VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előrebocsátom, hogy támogatandó részünkről is ez a törvényjavaslat. Támogatandó azért, mert adminisztrációs tehercsökkentésről van szó, támogatandó azért, mert a gyermekvállalást segíti elő, és támogatandó azért is, mert végre egy olyan lépés a kormánytól, amely a kiszámíthatóság, az előre tervezhetőség és az öngondoskodás felé mutat.

Viszont engedjék meg, hogy némi kritikával éljek főképpen annak kapcsán, amilyen érveléssel akarták ezt alátámasztani. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön is bizonyára jól tudja, hogy az állampapírpiacon nem különböző állami szabályozókkal lehet nagy forgalmat elérni, amint hogy rábírjuk valamilyen úton-módon az állampolgárainkat arra, hogy állampapírt vegyenek, se nem úgy, hogy például ahogy a magyar kormány teszi, kétmilliárd forint marketingköltséggel reklámozza a saját állampapírját, hanem az állampapírpiac felpezsdítése érdekében egy kiszámítható gazdaságpolitikára volna szükség. Én tisztában vagyok azzal, hogy ön, államtitkár úr, efelé törekszik, de mégis valamiért az a minisztérium, ahol ön is dolgozik, nem képes ezt a gazdasági kormányzást, ezt a kiszámítható adó-, költségvetési és gazdasági szabályozói politikát megvalósítani.

Talán az állampapírpiacon is jóval alacsonyabb kamatokat tudnánk elérni akkor, ha olyan gazdasági szabályozók volnának, amelyek nem változnak folyamatosan. Remélem, hogy a babakötvény ügye is egy ilyen lesz, és az elkövetkező kormányok esetlegesen bővítenek csupán ezen a lehetőségen, nem pedig újra és újra hozzányúlnak, mivel ez a szabályozás jó, elfogadható.

Azt gondolom egy másik aspektusból, hogy az iskoláztatási támogatásnál azért van valamekkora kockázata annak, hogyha nem pénzbeli támogatások lesznek túlnyomó többségben. Van egy olyan társadalmi kockázata, hogy bizonyos cégek, amelyek ezeket az utalványokat kibocsátják, hogy úgy mondjam, visszaélve az utalványkibocsátási jogukkal, illetve árképzési politikájukat ehhez igazítva majd esetlegesen drágábban adják ezeket. Másrészről a választás szabadságát is sérti véleményem szerint az, ha folyamatosan kezdünk áttérni a jegyrendszerre. Ezek lépések, apró lépések, nem minden esetben mondható ez így ki teljes egészében, de azért arra mutatnak tendenciák.

Összefoglalva: üdvös, hogy a kormányzat végre tesz a gyermekvállalási kedv növelése érdekében konkrét lépéseket. Az már nem annyira üdvözlendő, hogy ezek a konkrét lépések megállnak itt a babakötvénynél, például a családtámogatási rendszer átalakítása kapcsán a családi pótlékokat ismét befagyasztja a költségvetés. Az sem annyira üdvözlendő, hogy továbbra is nagyon nehéz a bölcsődei elhelyezés. Tehát rengeteg olyan tennivaló volna még, amely kapcsán mind a költségvetési vita során, mind pedig az egyéb törvényjavaslatok kapcsán az LMP proaktívan fel fog lépni, és javaslatokat teszünk, reméljük, ezekkel a javaslatokkal élnek majd, mint például a munkateremtési javaslatcsomagunk kapcsán, hogy önök is átvettek egy-két elemet. Ez üdvözlendő. Nagyon örülök annak, ha a Fidesz végre elindul a kiszámíthatóság irányába, csak egyre kevesebb ilyen lépést látunk manapság.

Összefoglalva: ami jó, az támogatandó, így a babakötvény egyszerűsítése is, viszont sokkal több ilyen lépésre volna szükség, ami adminisztrációt csökkent és a családok élethelyzetét pedig konkrétan javítja.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu