MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Nagyon röviden, mert Sneider Tamás összes érvére két perc alatt nyilván nem lehet és nem is tisztem most reagálni, de egy dologra mégis azonnal reagálni kívánnék. A kábítószer-fogyasztást említette, miszerint az most növekedett volna meg, holott eddig kezelhető volt. Biztos hosszan lehetne arról vitatkozni, hogy ezt hogyan mérjük, de remélem, nem vonja kétségbe azokat az intézkedéseket, amelyeket a jelenlegi kormány hozott, másrészt pedig olyan szabályozást vezetett be, olyan jogszabályi környezetet teremtett, amelyben a diszkódrogokat sokkal hatékonyabban lehet ellenőrizni. Ez valóban nehezen mérhető, tehát olybá is tűnhet, hogy nőtt a fogyasztás, de nem a fogyasztás nőtt, hanem az ellenőrzés és a számonkérhetőség.
Azt gondolom, hogy a kormány jó irányba megy. Ez nyilvánvalóan egy nagyon nehéz program, és nem lehet azonnal felszámolni, de nem szeretném, ha azzal riogatnának, hogy most kerültünk ilyen helyzetbe. Ez a helyzet évek óta így van, most kezdődtek el hatékony intézkedések, amelyek persze csak hosszú távon és nagyon komplex módon kezelhetők.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés