Én a vitában is azt mondtam, hogy ha elmozdulást látok, akkor mindenképpen támogatni fogom ezt, hiszen jómagam is beadtam egy ilyen jellegű módosító javaslatot, amit természetesen nem fogadtak el. Úgyhogy azt gondolom, gondolja végig mindenki, hogy mennyiben fog ez a törvény lehetőséget adni az iskoláknak arra, hogy valóban betartsák azt a kötelezettséget, hogy közismereti tantárgyakat oktatni kell és milyen szinten, hogy olyan versenyképes fiatalok jöjjenek ki a szakképzés rendszerében, akik megállják a helyüket nemcsak a magyar munkaerőpiacon, hanem Európában egyaránt.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu