DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat öt, közlekedési szempontból meghatározó jelentőséggel bíró jogszabályt módosít.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása egyebek mellett a külföldi rendszámú gépjárművek magyarországi használatára vonatkozó szabályok átalakítását tartalmazza. A módosítás eredményeként a külföldi rendszámú gépjárműveket a jelenlegi 1 nap helyett a jövőben 6 hónapon belül összességében 30 napig lehet belföldön használni. Ezzel a szabályozási megoldással rugalmassá tehető a szívességi alapon működő járműhasználat, úgy, hogy ezzel egyidejűleg a továbbiakban is biztosított lesz az ellenőrizhetőség.

Egyszerűsödik a jogszerű használat igazolására alkalmas eszközök köre is. Ennek köszönhetően csökkenthetőek azok a terhek, amelyek a jelenlegi szabályozásból fakadóan terhelik a jogkövető állampolgárokat. A törvénymódosítás a gépjármű üzembentartói körének meghatározását is pontosítja, lehetségessé válik a hazai és a tartózkodási hely szerinti ország jogszabályi előírásainak egyidejű megtartása is.

A közlekedés biztonságának növelését szolgálja az a 2012. január 1-jétől már hatályba lépett új rendelkezés, amely szerint a túlsúlydíj és az úthasználati díj ellenőrzésére a közutak kezelői is jogosultak. E gyakorlat általánossá válásával, azaz az ellenőrzést végzők körének bővülésével indokolt, hogy az arra jogosultak ebbéli tevékenységüket egyöntetű elvek mentén, egységes szakmai színvonalon végezzék, ami az egyhangú szakmai feltételek megállapításával és az ellenőrzésre jogosultak nyilvántartásba vételével oldható meg.

A közutak biztonságos forgalmi rendjének kialakítása a közutak kezelőinek a feladata. Az utóbbi években megváltozott klimatikus viszonyok, a hirtelen érkező lehűlések és a gyakran rövid idő alatt lehulló jelentős mennyiségű csapadék többször nehéz feladat elé állította a közútkezelőket. Külföldi példák azt mutatják, hogy bizonyos gépjárműcsoportok, elsősorban kamionok pihenőhelyre terelése megoldást jelenthet rendkívüli időjárási körülmények esetén a fenntartást és a mentés ellehetetlenítő forgalmi dugók elkerülésére. A közútkezelőknek az időjáráson túl az elakadt gépjárművek okozta útakadályokkal is meg kell birkózniuk, az autópályák leállósávján veszteglő műszaki hibás gépjárművek eltávolítására azonban a jelenlegi szabályozás szerint nem rendelkeznek a szükséges jogosultsággal. A javaslat az ilyen és ehhez hasonló esetek megelőzésére, kezelésére tartalmaz részletszabályokat.

A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és a fejlesztéséről szóló törvény módosítása elsősorban hazánk, de az Európai Unió szempontjából is jelentős gyorsforgalmi közúthálózati fejlesztések meghatározását aktualizálja, tekintettel arra, hogy a törvény 2003. évi elfogadása óta a beruházások egy része már megvalósult.

A javaslat módosítani kívánja a vasúti közlekedésről szóló törvényt is. A közlekedési hatóság által végzett vasúti hatósági ellenőrzések költségeit, felügyeleti hatósági díj formájában, az ellenőrzött vasúti társaságok fedezik. A felügyeleti díj alapjául szolgáló törvényi szabályozás megteremtése érdekében szükséges a vasúti közlekedésről szóló törvény vonatkozó rendelkezéseinek módosítása is. A jogharmonizációs célú módosítás által a közösségi vasutak biztonságáról szóló uniós irányelv egyes rendelkezéseit ülteti át a magyar jogszabályba.

A rendelkezések mielőbbi átvezetését indokolja, hogy az Európai Bizottság megkeresésére a vasúti törvény módosítására már kötelezettséget vállaltunk. Az európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a bizottsági határozat a tagállamok számára kötelezővé teszi olyan nemzeti referenciadokumentumok elkészítését, amelyek a vasúti közlekedésben részt vevők számára egybefoglaltan tartalmazzák a vasúti járművek üzembe helyezését és üzemeltetését meghatározó magyar jogszabályokat és egyéb szabályozásokat. Kötelező olyan hatóság kijelölése is, amely ezeket a dokumentumokat jóváhagyja, illetve módosításukat ellenőrzi.

Tisztelt Ház! Az Európai Bizottság rendelete kötelezően előírja olyan szervezet kijelölését, amely a tehervagonok karbantartásáért felelős vállalkozás tanúsítását végzi. A törvényjavaslat mind a referenciadokumentum elkészítése, mind a tehervagonok karbantartásáért felelős vállalkozások tanúsítása vonatkozásában a közlekedési hatóságot jelöli ki a feladat elvégzésére.

A vasúti közlekedésről szóló törvény hatálybalépése óta eltelt idő alatt bebizonyosodott, hogy a működési engedély kiadásának egyik feltétele, a pénzügyi alkalmasság évente történő igazolása, jelentős adminisztratív és pénzügyi terhet jelent mind az engedélyek jogosultjai, mind a vasúti igazgatási szerv számára. A jövőben a pénzügyi alkalmasság igazolása csak az országos személyszállítási és árutovábbítási működési engedélyek esetén lesz kötelező, így a módosítás hatására csökkennek az adminisztratív és pénzügyi terhek is.

Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalva: az önök elé terjesztett törvényjavaslat egyrészt eleget tesz egyes európai uniós jogharmonizációs elvárásoknak, másrészt számos olyan részletszabályt is tartalmaz, amelynek végrehajtása szakmapolitikai szempontból indokolt. Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot megvitatni, majd a vitát követően a kormány szándékait támogatni és a javaslatot elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm a türelmüket, elnök úr, köszönöm az időt. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu