VOLNER JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Először is köszönöm szépen Kovács Tibor képviselőtársamnak, hogy figyelt erre a megállapodásra.
Képviselőtársaim! Többször szorgalmaztuk már a gazdasági bizottság ülésén is és a plenáris üléseken is, hogy azoknál a kvázi fiskális gazdasági tevékenységet folytató vállalatoknál, amelyek a közösség érdekében szolgáltatnak, valamilyen szolgáltatást nyújtanak, alkossunk meg egy olyan kormányzati ciklusokon átnyúló hosszú távú finanszírozási modellt, amely minket, döntéshozó politikusokat is és az ország állampolgárait is megnyugtat afelől, hogy ezeknek a vállalatoknak a tevékenysége a jövőben fenntartható módon folytatódik. Egészen pontosan arra gondolok, hogy ha képviselőtársaim most megnézik az állami nagyvállalatokat, jellemzően azt láthatjuk, hogy egyik kormány sem tesz bele az eszközpark megújításába pénzt, nem állja az amortizációs költségeket, az infrastruktúra gyakorlatilag lerohad egy-egy négyéves kormányzati ciklus alatt - ezért futnak egyébként 30 éves buszok Budapest utcáin; ha nem így lenne, Kőszegi képviselő úr, akkor fiatalabb buszok futnának -, és mivel nincs megoldva a hosszú távú, kormányzati ciklusokon átnyúló finanszírozási modell, ennek a következménye az, hogy az infrastruktúrát rendkívül magas üzemeltetési költségekkel tudjuk jelenleg fenntartani.
Mi arra teszünk javaslatot, és azt kérjük a kormánytól, hogy a vízközművagyonnál is és más közösségi szolgáltatásra vonatkozó ágazatoknál is erről a hosszú távú fenntartható finanszírozásról legyen kedves gondoskodni, mert ha a képviselőtársak most megnézik azt, hogy ezek a vállalatok milyen helyzetben vannak, akkor látni lehet, hogy a kormányzati ciklusokat ciklikusan megugró hiánnyal követi ezeknek a vállalatoknak az átadott öröksége. Minden egyes kormány úgy adja át, hogy a saját kormányzati ciklusában hagyja leromlani az infrastruktúrát, a következő kormány pedig kénytelen ad hoc jelleggel gyorsan pénzt tenni ezekbe az ágazatokba. Egyébként ennek a következménye az, hogy a vízközművagyon is drágán, kifejezetten drágán üzemeltethető, kifejezetten drágán tartható fenn, ahhoz képest is, hogy Magyarország ezen a téren kiváló adottságokkal rendelkezik.
Azt a szakmai hiányosságot tehát, amit felvetettem, muszáj lesz mindannyiunk közös érdekében pótolni, mert ez nem egy politikai párt ügye, ez mindannyiunk ügye, ez a nemzet ügye.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés