DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Örülünk, hogy legalább elértük, hogy a hatályos törvényt megnézze, államtitkár úr. Viszont azt nem állítottuk, hogy eddig jó volt a szabályozás. Viszont ez rávilágított arra - és itt a 30. pont kapcsán lehetett erről a diszfunkcióról beszélni, nyilván, mert ez nyitotta meg, és egyébként levezető elnök úr joggal mondta volna, hogy eltérünk a tárgytól, ha nem ehhez szóltunk volna hozzá -, hogy a hatályos törvény, amit ön idézett, rossz. És akkor jó irányba kellene megváltoztatni, nem arra hivatkozni, hogy rossz törvényt védünk azáltal, hogy az esetleg most is rossz. (Dr. Répássy Róbert: És az oligarcházás?)

Az oligarcházás tökéletesen önökre illik, mert amíg például a közbeszerzéseket nagyon érdekes módon mindig Fidesz közeli cégek nyerik, illetve ahogy a földpályázatokon is nagy többségben nem helyi vállalkozók, hanem Fidesz közeli vállalkozók és esetleg mezőgazdasággal nem is foglalkozó termelők vagy műkörmösök és egyéb pályázók nyerik, addig azt hiszem, ül a dolog. Önök akkor lennének hitelesek, ha az egész passzust, tehát a nemzetgazdaság szempontból kiemelt beruházásokat kivennék, vagy ezt a törvényt helyeznék hatályon kívül. Akkor tökéletesen elhinném, hogy igaza van, de így, ebben az esetben a hatályosra hivatkozni... Schiffer képviselőtársam, még ha lehet, hogy nem is a legjobb módon, de megpróbálta korrigálni azt, ami a hatályos törvényben nem jó. Ehhez képest önöknek nem azzal kellene védekezni, hogy ez most is így van benne, hanem esetleg egy kapcsolódó módosítót benyújtani, hogy valóban a hatályos törvény is megfelelő legyen.

Tehát azt hiszem - bár értem és örülünk neki, hogy sikerült államtitkár urat felszólalásra biztatni -, ez kevés volt nekünk, úgyhogy ne haragudjon, de ezzel nem érjük be.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. - Dr. Schiffer András tapsol.)

Forrás: parlament.hu