DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem csodálom, hogy Márton Attila képviselőtársam nem ismeri az európai szocialisták kezdeményezését. Amire ön rosszul gondolt, az a Tobin-adó, és én rablóadónak az előbb a biztosítási adót neveztem. Tehát három dolgot tetszett egyetlen mondatban összekeverni. Két év kormányzati munka után nyolcévezni meg pénzügyi csődről beszélni, azt hiszem, az alkalmatlanság tökéletes beismerése. Úgy gondolom, hogy két év után tanulni kellene a saját hibáikból. Mi tanultunk a saját hibáinkból, ezért mondjuk ilyen bátran, hogy amit önök csinálnak, az nem jó. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)
Tehát ha tudná, hogy az európai szocialisták mit kezdeményeznek, akkor azt is tudná, hogy ők egy pénzbőséget kezdeményeztek már ezelőtt négy évvel, 2008-ban, hogy ebből a válságból nem visszafogással, hanem egy gazdaságélénkítéssel kell kikerülni. Ha észrevehette, az MSZP átvette ezt a gazdaságpolitikai gondolatot, hogy egy progresszív gazdaságpolitikával, gazdaságélénkítéssel, a kiadások átcsoportosításával kellene megoldani a helyzetet és nem a terhek növelésével, ahogy önök csinálják, akkor nem mondana ilyeneket. Mert a Tobin-adó egész más jellegű, egy spekulációra vonatkozó adó, és egy olyan stabilizációs alapot képez, aminek alapján a bizalom, amit önök persze nem ismernek, mert két év alatt tökéletesen elveszítették, önökkel szemben már nincs a piacnak bizalma, tehát a Tobin-adóval egy olyan pénzügyi alapot lehet létesíteni, ami növeli Európával szemben a bizalmat, ezáltal a pénzügyi rendszer stabilitását erősíti. Tehát örülök neki, hogy támogatja a Tobin-adót.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés