GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Világít is, rendben van.
Kedves Rónaszékiné Képviselő Asszony! Tudom, hogy értjük egymást. Csak az ön példáját hadd használjam! A pedagógus házaspár három gyerekkel a harmadik gyerek után már nem tudja igénybe venni a kedvezményt. Akiről én beszélek, az a minimálbéres, aki betanított munkásként dolgozik, neki esélye nincs arra, hogy igénybe vegye, és neki lenne a legnagyobb szüksége arra, hogy a gyerekeit emberhez méltóan nevelje. Akarja, ő is dolgozik. Tehát nem lehet elmarasztalni azért, mert gyerekei vannak, azért, mert minimálbéren dolgozik. Tehát ott kell nagyon-nagyon a segítség.
Tudom, Révész Máriusz is mondta, és én tudom, hogy ezt önök is tudják, és mi erről beszélünk. Tehát mi nem a rendszert támadjuk, hanem azt mondjuk, hogy olyan rendszer kell, ami rajtuk is segít, nem csak az elitrétegen. Köszönöm szépen.
Ezért hivatkoztam arra, hogy tessék már megnézni az APEH-kimutatásban sávosan a kereseteket. Köszönöm. (Wittner Mária: És erre most jöttetek rá?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés