DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! A szakszerűségről annyit, hogy ön mint az oktatásügy volt vezetője, pontosan tudja, hogy a hallgatóknak július 10-éig még módjukban áll a jelentkezési sorrenden változtatni, azonkívül ma, június 18-án még nem zárultak le az érettségi vizsgák, így az eredményeket nem tudjuk. Arra a kérdésre tehát, hogy hány hely maradt vagy esetleg marad majd betöltetlen, most még nem lehet egyértelmű választ adni.

De azért megnyugtatásul annyit elmondok, hogy a műszaki jelentkezések száma 18,6 százalékra nőtt a tavalyi 14,5 százalékkal szemben, ez 12 600 fő, és további adatokat is mondhatnék, de nem lesz időm, hogy felolvassam, ezért minden valószínűség szerint be fogjuk tudni tölteni ezeket a helyeket.

Döntés még nem született, a kormánynak az FTTjavaslatot tett arra, hogy a részösztöndíjas helyekből teljes ösztöndíjas helyeket csináljunk, de ez a döntés még várat magára. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu