BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A foglalkoztatáspolitika is megér pár szót az ellenzék oldaláról. Itt rendszeresen elhangzik az egymillió új munkahely és ennek kapcsán 7 ezer és 98 ezer között egy szám, hogy mennyi új munkahelyet teremtettek, ami mit sem bizonyít jobban, mintsem azt, hogy remekül és magas színvonalon tudják manipulálni a statisztikai adatokat, ugyanis munkát találni manapság gyakorlatilag képtelenség.
Nézzük meg, hogy a meglévő munkahelyek milyenek! Tájékoztatom a kormányt, hogy az emberek nem unalomból keresnek munkát, hanem azért, hogy megéljenek az érte kapott bérből, amit manapság szintén nem lehet.
Nagyon szép az átlagbér, ami 200 ezer forint körüli összeget mutat, csakhogy ez azt jelenti, hogy nagyon-nagyon el van szakadva a kiskeresetűek és a felső tízezer keresete. Itt a 47 ezres közmunkabértől kezdve a minimálbér 65 ezer forintjáig a pályakezdők ennek majd a 70-80 százalékát fogják kapni, tehát nem tudjuk, hogyan képzelik, hogy ebből emberek képesek lennének megélni. Úgyhogy arra inkább ne legyenek büszkék, hogyha ilyen munkahelyeket teremtenek, ahol ennyit fizetnek! És akkor a munkakörülményekről még nem is beszéltem: teljes a kiszolgáltatottság, senki nem védi meg a munkavállalókat, sem érdekképviselet, sem állami szervek. A munkaügyi, munkavédelmi ellenőrzést teljesen leépítették, és ennek eredménye, hogy egyre nő a súlyos és halálos munkahelyi balesetek száma.
Ennek iskolapéldája a napokban a Hankook gumigyárnál történt halálos baleset, amikor egy 23 éves fiatalember esetében, mivel nem mert ellentmondani a munkáltatójának, hogy ő azt nem hajlandó megcsinálni, egy karbantartási munka halálos balesettel végződött. Mindezt havi 110 ezer forintért művelte. Többévnyi munkanélküliség után sikerült ezt a munkahelyet megszereznie, és családalapítás helyett, amit ebből a 110 ezerből kellett volna véghezvinnie, tegnap volt a temetése. Úgyhogy köszönjük, ez a kétéves munkájuk eredménye. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés