DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! 2009. október 16-án jelent meg a Fejlesztési Ügynökség honlapján a "Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúra-fejlesztés a fekvőbeteg-ellátásban" című pályázati konstrukció dokumentációja.

A Misek 2010. április 23-án egy 4,6 milliárd forint összegű támogatást nyert el, azonban a támogatási döntés ellen az intézmény 2010 májusában kifogást nyújtott be a nemzeti fejlesztési miniszterhez. A miniszter a pályázat támogatására vonatkozó döntést megsemmisítette. Az ismételt bírálat 2010 végén lezajlott, 2011. február 21-én ismételten támogató döntés született immáron megnövelt összeggel, amely elérte a 4,7 milliárd forintot.

Az ismételt döntési és bírálati folyamattal párhuzamosan a kormányzat az egészségügy rendbetétele érdekében megkezdte a Semmelweis-terv kidolgozását, amely 2011 júniusában elfogadásra került. A terv a párhuzamos ellátások megszüntetését, az ellátásszervezés és szolgáltatásnyújtás racionalizálását fogalmazta meg célként, és a végrehajtásával együtt megkezdődött az önkormányzati törvény felülvizsgálata, valamint az egészségügyi feladatok állami és önkormányzati szint közötti újraelosztása. Az Országgyűlés 2011. decemberi döntését követően a fekvőbeteg-szakellátás 2012 folyamán fokozatosan állami feladattá válik.

Ezek a folyamatok tették indokolttá, hogy a miskolci fejlesztések esetében - ahol a megyei kórházban már megvalósult egy 10 milliárd forintos támogatással bíró egészségügyi infrastruktúra-beruházás a párhuzamosságok megszüntetése érdekében - ismételten áttekintésre kerüljön a városi kórház által megvalósítani tervezett projekt szakmai tartalma. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) A városi kórház a 2012. május 1-jei átvételénél a GYEMSZI-hez került, a Misek-projekt további sorsát illetően a GYEMSZI által kiadott nyilatkozat lesz az irányadó.

Köszönöm a türelmét, elnök úr, de ennyi bonyolult nehéz mondatot nem tudtam hamarébb elmondani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu