VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1. ajánlási pontban jobbikos képviselőtársunk, Nyikos László, a költségvetési bizottság elnöke tett arra javaslatot, hogy a költségvetési hiánycél tartása szerepeljen az adókivetés indokaként a törvényjavaslatban, ne pedig az, ami eredetileg benne szerepelt, hogy "társadalmi közös kiadások fedezete, valamint a biztosításokkal összefüggő közterhek számának csökkentése". Erre hivatkozott ugyanis a kormányzat.

Ha megnézzük, hogy hány közteher volt és hány közteher lett, akkor alapvetően azt láthatjuk, hogy bonyolódott a magyar adószerkezet. Ha megnézzük azt, hogy pont a kormány egyik minisztere, Varga Mihály mit nyilatkozott az adóbevallásokkal kapcsolatban, akkor pedig azt láthatjuk, hogy a személyi jövedelemadó szintjén - ahol önök söralátétnyi adóbevallásról beszéltek -, ott is csak a legbonyolultabb adóbevallást sikerült elkészítenie a kormányoldalnak. Még egyszer mondom, ezt nem én állítom, nem egy jobbikos képviselő állítja, ezt az önök egyik minisztere nyilatkozta. Kérem azt, hogy ha olyasmit írnak be egy törvényjavaslatba, hogy a közterhek számának csökkentése indokolja azt, hogy újabb adónemet vezetnek be, akkor legalább az embereket ne nézzék butának vagy ne nézzék annyira tájékozatlannak, hogy ezt el fogják hinni önöknek. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy ki kell pótolni a költségvetésen azokat a lyukakat, amelyeket a kormányoldal ütött rajta. Ki kell pótolni az egykulcsos adórendszer által okozott 400 milliárdos költségvetési hiányt - közbevetőleg jegyzem meg, a 400 milliárd forintos adat sem tőlem származik, hanem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úrtól -, ki kell pótolni azt a hiányt, amit egy igazságtalan, a foglalkoztatás esélyét csökkentő, a gazdasági növekedést visszavető adórendszer okozott a magyar költségvetésen. Ezeknek a lyukaknak a pótlására tesz a kormány egymás után kétségbeesett kísérleteket.

Hova is vezet ez a folyamat? Folyamatosan tárgyalunk arról - most éppen a biztosítási adóról, a következő napirendi pont az Országgyűlés asztalán a tranzakciós adó lesz -, hogy a kormány milyen újabb és újabb adóbevételekkel próbálja kiegyensúlyozni a költségvetést és betömködni a rajta tátongó lyukakat. A kormányoldal azonban azt nem veszi észre, hogy ezek a lyukak azért lesznek egymás után nagyobbak és nagyobbak, mert a kormányoldal nem tesz azért semmit, hogy a gazdaságot élénkítse. Emlékeztetnék arra, hogy a 270 oldalnyi magyar szöveggel rendelkező Széll Kálmán nevű tervben - ahol egyébként az előttünk tárgyalt javaslat is szerepel - a kormány egyetlen oldalon foglalkozott azzal, hogy a magyar iparról beszéljen. Egyetlen oldalon, általánosságok szintjén. Nem a társadalom értékteremtő folyamataira koncentrálnak tehát önök, bizonyított módon nem arra koncentrálnak: a 270 oldalas Széll Kálmán-terv, amelynek ez a törvényjavaslat egy részét tartalmazza, csak arra koncentrál, hogy hogyan növeljék az embereket terhelő adókat.

Ha megnézzük, hogy mi ennek a törvényszerű következménye, akkor azt láthatjuk, hogy ha folyamatosan újabb és újabb adókat vet ki a kormány, újabb adónemeket vezet be, folyamatosan emeli az adók mértékét, akkor el fogunk oda jutni, hogy a gazdaság egy jelentős féket kap az adók miatt, a féket kapott gazdaság kisebb növekedést, kisebb foglalkoztatottságot produkál, és elérkezünk oda, ahova 2012 elején elérkeztünk: az első negyedéves gazdasági teljesítménye Magyarországnak másfél százalékkal csökkent. Hölgyeim és uraim, ez egy tankönyvi példa arra, hogyan lehet a szocialisták által megkezdett megszorító politikát töretlenül folytatva, recesszióba kormányozni egy országot, pusztán azáltal, hogy megsanyargatják a vállalkozásokat, megsanyargatják az embereket, egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy hogyan lehetne a foglalkoztatottságot bővíteni, az embereknek munkahelyet adni; nem az adófizetők számát, ezen keresztül az adóbevételeket növelik, hanem pusztán arra koncentrálnak, hogy hogyan lehet a meglévő kis számú adófizetőből még többet kifacsarni. Ennek az egyoldalú, egysíkú, szűk látókörű gazdaságpolitikának a következménye az, amit jelenleg láthatunk.

Arra tett Nyikos képviselőtársam javaslatot, hogy mondják meg őszintén, önöket nem az adócsökkentés szándéka vezeti, amikor újabb és újabb adókat vetnek ki vagy újabb és újabb adókat emelnek, hanem az, hogy tartsák a költségvetési hiánycélt. Az pedig, hogy csak ezzel az egy kérdéssel foglalkoznak, azt mutatja, ahogy a kormány egyoldalúan csak a megszorítások felől képes szemlélni a magyar gazdaság összes problémáját, és nem veszi észre, hogy egy öngerjesztő spirálba taszította a magyar gazdaságot, mert törvényszerű, hogy ha a gazdaság egyik évről a másikra él, egyre kevesebb adóbevételt képes produkálni, amit a kormány úgy próbál befoltozni, hogy ismét adókat emel, még nagyobb féket kap a gazdaság, és az egész egy öngerjesztő, negatív folyamatként gyűrűzik tovább. Ennek a következménye az, hogy jelenleg a 30 év alatti korosztályból minden második ember el akar menni Magyarországról, mert a fiatalok úgy gondolják, hogy ebben az országban, ahol ilyen kormány működik, ilyen gazdaságpolitikával, nincs jövőjük. Ritka szomorú egy pillanat ez.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu