PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát, államtitkár úr, ha én minősíteném az ön hozzászólását, akkor azzal kezdeném, hogy hetet-havat összehordott. Azt gondolom, önöknek áll legjobban érdekükben, hogy megvizsgálják, mi van az Erzsébet-program körül, mert nem fújja a szél a harasztot (Nagy zaj és derültség a kormánypárti frakciókban.), vagy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél - köszönöm szépen -, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, mondja a magyar közmondás. Ezt kérem majd beszámítani az időmbe.

Kedves Államtitkár Úr! Arra a kérdésre, amely úgy szólt, hogy hogyan lehet az, hogy 43 ezer forintot fizet be vagy 45-öt a család, majd pedig 120 ezerért kapja az üdülést, az igaz, hogy hozzá kapja azt a 75 ezer forint értékű csomagot is, amit önök..., egyébként piaci alapon 47 ezer forintba kerülne. Ez hogyan fordulhat elő? Különben a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány ugyanúgy a magyar adófizető állampolgárok pénzéből gazdálkodik, tudtommal a kormány is, mint ahogy a kormány által létrehozott más intézmények is.

Úgyhogy, kedves államtitkár úr, azt javasolnám, hogy vizsgálják meg ezt a programot. Egyébként a mi időszakunkban egymillióan részesültek ebben a programban. Nem tudjuk elfogadni a válaszát, mert nem arra válaszolt, amit a kérdés tartalmazott.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás ugyanott: Úgy van.)

Forrás: parlament.hu