DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Akkor Gyüre Csaba képviselőtársam szavait folytatva: én voltam az, aki 2010 őszén a 2006-os vizsgálóbizottságon való meg nem jelenést nagyon drasztikus és felháborító formában demonstráló Gyurcsány Ferenccel és Szilvásy Györggyel szemben megfogalmaztam azt többünk felháborodásából fakadóan, hogy csak úgy lehet elszámoltatást végrehajtani, ha büntetőjogi következményeket teremtünk annak, aki nem jelenik meg vizsgálóbizottság előtt, vagy meghiúsítani törekszik munkáját, vagy valótlan tényállítást tesz. Hiszen közérdek, egy nagyon alapos közérdek fűződik ahhoz, hogy felderítsük, hogy mi történt 2002-2010 között a nemzeti vagyon, az alapvető szabadságjogok területén.
Ezt akkor nem vették tárgysorozatba a kormánypárti képviselők, és azt mondták, hogy majd az új Btk. elérkezik, és akkor alkalom lesz ennek a kiváló javaslatnak a befogadására. 261. ajánlási ponton be is nyújtottuk most is.
Viszont még azt is el kell mondanom, hogy a 2006-os vizsgálóbizottságunk jelentése, amit kormánypárti többséggel fogadtak el, mert számunkra nem volt elegendően kemény és tényfeltáró, de még ez a jelentés is azt írja elő, hogy meg kell teremteni a büntetőjogi feltételeit annak, hogy megbüntessük azt, aki nem jelenik meg egy vizsgálóbizottságon. Tehát ezek után már csak szét tudjuk tárni a kezünket (Széttárja a karját.), és meg tudjuk kérdezni önöktől, hogy: vajon miért? Mitől tartanak? Esetleg attól tartanak, hogy ezt már önökre is alkalmazni fogják? (Szórványos derültség a Jobbik padsoraiból.) Miért nem kérik, miért nem állnak ki nyíltan, velünk együtt abban a törekvésben, hogy igenis hozzuk már a Ház elé azokat, akik nem akarnak odajönni, vagy akik éppenséggel valótlan tényállításokat tesznek, azokat büntessük meg. Ezt kívánja a magyar nép. Mi a "20 évet a 20 évért"-et hirdettük meg, mi már réges-rég meg szerettük volna ezt csinálni, de még soha nem késő, hogyha ezt a javaslatot támogatják.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés