DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Sokadjára hallgatom végig az ön által itt hétről hétre elmondott ugyanazon történeteket, amelyek (Gőgös Zoltán: Csorna új.) sok mindenben nem változnak. Hát lehet, képviselő úr, hogy Csorna új, de ön a régi, én úgy gondolom, és sok újat nem tudott nekünk mondani ezen a mai reggelen. (Gőgös Zoltán: Dehogynem!) Nem csitulnak az indulatok. Igen, képviselőtársam, valóban nem csitulnak, mert amit önök vidéken folytatnak még négy-öt ügyben, az semmi más, mint politikai hecckampány.
Én múltkor is elmondtam önnek, képviselő úr, hogy ha önök szakmai alapon akarnak tárgyalni egy ügyben, akkor miért van szükség arra, hogy Mezőcsáton azon a napon, amikor én odaértem, az ottani MSZP több ezer szórólapot szórt ki, támadva engem és támadva a kormányt. (Gőgös Zoltán: Amit az Ángyán csinált.) Hát, képviselő úr, mezőcsáti MSZP volt ráírva, azt nem hiszem, hogy az egyenlő Ángyán Józseffel. (Gőgös Zoltán: Tudom, de a táblázatot ti csináltátok!) De ezt szerintem beszéljék meg, és arra kérem, hogy ha én tisztességgel végighallgattam önt, akkor adjuk meg egymásnak a tisztességet és a becsületet. Én nem szóltam bele az ön beszédébe, pedig mondott olyan zöldségeket, hogy szívesen beleszóltam volna, de végighallgattam önt. (Gőgös Zoltán: Cáfolj meg!)
Azt mondja a képviselő úr, hogy a tisztességtelen termelőt önök nem bántották. Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy sokadszorra felidézzem önnek az újfehértói földpályázatot. Az a Szolnoki Ferenc és a családja, aki megnyerte a pályázatot, tisztességtelen termelő volt? (Gőgös Zoltán: Nem, nem bántottam.) Képviselő úr, ön nem bántotta, csak visszavonta a pályázatot, a már megnyert, érvényes pályázatot, és még négy családi gazdálkodónak visszavonták. Miért? Azért, képviselő úr, mert van ott a térségben egy nagy cég, az Agro-City, amely 2006-ban Demendi László kampányát támogatta, nagyon jól tudom, mert az én választókerületem, és nem ezek a cégtulajdonosok nyertek. (Gőgös László: Fel is jelentette a Gyula, nem lett belőle semmi. - Az elnök csenget.)
(9.10)
Képviselő úr! Úgy gondolom, hogy akik ott nyertek, mind a négy családi gazdálkodó, ők tisztességes gazdálkodók voltak, és az ő nevükben visszautasítom az ön által megfogalmazott dolgokat.
Képviselő úr! Ön két - hogy úgy mondjam - klasszikus példát hoz fel itt a parlamentben: Kaskantyú és Flóra Nagyesztergár.
Képviselő úr! Higgye el, hogy én bátor vagyok, olyannyira bátor vagyok, hogy a kollégáim már egyeztetnek, hogy mikor fogok ellátogatni az ön által többször felhozott Flóra Nagyesztergár-i gazdaságba, és nem 50 hektárt, hanem 102 hektárt nyertek. (Gőgös Zoltán közbeszólására:) Képviselő úr, 102 hektárt nyertek, és további két pályázatuk van bent, amiben... (Gőgös Zoltán: Nincs.) Képviselő úr, rosszak az információi, tájékozódjon. Engedje meg, hogy végre hadd mondjam már el, amit szeretnék, mert ennek nem sok értelme van, hogy mindig beleszól. Hozzászoktam az ön stílusához ebben az 8-10 évben, mióta ismerem, de azért engedje már meg, hogy végigmondjam, amit szeretnék. (Kontur Pál: Szocialista intelligencia!)
Tehát ellentétben önnel, én bátor vagyok, és le fogok menni, nem úgy, mint ön, akit meghívtak a mezőcsáti gazdák, de meghívhatjuk önt máshová is, de ön soha nem fog eljönni.
Képviselő úr! Nekem maximum négy-öt helyre kell elmennem, ahol a vesztesek vannak. Önnek több mint 700 helyre kellene eljönni, ahol a nyertesek vannak, mert több mint 700 nyertes pályázóval kötötte meg a Földalap a haszonbérleti szerződéseket az elmúlt időszakban.
Úgy gondolom, hogy ha én végigjárom önnel a veszteseket, akkor arra kérem önt nagy tisztelettel itt, a Ház falai között, hogy ön pedig járja velem végig a nyerteseket, nézzen azoknak a gazdáknak a szemébe, akikről azt állítja, hogy tisztességtelenek. (Dr. Józsa István: Nem erről van szó!)
A földtörvény vonatkozásában, képviselő úr, valóban párbeszédre van szükség, én osztom az ön véleményét. A földtörvényt a kormány július 11-éig be fogja nyújtani, és óriási lehetőség van, hogy vitatkozzunk erről. Itt a nyár, mi folytatjuk a társadalmi egyeztetéseket, az őszi parlamenti időszakban a pártok is beszállhatnak - hogy úgy mondjam - ebbe az egyeztetésbe. Úgy gondolom, hogy valóban egy olyan földtörvény kell, ami eurokonform, megfelel a közösségi jognak, és megfelel azoknak az érdekeknek, amit a magyar kormány, ez a kormány képvisel. Vagyis a családi gazdálkodók érdekének fog megfelelni, és nem azt a nagybirtokot fogja támogatni, amit önök az elmúlt nyolc évben folyamatosan kistafíroztak és támogattak, képviselő úr.
Engedjen meg még egy nagyon lényeges megjegyzést. Úgy gondolom, hogy önök az elmúlt nyolc évben nem voltak elég bátrak. Nem volt meg a politikai szándék (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a földtörvényhez hozzányúljanak. Mi hozzányúlunk, és fogunk egy olyan földtörvényt alkotni...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés