BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben az egész törvényjavaslatban egy dolgot lehet üdvözölni, azt, hogy 800 embernek mégis megpróbálják rendezni a bérét a kialakult bérfeszültségek kapcsán.
De akkor menjünk vissza a kezdetekhez! Ugye, megtörtént az APEH és a VPOP összevonása, és már akkor is jelezték a szakszervezetek, hogy milyen komoly bérfeszültségek várhatók. Illetve nagyon sok egyéb területen is jelezték, hogy milyen különbségek lesznek az elvileg egy szervezethez tartozó alkalmazottak bére, jogállása és munkaköri feltételei között. De természetesen, mivel önök soha senkit nem szoktak érdemben meghallgatni, most sem ezt tették, hanem megalkották a törvényt, gyorsan, kapkodva, aminek most megint megvan a hatása. Próbálják a kialakult koherenciazavarokat, illetve az ilyen típusú zavarokat kijavítani.
Csakhogy, mivel megint nem konzultáltak az illetékes érdekképviseletekkel, akikről nyilván sok rosszat el lehet mondani, de azért időnként nem árt meghallgatni azt, amit mondanak, és biztos, hogy lehetne belőle hasznosítani, most ugyanaz a veszély fenyeget, hogy megint csinálnak valamit, amiből adott esetben megint újabb problémák lesznek, annak ellenére, hogy lehet, hogy van olyan terület, amit orvosolnak.
És megint, az egyik kezükkel adnak, a másikkal pedig elvesznek. Az, hogy 800 embernek megpróbálják rendezni a bérét a többihez viszonyítva, ez azzal jár, hogy a pótszabadság, az előmenetel, az illetményeltérítés és kiegészítés terén viszont sokkal rosszabb paramétereket határoznak meg. Igazából egyszerűbb volna egy egységes státust meghatározni a NAV dolgozói számára, de valamiért mégis az öszvér megoldásnál maradnak.
Akkor elmondanám az aggályokat. Az 1. §-ban a pótszabadság vonatkozásában szűkítették a pótszabadság alapjául szolgáló időszakot, magyarán: rövidítették; ez az egyik szabadságcsökkentés. Aztán a 13. §-ban a NAV elnökének adnak olyan hatáskört, olyan döntési hatáskört, amihez valójában nincs megfelelő úgymond szakmai rálátása. Tehát egy olyan speciális dolgot határozhat meg, mint a bevetési pótlék mintájára alkotott pótlék mértéke, illetve azok körét, akikre ez vonatkozhat, ami teljesen speciális és szakmai feladat, tehát igazából a NAV elnökének hatáskörébe utalni teljesen indokolatlan.
Aztán komoly kérdés, hogy a maradék 500 nyomozati szakterületen szolgálatot teljesítő kollégát miért különböztetik meg hátrányosan, az ő bérüket miért nem rendezik. Ugye, itt szó volt arról, hogy azért kerül sor a bérrendezésre, mert tartanak az elvándorlástól, hogy a pénzügyőrök átmennek a rendőrség kötelékébe, mert ott jobb béreket fizetnek. Akkor ezek szerint ez az 500 ember nem számít, és itt akár arra apellálnak, hogy akkor ők elmenjenek.
Lényeges megszorító feltételt jelent a "megfelelt" teljesítményértékelés a minősítéssel nem rendelkező személyeknél, hogy nem sorolható elő a tervezet 20/B. § (1) bekezdése alapján. A (4) bekezdés tisztázza csak azt, hogy a várakozási idő meghosszabbítása ez esetben sem kötelező, és legfeljebb egy évig tarthat. Illetve a "kiválóan megfelelt" minősítésű személyek közül viszont csak a főmunkatárs és a vezető főtanácsos lenne részesíthető abban a kedvezményben, hogy a várakozási idő letelte előtt előresorolják. Ez a megszorító szabály minden besorolási fokozatra irányadó lenne, így aztán a kedvezményt is indokolt lenne minden besorolási fokozatnál alkalmazni. Ez a másik megszorítás, amit a béremelésért cserébe véghezvisznek.
Aztán van megint egy indokolatlan különbségtétel. A vezetői kinevezés feltételeként a jogi vagy közigazgatási szakvizsgát támasztják fő szabályként, viszont különösen a NAV hatásköréből eredően egyenlő súlya van például a közgazdasági szakismeretek meglétének. Itt igazából a jogi ismereteket indokolatlanul előtérbe helyezi a közgazdasági szakismeretek meglétével szemben. Ez megint egy érthetetlen módosítás.
És a vége, hogy igazából a pénzügyőrök is értetlenül állnak a módosítás előtt, mivel az ő bérük nemhogy nem változott az elmúlt évek során, hanem a kétszeri illetménybesorolásnak köszönhetően az addigi illetményüket elveszítették. Tehát ahhoz, hogy a 2011-es bérüket megkapják, 30 vagy van, ahol 40 százalékos illetményeltérítésben részesülnek, ami csak december 31-éig szól, illetőleg részletes személyi illetmény kerül megállapításra, amely esetben semmilyen emelés nem illeti meg.
Ebben a módosításban pedig, a 23. §-ban hatályon kívül helyezik 98/G. §-t, így megszűnik a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező személy, illetve a középfokú végzettséggel rendelkező személy illetménykiegészítése; amit ugyan egy mondattal garantálna a javaslat, azonban ez azt jelenti, hogy a jövőben semmilyen új felvételisnek ez a juttatás már nem jár, és ez azt is jelenti, hogy a pénzügyőrök illetménybesorolási parancsát ismételten újra ki kell adni, hiszen ezt az összeget a jövőben ismét csak illetményeltérítéssel, tehát egy évre lehet csak megállapítani. Így aztán 2013-tól már ezt az összeget a garancia ellenére a pénzügyőrök illetményéből ki lehet vezetni. Tehát egyik kezükkel adnak, a másikkal azonban megteremtik a lehetőségét, hogy ugyanúgy visszavegyenek a bérekből.
Tehát összességében véve, bár az nyilván maximálisan támogatható, hogy 800 ember bérét rendezzék, ugyanakkor számos kérdést vet föl a törvényjavaslat többi része. Akkor várnám a válaszokat ezekre a miértekre, illetve, hogy a másik 500 emberrel mi lesz, őket miért diszkriminálják.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés