KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel vártam, hogy felmerüljenek azok a kérdések, amelyekre reagálni lehet.

Sajnálatos módon a dátummal kapcsolatban igazából nem született kérdés, vélemények voltak, én megtudtam, hogy a Jobbik az LMP javaslatát támogatja, de igazából, ha jól figyeltem, akkor azért támogatja, mert igazából ezt az egész beléptető rendszert nem szeretné, ha 1 év múlva nem valósul meg, az neki sokkal jobb, mintha 8 év múlva nem valósul meg, sőt a legjobb az, ha egyáltalán nem valósul meg. Tehát ebből a szempontból nem is értem, miért vitatkoztunk a mai napon, hiszen önök eredetileg sem támogatták az eredeti törvényt sem, és ahogyan én figyelem itt két éve az Országgyűlésben való munkájukat, igazából nem nagyon támogattak olyan előterjesztést, amit a kormány terjesztett elő. Persze természetesen voltak kivételek, nem akarom elvitatni önöktől, hogy volt olyan, amit megszavaztak, de ezzel együtt, mondom, az a halogató taktika szerintem nem helyes, amit sportfejlesztési területen a Jobbik-frakció elmond. Talán az istvánmezei projekttel kapcsolatban is azt vetették fel, miért pont most kell, olyan gazdasági helyzet van, hogy most építsünk-e.

(17.30)

Akkor is elmondtam, hogy ezzel kapcsolatban pontosan ugyanazt a párhuzamot lehet vonni, amit annak idején a népesedési politikában is - elnézést, hogy kicsit elkanyarodok ettől a témától, de így talán megérthető lesz, hogy miért az eredeti javaslatot fogom fenntartani -, nos a népesedéspolitikában is az a dilemma Magyarországon ma a fiatal pároknál, hogy elég jó gazdasági helyzetben vagyunk-e már ahhoz, hogy gyereket vállaljunk, igen vagy nem. S ha figyelik a születési statisztikákat, mindig azt látjuk, hogy ugyanazt a választ adják, mint amit most a Jobbik szeretne válaszként adni erre a törvényjavaslatra, meg leginkább a sportfejlesztésekre, hogy még nem, még várjunk. S akkor kitolódik, hogy a nők 30 év fölött kezdenek el szülni és csökken a népesség. Ez a halogató politika. Én ezt nem támogatom.

Ezzel együtt néhány olyan kérdést feltett Szilágyi képviselő úr, ami legalább részben kapcsolódott a dátumokhoz. Azzal próbálta megvilágosítani a helyzetet, hogy neki fontos eldönteni, hogy 2020 vagy 2013, mondta ezt a felszólalása elején. Bár azt mondják, hogy én egy nap alatt változtatom a véleményemet, de nem emlékszem rá, Szilágyi képviselő úr viszont körülbelül 15 perc alatt változtatta meg a véleményét, mert azt mondta, azért tesz fel kérdéseket, mert el kell dönteni, hogy 2013 vagy 2020, aztán elmondta, hogy igazából egyik se, neki egyáltalán nem szükséges egyik se. Ez egy ilyen gyors véleményváltozás volt, de ez nem olyan nagy probléma, már megszoktam.

Azt vetette fel, hogy a jelenlegi rendelkezések jók-e vagy sem, és feltétlenül kell-e ez a beléptető rendszer. Én azt gondolom, hogy a jelenlegi rendelkezések nem elegendőek arra, hogy a sportpályákon rendet tartsanak, és alapvető nézetkülönbség van köztünk. Szerintem nem az államnak kell rendet tartani egy sportegyesület focipályáján. Kvázi nem a rendőrségnek kell rendet tartani. A rendezőnek kell rendet tartani. Állami pénzt miért költünk arra, hogy valakinek van egy rendezvénye? (Szilágyi György: Akkor miért kötelező a rendőrség alkalmazása, amit ti hoztatok meg törvényben?)

Forrás: parlament.hu