DR. LUKÁCS TAMÁS, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 1 ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak találta a határozati javaslatot és a jelentés elfogadását.
Azt gondolom, ezt majd később a vitában kívánom kifejteni, hogy egy adott strasbourgi ítéletnek milyen értelmezési lehetőségei lehetnek. Azt gondolom, helyesen tette a minisztérium, hogy a Ház elé terjesztette, hiszen egy parlamenti demokráciában éppen a parlamentnek kell olyan súlyos kérdésekben állást foglalnia, hogy az önkényuralmi jelképek használata miként megengedett, és miként büntetendő egy demokratikus jogállamban.
A strasbourgi bíróság ítélete mindig eseti jog, és itt felhívom a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy azt gondolom, ennek az eseti jognak az elemzése csak úgy mehet végbe, ha magát a strasbourgi döntés kérdésfelvetéseit végezzük, és majd a vitában kívánok rámutatni arra, hiszen itt adott esetben a magyar bírósági ítélet áll szemben a strasbourgi ítélettel. Azt gondolom, a magyar bírósági ítélet megvédése adott esetben a feladatunk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés