KUCSÁK LÁSZLÓ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Most már olajozottabban fog menni, és kitaláltam, hogy harmadikként pedig a felsőoktatás következik.

Köszönöm szépen.

Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság az említett június 18-ai ülésén ezt a törvénymódosító javaslatot is megtárgyalta. Itt két gondolatot hadd emeljek ki a két javaslattevőtől. Michl József több más mellett azt fogalmazta meg, hogy ez a javaslat 41 paragrafust tartalmaz, és mindenképpen indokolt volt az új közigazgatási struktúrához igazítani ezeket a szabályozókat, valamint az állam és az önkormányzatok munkamegosztásában az állam szerepe és belső munkamegosztása is pontosan definiálható legyen, ez is egy fontos vezérlő elve volt ennek a javaslatnak. Ugye, már itt is esett szó arról, hogy a fenntartás és a működtetés kérdéskörét ily módon külön megfogalmazza az elfogadott kerettörvény, illetve így, már együtt a módosítással még pontosabbá válik a dolog.

(14.40)

A másik javaslattevő, Hoppál Péter pedig a következő gondolatot is megosztotta a bizottság tagjaival: 2013. január 1-jével a megyei kormányhivatalok mellett vagy alatt járási a kormányhivatalok rendszere is létre fog jönni Magyarországon, és fontos, hogy azt a szabályozást, amelyet a törvény eddig csak a megyei kormányhivatalok és a fővárosi kormányhivatal kapcsán tartalmazott, a javaslattevők kiterjesszék, erre államtitkár asszony is utalt.

Azt is elmondta Hoppál Péter, hogy az önkormányzatok működését illetően a települési jegyzők szerepe is meg fog változni a jövőben részben, tehát ehhez is illeszteni kellett a szabályozást, és ide kerültek most be bizonyos jogtechnikai vonatkozású és a törvény koherenciáját megteremtő módosítások is. Nyilván a vitából, illetve a hamarosan elhangzó kisebbségi véleményből kiderül, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat módosítása kapcsán milyen felvetések kerültek még terítékre, és természetesen az általános vita is, meg majd a részletes vita is alkalmas lesz arra, hogy erről itt a parlament ülésén is szót váltsunk egymással.

A bizottság egyébként ezt a javaslatot 13 igen és 5 nem szavazat mellett tartotta általános vitára alkalmasnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu