DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban elhangzott egy mondat, amivel nem tudok vitatkozni. Ez úgy szólt, hogy ezek az adóemelések semmiképpen nem szolgálhatják a Fidesz adócsökkentési ígéreteit. Azt hiszem, hogy ezzel nem lehet vitatkozni, mert egyszerűen ténykérdés, hogy az a párt, amelyik adócsökkentések ígéretével kampányolt, ha most adót emel, akkor nem teljesíti a választási ígéreteit, illetve saját magának is hazudik, mert ahelyett, ami ide le van írva, másról van szó. A biztosítási adó emelésének nem az a célja, hogy rendezze a társadalmi közös kiadások fedezetét, valamint hogy egyszerűsítse a biztosításokkal összefüggő közterhek számának csökkentését. Ez egyszerű szómágia, kedves képviselőtársaim. Ebben a tekintetben remek fogalmazóik vannak, de itt egyszerű pénzbeszedésről van szó, annak az összes negatív következményével együtt.
(16.10)
Úgyhogy, amit a költségvetési és számvevőszéki bizottság elnöke szakmailag megfogalmazott itt az 1. számú módosító indítványban, az teljesen pontos: itt a költségvetési hiánycél tartása indítja ezt az adóbeszedést. Amit még igazából nem is lehet különösebben szakmailag vitatni, hogy a költségvetési hiánycélt tartani kell, mert ez azért a hosszú távú működésnek feltétele; az nem mindegy, hogy a költségvetési hiánycél tartása érdekében a kormányzó erő milyen eszközöket, milyen gazdaságpolitikát folytat.
Mi azt javasoljuk, hogy ne tegyenek olyan időszakban, amikor a gazdaság élénkítésére, a munkát terhelő terhek csökkentésére kellene erőfeszítéseket tenni, akkor ne a személyi jövedelemadó egykulcsossá tételével és a terhek további szétterítésével próbálkozzanak, hanem egy progresszív, a jövőt megalapozó és a jelent nem ellehetetlenítő gazdaságpolitikát folytassanak. Tehát az, hogy az elmúlt két évben összesen több mint 10 százalékkal csökkentek a beruházások, az utolsó negyedévben önmagában 8,5 százalékkal, ez mutat egy olyan negatív spirált, ami az ország jövőjét is kérdésessé teszi, a gazdaság további működését is kérdésessé teszi.
Tehát arra kérem a többségi képviselőtársaimat, hogy lépjenek föl ez ellen a gazdaságpolitika ellen, csatlakozzanak a közgazdász-társadalom azon többségi részéhez, amelyik világosan látja ennek a politikának a kudarcát. Hallgassanak kivételesen az ellenzékre is, bár ettől valahogy valamiért még szakmai kérdésekben is rendkívüli módon tartózkodnak, pedig ha megkérdeznék a választóikat, hogy akarnak-e ilyen különadót, mint ahogy annak idején a szociális népszavazásnál megkérdezték őket, akkor valószínűleg azt a választ kapnák, hogy nem akarnak ilyen adót. Engem nem lepett meg, hogy azon a népszavazáson is azt a választ kapták, úgyhogy kövessenek egy másfajta politikát, forduljanak meg ezen az úton, ami a lejtőn lefelé vezet, és egyre nehezebb és nehezebb helyzetet teremt mind az ország lakossága, mind a vállalkozások számára. Rossz ez az irány.
Tehát azt javaslom, hogy úgy teljesítsék ezt az 1. számú módosító indítványt, hogy törlik ezt az egész törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés