KUCSÁK LÁSZLÓ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót és a lehetőséget. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvénymódosító javaslat kapcsán a már említett bizottsági ülésen az előterjesztő, javaslattevő Vinnai Győző a más törvényekkel való koherencia és összhangba hozás szükségessége okán szólt arról, hogy miért indokolt támogatni ezt a javaslatot a megítélése szerint, valamint arra is utalt, hogy a javaslat szakmailag abba az irányba megy, hogy az oktatást, az egyetemek, főiskolák autonómiáját, az oktatás fontosságát erősítse.

A bizottsági ülésen jelen lévő dr. Kiss Norbert, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár úr ezt megerősítendő a következőket mondta el többek között: a minisztérium szakmai álláspontja az, hogy ezektől a módosításoktól egyértelműbbé, világosabbá válik a szeptember 1-jétől hatályba lépő felsőoktatási törvény, jobb lesz a felsőoktatás számára, világosabb és egyértelműbb értelmezést biztosít. A javaslatok egy része valóban jogtechnikai természetű, és ellentmondásokat, téves hivatkozásokat javít ki a törvényben. Más része olyan, amelyeknek szakmai üzenete, tartalma van, és ezek jobbá teszik, és a minőség irányába fejlesztik a felsőoktatási törvényt.

Egy-két dolgot hadd említsek meg az ott a javaslat kapcsán szóba került témakörök közül. Több felszólalás is érintette a Magyar Akkreditációs Bizottság kérdéskörét, egészen pontosan ezzel összefüggésben a felülvizsgálati bizottság létrehozásának kérdéskörét, amelyben kormánypárti, illetve ellenzéki felszólalók között nem mutatkozott egyetértés, nyilván ez a vita során is terítékre fog kerülni.

Szintén hangsúlyosan szerepelt a felvetések között a hallgatói szerződések ügye, amelynek kapcsán a bizottság elnökétől is elhangzott, hogy ennek fontosságára való tekintettel lehet, hogy célszerű ezt a szabályozást a törvény keretében megtenni. Fontos talán megemlítenem azt, hogy egy olyan felvetésről is viszonylag hosszasan folyt a szó, amelyet egyébként ez a bizonyos törvénymódosító javaslat nem nyitott meg mint törvényi helyet, ugyanakkor egy fontos kérdést szabályozhatna.

Ez egészen pontosan az az ügy, amely korábban is már szóba került a törvény elfogadása kapcsán, és ez az a bizonyos körülmény, hogy legalább tízezres a becslések szerint azoknak a száma, akik abszolutóriumot tettek, de nyelvvizsgával nem rendelkeznek, és hogy szerencsés lett volna a felszólalók szerint az, ha ez a törvényi hely is megnyílt volna, mert úgy tűnik, ezt egy korábbi módosító javaslattal nem sikerült mindenki számára megnyugtató módon kezelni.

6 ellenszavazat mellett többségi támogatással általános vitára alkalmasnak találta a bizottság a javaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu