BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvény több törvényt módosít, és ilyen értelemben ugyan egy szakterülethez tartozik, de elég komplex változtatást jelent.

Előzetesen azt szeretném kérni elnök úrtól, hogy tekintettel a napirend változására és arra, hogy ez a napirendi pont négy órával előrejött a mai napon, a módosító indítványok benyújtására az ülésnap végéig legyen lehetőség, és ne az általános vita lezárásáig.

(10.20)

Szeretném akkor ismertetni azt, hogy a benyújtott törvényjavaslat egyes pontjaival kapcsolatban milyen véleményt fogalmaztunk meg. A törvényjavaslat szabályozza az autóközlekedésen túlmenően a közúton egyéb közlekedők számára a biztonságos közlekedési feltételeket, ezzel maximálisan egyet tudunk érteni, hiszen ott, ahol járda hiányában például a gyalogosközlekedés vagy ott, ahol az elkülönített kerékpáros közlekedés feltételei nem biztosítottak, a magyar jogszabályok számos hiányosságot tartalmaznak, ezzel maximálisan egyet tudunk érteni.

A törvényjavaslat 2. §-ában a helyi önkormányzat feladatául szabja ezzel a gyalogos- és kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos műszaki létesítmények kiépítését, így például a gyalogos-átkelőhelyek megvilágítását a település belterületén a gyalogos-átkelőhelyekhez vezető járdák, gyalogutak, kerékpárutak kiépítését és fenntartását, végül pedig a település belterületén lévő vasúti gyalogos- és kerékpáros átkelőhelyek létesítését és fenntartását.

Ezzel kapcsolatban van egy műszaki aggályunk, illetve van egy finanszírozási aggályunk. Nem látjuk pontosan annak forrását, hogy a helyi önkormányzatok ezen hiányzó műszaki létesítmények kiépítését és fenntartását milyen forrásokból fogják biztosítani, amellett, hogy ezek kiépítésével és fenntartásának szükségességével messzemenőleg egyetértünk.

A másik, ami a problémánk a törvénymódosítással kapcsolatban, hogy azt sem látjuk, hogy ott, ahol ezek a létesítmények teljes mértékben hiányoznak és kiépítésüknek adott esetben műszaki akadályai is vannak, ott a helyi önkormányzatok mikor, milyen határidővel és milyen forrásokból fogják ezt megoldani. Gondoljunk például olyan esetre, ahol mondjuk, egy vasúti átjáró egy töltésen helyezkedik el, és jelenleg kizárólag egy közút vezet át rajta, tehát sem kerékpáros, sem gyalogosátkelő nem létezik, és az adott nyomvonalon ki sem építhető. Adott esetben igen komoly műszaki kiépítésre és igen komoly beruházásra van szükség ahhoz, hogy a törvénynek való megfelelést biztosítani lehessen. Őszintén szólva, ennek sem a forrását, sem a határidejét nem látjuk.

A törvényjavaslat 4. §-a és folyományai a közúthálózat - gyorsforgalmi és főúthálózat - fejlesztési tervét, távlati szerkezetét határozza meg és az ezzel kapcsolatos koncepciók, a célállapot kidolgozását. Ezzel maximálisan egyet tudunk érteni, és tényleg fontosnak tartjuk azt, hogy ilyen tervek létesüljenek, és ezek rendszeresen aktualizálásra kerüljenek.

Ugyanakkor azt a fajta hálózatos szemlélet hiányát látjuk ebben az előterjesztésben, ami abban nyilvánul meg, hogy nem biztos, hogy az ilyen elkülönült tervek pontos kapcsolódási pontokat fognak mutatni a teljes hálózathoz képest, tehát előfordulhat a jövőben is olyan jellegű fejlesztés, amelynek kialakításánál a meglévő hálózati elemek kapcsolódása, annak kapcsolódási pontjai nem teljeskörűen szabályozottak, illetőleg a más hálózatokkal való harmónia biztosítását sem látjuk ebből, tehát például a kötött pályás hálózatokkal való harmonizált fejlesztés igényét és szükségességét.

Az 5. § szabályozza a reklámkérdést, a reklámtáblák elhelyezésének kérdését. Nagyon érdekes az, hogy ennél a szabályozásnál egyfajta általánosságot vélünk felfedezni, amelynek alkalmazása adott esetben problémás lehet, mert míg a belterületen elég alaposan szabályozza a reklámcélú berendezések elhelyezésének körülményeit, addig a külterület esetében, lakott területen kívüli szakaszok esetében bár úgy tűnik, hogy egyértelmű tilalmat vezet be a szabályozás, és úgy mondja, hogy a közút lakott területen kívüli szakasza mellett tilos elhelyezni az úttesten közlekedők figyelmének elterelésére alkalmas reklámtáblát, reklámhordozót és egyéb ilyen célú berendezést, ugyanakkor nem határozza meg a javaslat azt, hogy mit jelent a "lakott területen kívüli szakasz mellett" szófordulat. Tehát mondjuk, 50 méterre vagy 100 méterre el lehet ilyet helyezni vagy 30 méterre, ha a rálátás nem olyan, hanem jól nézni kell, hogy egyáltalán észrevegye valaki? Ilyen értelemben tehát lehet, hogy szerencsésebb lett volna - amennyiben egyértelmű tilalomra törekszik a jogalkotó - meghatározni azt a keresztirányú távolságot, ami mellett egy ilyen eszköz kihelyezése kizárt.

A belterületi szabályozással kapcsolatban pedig az az észrevételem van - és ez egyébként az egész jogszabályra érvényes -, hogy az általános és részletes indoklás sok esetben elnagyolt. Több szakasz esetében nem is lehet érteni, hogy az indoklás miről szól, és ezáltal mit is változtat pontosan a jogalkotó az adott jogszabályhelyen belül. Illetőleg pont itt, a reklámtábláknál pedig az indoklás homlokegyenest ellentétes azzal a szöveggel, ami a jogszabályban találunk, mert ott úgy fogalmaz, hogy a belterületen tiltja meg kategorikusan az új szabályozás a reklámtáblák alkalmazását, a külterületnél pedig szabályozottan engedélyezi azt, holott a (3a), (3b) bekezdésbenez pont fordítva van. Én tehát úgy gondolom, hogy akkor, amikor egy ilyen, több törvényt érintő jogszabály-módosítás elkészítésre kerül, akkor mi, képviselők megérdemelnénk azt, hogy a részletes indoklásban ennél alaposabb és szabatosabb iránymutatást kapjunk.

Ami a gépjárművek elszállítását, a díjfizetés nélküli várakozás szabályozását illeti, elfogadhatónak tartjuk, tehát szerintünk is egyértelmű az, hogy egy adott várakozási területen díjfizetés nélkül várakozó járműre egy napon egy pótdíjazás alkalmazható. Nyilvánvaló, ez úgy értelmezendő, hogy amennyiben ugyanez a jármű egy másik helyen várakozik, akkor újra büntethető legyen. Itt elmondanánk azt, hogy azt mindenképpen helyesnek tartjuk, hogy ilyen értelemben egyértelmű szabályozás születik, és az esetleg illegálisan várakozók pótdíjazására megszabott keretet szab, és ez kiszámítható és a joggal való visszaélés eseteit leszűkíti.

Úgyhogy ezt a részét támogatjuk, a további észrevételeimet egy későbbi felszólalásomban teszem meg. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu