DR. MIHALOVICS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialisták elnöke új magyar exodustól tart, mert egy közelmúltbeli közvélemény-kutatás adatai szerint a 30 év alatti fiatalok közel fele el akar menni az országból. Azzal már nem kívántak foglalkozni, hogy ez mit is jelent valójában. Ez a szám elképzelés arra vonatkozóan, hogy a következő hónapokban vagy években valaki külföldön tanuljon, szakmai tapasztalatot szerezzen, nyelvet tanuljon, szélesebb ismeretekre tegyen szert. Mindenesetre Mesterházy Attila nemcsak retteg, de gyorsan is felejt. A szocialisták 2002-2010 közötti gazdasági és ifjúságpolitikája - jobban mondva annak hiánya - döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a 25-29 évesek munkanélküliségi rátája 2010 elejére közel megduplázódott: 7-ről 12 százalékra nőtt.
(9.20)
Az egykori államtitkár a szakminisztériumban végzett munkájáról pedig a bíróságon, Zuschlag János és társai büntetőperében adott számot. 2007 októbere ugyanis a szocialista ifjúságpolitika mérföldköve volt, fény derült arra, mit is értenek valójában a baloldalon a szakterület fogalma alatt: a számviteli fegyelem megsértését, hamisítást, számlagyárat, átjátszott pályázati pénzeket, barátoknak juttatott állami milliókat. Ezzel összehasonlítva két év alatt - döntő többségében a Fidelitas korábbi kezdeményezéseiből kiindulva - a Fidesz-KDNP-kormány elindította a magyar közigazgatási ösztöndíjprogramot, a Nemzetgazdasági Minisztérium az Új Széchenyi-terv keretében 7 milliárd forintos pályázatot hirdetett, így segítve a 35 év alatti fiatalok vállalkozóvá válását, 1600 új vállalkozás beindítását.
A Nemzeti Együttműködési Alap több mint 3 milliárd forintot különített el ifjúsági szervezetek projektjeinek és programjainak finanszírozására, az "új nemzedék jövője" keretprogram a korosztály képviselőivel együtt pedig hosszú idő után először fogalmaz meg a fiatalok számára érdekes és értékelhető célokat. Ígéretünkhöz híven még ebben a hónapban megalakítjuk a nemzeti ifjúsági tanácsot, és több ezer kedvezménnyel bővítjük a diákigazolványhoz kapcsolódó szolgáltatásokat. Gondoskodunk a fiatalok kikapcsolódási lehetőségeiről: a jövőben biztosítjuk, hogy a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum a XXI. századi elvárásoknak megfelelő programokat kínálva ismét központi szerepet töltsön be az új nemzedékek fejlődésében, illetve a június 23-án kezdődő új nemzedék nap rendezvénysorozatnak köszönhetően szabadidő-alternatívát kínálunk a plazákban töltött órákkal szemben.
Nem kizárólag ezen eredmények miatt érdekes a baloldali aggodalom: ne felejtsük el, arról a pártól beszélünk, amelynek politikusa 2004 és 2006 között a szaktárca államtitkáraként semmit sem tett az ifjúságügyért - bár idősügyben igen aktívnak bizonyult -, amelynek gyermek-, ifjúsági és sportminisztereként, később miniszterelnökként azt javasolta, hogy el lehet innen menni, kérem, az a párt, amelynek ifjúsági szervezete pedig egyetlen konstruktív kritikát tudott megfogalmazni a kormány keretprogramját megalapozó vitairatról: megpróbálta felgyújtani azt. Hozzáteszem, még ez sem sikerült, de hogy ne csüggedjenek, a keretprogramot már éghető papírra nyomtattuk, de ezzel kapcsolatban még ekkora együttműködésre sem voltak képesek.
Úgy tűnik, az MSZP nemcsak politikusai többségét, de gondolkodásmódját tekintve is 1989 előtt ragadt. A félelemtől remegve gondol arra az eshetőségre, ha valaki át szeretné lépni az ország határait. Hadd emlékeztessek mindenkit: a demokráciában szabadon élni és dönteni nemcsak azt jelenti, hogy több név is szerepel a szavazási papíron, azt is jelenti, hogy mindenki maga dönti el, hogy szeretne-e külföldön nyelvet tanulni, munkatapasztalatot szerezni, vagy tanulmányai mellett megismerni egy másik országot, kultúrát.
Nem félünk attól, ha a fiatalok szeretnének külföldre menni, mert az előző kurzustól eltérően vissza is várjuk őket. Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy az Unió biztosította lehetőségekkel élni lehet és élni kell. Számunkra az ifjúságpolitika nem a fiatalok életének segítésére álló források elzuschlagolását jelenti, nem a korrupciót tanulni vágyó fiatalok bázisa és nem az elesettebbek külföldre zavarása. Mi valódi lépésekkel segítjük az új nemzedék minden tagját, hogy külföldi tapasztalatok megszerzése után Magyarországon éljenek - boldogan.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés