DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előterjesztőtől hallottuk, hogy milyen komoly egyeztetések folytak ezen törvénymódosítás kapcsán. Ezek az egyeztetések az én meglátásom szerint inkább érdekegyeztetések voltak. Nyilvánvaló, hogy ezek mentén alapvetően a szereplők érdekeit próbálták összehangolni. Azt szeretném megkérdezni, hogy a lakosságot ki képviselte ezen egyeztetés során. Nyilvánvalóan talán majd az önkormányzatokat fogják emlegetni, de utalnék Kőszegi képviselőtársam felszólalására is, ahol ő a bérleti szerződéseket emlegette. Ha valaki szerződést köt, bérbe ad valamit, azért nyilván pénzt és jövedelmet vár. Úgy gondoljuk, hogy semmilyen módon nem keletkezhet sem az önkormányzatnál, sem másutt jövedelem, profit - inkább így fogalmaznék - a vízi közművek működtetésével kapcsolatban.
Ebben a törvénymódosításban nem igazán látom a lakosság érdekeinek az érvényesülését, főleg - nyilván polgármesterek ülnek itt - az önkormányzatok érdekei érvényesülnek, amiket a polgármesterek képviselnek. De itt felhívnám a figyelmet arra is, hogy önkormányzatok, polgármesterek között bizony különbség van. Az államnak erősebben kellene ezt szabályozni, és az ármegállapító hatósági szerepének erőteljesebben kellene érvényesülni.
Ezen törvénymódosításban bizony látunk kiskapukat. Itt már több szó esett a kiszervezésről. A szándék nagyon szép, ahogy az előterjesztő mondta, de azt hiszem, hogy nem a szándéknak kell érvényesülni, hanem a törvény betűjének. Hogy itt ne történjenek meg azok a kiszervezések, amelyekről az előbb a képviselőtársam is beszélt, ahhoz szerintünk mindenképpen módosítani kell ezt a törvényjavaslatot. Ilyen kiskapunak gondolom - talán persze nyilvánvaló, hogy a szándék nem lehet - a közüzemi szolgáltatóban a munkáltatói tulajdoni hányadot, tehát mindenképpen úgy gondolnánk, hogy szerencsésebb lenne, ha ennek a mértéke konkrétan szabályozásra kerülne. Erre tettünk is módosító javaslatot. Arra kérném az előterjesztőket, hogy a lehetséges kiskapukat lehetőleg minél hamarabb még most zárják be. Nyilván, ahogy az előterjesztő is említette, még ez a módosított törvény is módosítva lesz az elkövetkezendőkben, amit hoz a mindennapi élet.
Kiemelném a 35. §-t és az ehhez kapcsolódó részt, ahol is arról van szó, hogy kötelezni kell azokat, akik nincsenek a víziközmű-hálózatba bekapcsolva, és ott lakhatással kapcsolatos ingatlanok vannak, hogy kötelezni kell az ott lakókat. Ezzel kapcsolatban kétségeim vannak, hogy egyes településeket és településrészeket, ahol a lakosság döntően a közkutakból biztosítja a fogyasztását, hogyan fogják kötelezni arra, hogy az ingatlanára kösse be az ivóvizet és a szennyvizet. Ezzel kapcsolatban mindenképpen kétségem van.
Erre is adnánk be módosító javaslatot, és kérem, hogy majd vegyék ezt figyelembe. Az egész törvényalkotás során próbálják egy picit a fogyasztó szemszögéből nézni ezt a törvényt. Mint az előbb utaltam erre, mi mindenképpen a fogyasztó oldaláról nézzük, tehát a fogyasztó szemszögéből. Mikor az előbb az érdekekről beszéltem, úgy gondolom, hogy egy érdek van, az pedig a lakosság érdeke, az, hogy a lakosság megfelelő áron, megfelelő minőségben és megfelelő biztonsággal jusson ivóvízhez, és mindent ennek kell alárendelni.
Kérem, hogy ez alapján alkossák meg majd valószínűleg a bizottsági módosítóikat és a záró módosítóikat, és kérem, hogy vegyék figyelembe az ellenzék javaslatait, ha nem is ugyanabban a szövegezésben, ahogy benyújtottuk, de mindenképpen a szellemiségére és a céljára figyeljenek.
Nem győzöm hangsúlyozni: természetesen üdvözöljük azt, hogy közösségi tulajdonban maradjon a vízi közmű is, mint lehetőleg minden közszolgáltatás, csak mint ahogy azelőtt szocialista képviselőtársam utalt rá, bizony ez a közösségi tulajdon néha talán nem igazán a jó gazda gondosságaként működik, és ezért kérjük azt, hogy a kormányzat, tehát maga a hatóság erősebben nyilvánuljon meg ebben a témakörben is.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés