DR. KUPCSOK LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A T/7425. számú törvénytervezet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosítását célozza. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a NAV működési feltételeit, illetményrendszerének versenyképességét kívánja javítani a tervezet. Az előterjesztés célja az egységesítés is a NAV illetményrendszere tekintetében.
A hatóság személyi állományára eltérő, különböző szintű szabályok vonatkoznak, amelyek között megtaláljuk a törvényben a foglalkoztatási szabályzatot is. Az újraszabályozás igénye egyértelmű a hatóság személyi állománya vonatkozásában. Az állomány megőrzése úgy biztosítható, ha a pénzügyi nyomozók illetményrendszere nem marad el a rendőrségnél dolgozó nyomozók javadalmazási rendszerétől. Érzékletes és jól nyomon követhető példa az illetményrendszer aránytalanságára, hogy egy pályakezdő, központi szervnél dolgozó rendőrnyomozó illetményétől a pénzügyi területen dolgozó, megegyező képzettségi paraméterekkel rendelkező társa közel egyharmaddal, a NAV-nál dolgozó kollégája pedig közel kétharmaddal keres kevesebbet. Mindenképpen szeretném kiemelni, hogy a jogszabály-módosítás személyi hatályát tekintve szűk kört érint, ez a szűk kör mintegy 800 fő.
Az előmeneteli rendszerben helyet kap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán vám- és jövedékigazgatási vagy pénzügyi nyomozó szakirányon kiváló eredménnyel végzett pályakezdők szabályozása, akiket eggyel nagyobb rendfokozatba kell kinevezni. Részletesen foglalkozik a módosítási javaslat az előmenetel szabályozásával: az iskolai végzettség mellett a törvény szerinti jogviszonyban eltöltött idő a mérvadó a kormánytisztviselő, illetve a pénzügyőr besorolásánál. A jogviszonyban töltött idő mellett a magasabb besorolási fokozatba soroláshoz feltétel a legalább megfelelt minősítés a feladatainak ellátásával kapcsolatosan, de feltétel a munkáltató által írásban meghatározott ismeretek képzéseken, továbbképzéseken történő elsajátítása is.
A pénzügyőr soron következő rendfokozatba történő előléptetésének együttes feltételei vannak. Ilyenek a munkakörére előírt iskolai végzettség, szakképesítés, egyéb képzési követelmények mellett a rendfokozatára megállapított várakozási idő eltelte. A pénzügyőr soron kívüli előléptetéséhez lényeges feltétel a kiválóan megfelelt minősítés.
A nyugállományba vonulással egyidejűleg eggyel magasabb rendfokozatba lehet előléptetni a pénzügyőrt, ha nyugállományba helyezésére a hivatalos szolgálat felső korhatárának elérésével, illetve húszévi szolgálat után szolgálati kötelmekkel összefüggő rokkantság miatt került sor, és szolgálati feladatait kiemelkedő eredményességgel látta el.
Részletesen szabályozza az előterjesztés az illetmény és a díjazás témaköreit. Az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes összegének legalább a kormány által meghatározott garantált bérminimumot el kell érnie. A besorolási osztályoknál a felsőfokú szakirányú iskolai végzettség első, a középfokú iskolai végzettség második osztályba való besorolást jelent. A besorolási osztály fizetési fokozatokból áll.
(14.50)
A módosítás szabályozza az éjszakai pótlékot is.
Külön szeretnék szólni arról, hogy a NAV elnöke a tartósan kiemelkedő munkát végző, felsőfokú iskolai végzettségű kormánytisztviselőnek, amennyiben közigazgatási vizsgával rendelkezik, valamint tartósan kiemelkedő munkát végző pénzügyőrnek címzetes vezető tanácsosi, címzetes főtanácsosi, címzetes vezető főtanácsosi, középiskolai végzettségű kormánytisztviselőnek és pénzügyőrnek címzetes főmunkatársi címet adományozhat. Természetesen e címek adományozásához meghatározott időtartamú szolgálati jogviszonyban, hivatalos szolgálati jogviszonyban töltött idő szükséges.
Az előterjesztés hangsúlyos eleme a teljesítményértékelés, minősítés. Teljesítményértékelésre évente egyszer kerül sor, azonban a kormánytisztviselő pénzügyőrt legalább ötévente és minden magasabb besorolási fokozatba sorolás előtt szakmai teljesítménye, ismeretei, képességei, személyiségjegyei alapján négyfokozatú skálán minősíteni kell. A minősítésre a dolgozó írásbeli kérelmére is sor kerülhet. A javaslat gyenge színvonalú munkavégzés esetén lehetővé teszi a soron kívüli minősítést is a nem megfelelően teljesítő munkavállalónál.
Külön fölhívom a figyelmet a törvényjavaslat mellékleteire. A mellékletekben megtalálhatjuk a besorolási osztályokat, fokozatokat, a fizetési fokozatokat, a jogviszony időtartamát és az ahhoz kapcsolódó szorzószámokat. A minősítési lap adataiból, szempontjaiból kiemelem az elemzőkészség, a szakmai pontosság, a hatékonyság, az írásbeli és a szóbeli kifejezőkészség értékelését.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A humán erőforrásokkal való jobb gazdálkodásnak, az egységes humánerő-igazgatás kialakításának az irányába hat a törvénymódosítási javaslat, és ahogy az indokolás utolsó mondata szól, ezzel a módosítással teljessé válik a NAV illetményrendszerének egységesítése.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés