DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyszerűen megdöbbentem, hogy mennyire fontos érdemi ügyben tudott Vas képviselőtársam szót kérni. Akkor tisztázzuk: nem tudom, képviselő úr ott volt-e, én biztos ott voltam. (Dr. Vas Imre: Nem voltam ott.) Köszönöm szépen, nem volt ott a képviselő úr.

Akkor még egyszer a jegyzőkönyv kedvéért meg azért, hogy az ön igazságérzete is a helyére kerüljön: képviselő úr, szavazott róla a bizottság, és a fideszes képviselők leszavazták az elnöknek azt az indítványát, hogy részt vegyek a vitában, az általános vita indoklásában. Képviselő úr, az még hála a jóistennek, az ön képviselőtársainak se fért bele, hogy mint a módosító javaslatok előterjesztője ne kapjak szót a vitában, de a vitának már csak abban a szakaszában kaphattam szót, amikor a saját módosító javaslataimról volt szó.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu