DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Minden tiszteletem azoké a civil szereplőké, akik mindent megtesznek. Tiszteletem azoknak is, akik itt vannak.

Ugyanakkor hadd utaljak arra, mindig a kormányzat felelősségét kérdi. Előbb említette például a kilakoltatásokat. Hát, ha még visszaemlékszik picikét, a tárgyalások kezdetén a Bankszövetséggel való megállapodásban 8 ezer, azaz nyolcezer lakásról volt szó, amit átvesz az eszközkezelő. A december 15-én létrejött egyezség 25 ezerről beszél. A kormány elérte azt, hogy 25 ezer lakást tudjon átvállalni az eszközkezelő, biztosítja hozzá a költségvetésben a megfelelő forrásokat, az adófizetők pénzéből egyébként. Tehát szeretném, hogyha valahogy egyensúlyt tudna tartani ezek között. Minden tiszteletem - ahogy említettem - a civil szereplőké és mindazoké, akik ebben részt vesznek, és segítenek azoknak, akik erre rászorulnak, ugyanakkor azt nagyon nem szeretem, amikor megkérdőjelezi a kormány szándékát. Ez a két szám, hogy 8 ezerről 25 ezerre emeltük azt a lehetőséget, ahol tudunk segíteni a kilakoltatás megakadályozása érdekében, ez is azt mutatja, hogy a kormány is megteszi a maga lépéseit.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Z. Kárpát Dániel átad egy iratot dr. Cséfalvay Zoltánnak.)

Forrás: parlament.hu