SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megint azzal kell kezdenem, hogy a javaslat néhány fontos elemével egyetértünk. Hogy ki is emeljek néhány ilyet: a Költségvetési Tanács jogkörének visszaállítása, általában a költségvetési átláthatóság visszaállítása, biztosítása, a szakszervezetekkel folytatott érdekegyeztetés, azok olyan intézkedések, lépések, amelyeket mi támogatni tudunk, ezért a javaslat tárgysorozatba-vételét is támogatni fogjuk.
Ugyanakkor - hasonlóan az előző felszólalásomhoz - itt is azt kell elmondjam, hogy úgy látszik, a Szocialista Párt szerint mintha elég lenne visszalépni két évet, és ezzel megoldódna a magyar gazdaság immár húsz plusz két éve tartó vergődése. Ezzel szemben mi azt javasoljuk, hogy ezzel a teljes húsz plusz kétéves fejlődési modellel kell szakítani. Amikor azt látjuk, hogy a Fidesz kormányon azt javasolja, hogy a kiszolgáltatottságot fokozzuk, hogy a nemzetközi adóversenyben álljunk helyt, akkor ez az elmúlt húsz plusz két év fejlődési modelljének a folytatása.
(19.20)
Ez a kiszolgáltatottságra épülő fejlődési modell megbukott, jól látjuk, hogy nem tudott munkahelyeket teremteni. A határozati javaslat tartalmazza azt, hogy nem lehet a belső kereslet élénkítésére gazdaságpolitikát építeni. Ezzel mi nem tudunk egyetérteni teljes egészében. Azzal sem tudunk egyetérteni, hogy az államadósság csökkentését az alkotmányba ilyen erősséggel bele kellene írni; azzal pedig végképp nem tudunk egyetérteni, hogy a magyar gazdaságot tisztán piacgazdaságként célszerű lenne jellemezni - szerintünk az ökoszociális piacgazdaság jelzőt kellene az alkotmányban rögzíteni.
Összességében tehát egy olyan fejlődési modellre van szükség, amely olyan multinacionális vállalatokat hív Magyarországra és lát szívesen, amelyek hajlandóak és képesek a helyi gazdasággal együttműködni, és a magyar kkv-szektor fejlődésének teret nyitó gazdasági fejlődést kell kialakítani Magyarországon. Ehhez az elmúlt 20 plusz 2 év rossz fejlődési modelljével gyökeresen szakítani kell.
Köszönöm szépen a lehetőséget. (Szórványos taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés