DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm. Államtitkár úr, lehet, hogy egészen egyszerűen azért nem jelentkeztek, mert nem tudtak róla, ugyanis a korábbi gyakorlattól eltérően nekik maguknak kellett észrevenni azt, hogy egy ilyenfajta eljárásrendet hoztak létre a számukra.

Nézze, én szívesen használom azt a szót is, hogy leszámolnak, ha ez ön szerint közelebb áll az igazsághoz, de a tényeken nem változtat. Itt 226 ezer emberről van szó.

Miért nem válaszolt arra a kérdésemre, ami arra vonatkozik, hogyan fognak önök új munkahelyeket létrehozni, hogyan fognak ezek az emberek visszatérni a nyílt munkaerőpiacra? Maga a rendelet azt a célt tűzi ki, hogy ezek az emberek vissza tudjanak térni a nyílt munkaerőpiacra.

Én gyakorlatilag azt látom, hogy a rendeletnek ezek a legkevésbé kidolgozott részei. Ráadásul, ha megnézzük azt, hogy az akkreditációs rendszert önök hogyan változtatták meg, hogy milyen sűrű ellenőrzések lesznek, a beruházási és a személyi költségek milyen magasak lesznek, amihez semmiféle támogatást nem kapnak a foglalkoztatók, az egyértelműen azt vetíti előre, hogy önök ezekkel az emberekkel leszámolnak.

Köszönöm. (Taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu