PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Különös jószág a költségvetés, több ezer, tízezer szám van benne, tényszerű számok, és mégis ki kell bírniuk néhány olyan véleményt, amelyeknek a valósághoz, a tényekhez és a számokhoz nincsen sok közük. Ezek a szokásos ellenzéki vélemények és még csak kritikának sem mondhatók, hanem minden valóságalapot nélkülöznek. De ez a szereposztás, ettől egy költségvetési vita nem fog eltérni.

Én azt mondom, hogy ebben a különös jószágban elsősorban is keressük meg az alapvető értékeit. Egy költségvetési vita, ha nem abban a mezőben zajlik, amiben eddig a mai nap folyamán zajlott, tehát hogy tények kontra vélemények, akkor alapvetően egy értékvita, értékszemléletek ütköznek, akárhol metszünk bele a költségvetésbe, mindenképpen egy olyan társadalompolitika, társadalomkép bontakozik ki, hogy ez a metszet, ez a szegmens a kormány politikája, a vállalásai, a választási ígéretei és alapvetően a politikai felfogása, elvei és értékei mentén rajzolható meg. Ez az értékrend alapvetően visszaköszön a költségvetésből, és amellett azt a gazdálkodási környezetet is tükrözi, amely Európában vagy globálisan a világban körülvesz bennünket. Ez nyilvánvaló, nem is ismételgetem különösebben: válság, recesszió, az euró-tagországok problémái. Egyébként pedig az európai értékrend általános válsága is, politikai, gazdasági, hitel- és termelési válság, erkölcsi válság, elitválság, generációs válság, tehát egy általános válság.

És itt mondom el, annak idején, amikor a gazdasági világválságról először tanultunk az iskolában, nagyapámat kérdeztem meg, aki akkoriban 43 éves, középkorú ember volt valahogy, hogy: te mondd, és milyen volt az a gazdasági világválság, hogyan érzékeltette a hatását - ha nem is ilyen szabatosan tettem fel a kérdést. És nagyapám azzal válaszolt - máig emlékszem -, hogy többet kellett dolgozni, és nem volt mit elkölteni. Azt üzeni ez is, hogy a válságból való kilábalás munka, munka többlete, hogy minél többet és minél többen dolgozzanak, és hogy a termelés beinduljon, majd azt a jövedelmet, amit a munkával keresnek, legyen is mire elkölteni, amikor a gazdaságok felpörögnek. Innen nézve ez az érték, a munka értéke, alapvetően a munka értéke ebből a költségvetésből egyértelműen kiolvasható, és kiolvasható egy olyan gazdaságiválság-környezet közepette, amely nagy vonalaiban emlékeztet a nyolcvan évvel ezelőtti válságra.

Ha 2010 a megmentés költségvetése volt, ha 2011 a megújulás költségvetése volt, ha az idei végrehajtása a stabil Magyarország létrehozása, tehát a stabilitás költségvetése, akkor 2013 a növekedés költségvetése lehet. Tehát inkább úgy mondanám - és akkor itt egy finom árnyalatbeli különbség azért csak van a szövegek között -, hogy a lehetőség költségvetése vagy a növekedés lehetőségének a költségvetése. És valóban, ott vannak azok a bizonytalansági tényezők, amelyek a gazdasági válság közepette uralkodnak el fölöttünk, és azt a vitát is generálják, hogy ezt a költségvetést miért most, nyáron kell beterjeszteni, kell-e nyáron beterjeszteni, el kell-e fogadni a fő számait és a többi. Tukacs István az imént erről is beszélt.

Az a logikai összefüggés azonban mintha eddig még nem került volna elő, ha a gazdasági környezet ily bizonytalan Európában, akkor nem édes mindegy-e, hogy a bizonytalanságra júniusban vagy szeptemberben alapozunk. Éppen ez a lényeg, hogy nem lehet alapozni. Egy dologhoz lehet ragaszkodni, és azt a költségvetés meg is teszi, hogy következetesen a 2010-ben megindított folyamatokra épít tovább, a '11-ben és a mai költségvetésben megjelenő számokat vetíti tovább, és azokat használja a jövő évi tervezéshez. Nem lehet különösebben pontos euróárfolyamot és inflációs rátát meghatározni, hiába is kéri ezt számon Tukacs István, a helyzet az, tisztelt képviselőtársaim - ezt mindenféle közgazdászi ismeret vagy tanulmányok nélkül most már a gyerekek is tudják -, hogy ebben a bizonytalan világban, bizonytalan gazdasági környezetben ilyen makroszámokat nehéz előállítani. Következésképpen, azt hiszem, három hónap differencia e tekintetben a 2013-as költségvetés szempontjából édes mindegy.

Visszatérve az értékelvűségre és arra a preferenciára, ami itt a munka ebben a költségvetésben, hadd tegyem még hozzá, hogy nem szükségszerű a növekedés, tehát nem önmagában cél egy növekedés - és ez ismét Tukacs István szavaira kíván egy kicsit reagálás is lenni -, mert nemcsak önmagában van növekedés, mindig vannak olyan társadalom politikai célok, hosszú távúak, amelyek nem egy-egy év 3 vagy 4 százalékos, vagy 5-6 százalékos GDP-növekményét kívánják beállítani az életszínvonal kizárólagos növekedése szempontjából, hanem hosszú távú célok érdekében költenek olyan strukturális átalakulásokra, amelyek a kiadási oldalon jelentenek többletet. Magyarországnak nyilván az államadósság-csökkentése, tehát a -kinövése szempontjából van szüksége égetően növekedésre. Tehát ez sem önmagában cél, hanem ez az indok, ez a szükségszerűség támasztja alá. Mint ahogy nem önmagában van szükség sosem takarékoskodásra sem, de 2,5 százalék alatt, ahogy az már itt a vitában is elhangzott, meg többször a költségvetési viták folyamán az elmúlt két évben, az államadósság terhe automatikusan csökken, következésképpen könnyebb kifizetni.

Tehát érték a munka, a munkahely, a foglalkoztatás, és az emberek most már két éve ezt az értékrendet alapvetően magukénak tartják. Munkát kérnek, és munkát akarnak, munkát szeretnének, egyre többen kívánnak dolgozni, és szeretnének dolgozni. Az elmúlt két évben nagyjából - ezek is elhangzottak, de szükségszerű elégszer ismételni - 80 ezer fővel emelkedett a foglalkoztatás, amit ha körülbelül 60 ezer fővel a versenyszférában értünk el és körülbelül 20 ezer fővel a közmunkaprogramok keretében, akkor ez is egy olyan vetítési alap, amit következetesen továbbhordva, a 2013-as költségvetésben is érvényesíteni lehet, és ez alapján lehet úgy kalkulálni, hogy 2013-ra nagyjából 75 ezer munkahely létesülhet a piaci szférában és körülbelül nagyságrendileg 20-25 ezer a Start-munkaprogramban. Tehát ez újabb, nagyjából százezer vagy azt alulról súroló munkahelyet jelent, következésképpen azt az alapvető értéket támogatja, hogy minél többen dolgozhassanak Magyarországon.

(17.20)

Azt tehát a magyar emberek már megtanulták, hogy dolgozni akarnak, és nem kizárólag annak hisznek, ami az ellenzék részéről régi kampányszlogenekben jelent meg, hogy több pénzt az embereknek és több pénzt az önkormányzatoknak. Hát persze, igen, toronyórát lánccal meg ingyen mindent, ugye? De nagyon jól tudják, hogy erre nincs mód. Azt szeretnék, hogy megdolgozhassanak a pénzükért, és hogy azt a pénzt elkölthessék a szükségleteikre és az életszínvonal emelésére, ezekre a kiadásokra.

A költségvetés értékpreferenciájában és megtámasztásában nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni - ha már az imént a nagy gazdasági világválságra utaltam -, hogy ha a magyarországi költségvetések készítését végignézzük az 1929-31-es világválság óta, akkor azt látjuk, hogy ez az első kormány gazdaságtörténetileg is, amelyik nem rövid távú szempontokat helyez előtérbe, nem azokat veszi figyelembe - nyilván volt egy olyan tervgazdasági időszak, amely során ezt nem is lehetett így értelmezni -, hanem hosszú távra tervez. Ez pedig mindig olyan áldozatokat is jelent, a holnaptól vesz el természetesen, és rezervál, tesz tartalékba, használ fel hosszabb távon forrásokat, amelyeket nem lehet azonnal, holnap a gazdaságba tenni. De ez azt is jelenti, hogy végre egy olyan költségvetés van előttünk - hasonlóan az előző két év költségvetéséhez -, amely következetesen felnőtt, felelős embereknek tekinti a magyarokat, és nem enged az olyan ellenzéki populizmusnak, demagógiának, amire itt példa volt, és el is hangzottak a mai vita folyamán. Következetesen csökkenti az eladósodást, következetesen kiáll a tehermegosztás politikája mellett. Ha nekem is szabad véleményt vagy jelzőket mondanom, és nem csak a tényeket, akkor azt mondom, hogy fegyelmezett, prudens, takarékos és következetes Magyarország 2013. évi költségvetése.

Ami talán még nem hangzott el, bár magam a vitát nem követtem végig, de a délután folyamán még nem hallottam, az az, hogy lakásépítésre plusz 50 milliárd forintot tartalmaz, a Start-munkaprogramokra pedig - az imént erre utaltam, de a számszerűség fontos - plusz 20 milliárdos forrás van. Kamatkiadásokra - s lásd, ez a bizonytalansággal vagy a tervezési kérdésekkel összefüggő probléma - 300 milliárd forinttal többet tesz félre, és a normatív támogatások is nőnek 13 százalékkal, ez plusz 30 milliárdot jelent. Tehát 300 milliárd tartalék, az ugyebár annyi is, ha a makroszámokat nézzük - keresem Tukacs Istvánt, megtaláltam, és Nyikos Lászlót is, akik a makroszámokat nagyon jól tudják fejből -, de annyit is jelent, hogy ha az 1,6 százalékos GDP-arányos tervezett növekedés valamiért az európai vagy a globális gazdasági folyamatok következtében nem érné el ezt a szintet, a várt szintet és a költségvetés sarokszámát, és teszem azt, mondjuk, csak a Magyar Nemzeti Bank által minap jelzett 0,8 százalékos GDP-arányos növekmény valósulna meg, akkor ez a 300 milliárdos tartalék bőven fedezi ezt a különbséget.

De hogy ne fényezzem tovább csillogóra és szidolozzam a költségvetést... (Tóbiás József: Ezt tényleg ne tedd, István! - Derültség az MSZP soraiban. - Tóbiás József: Bocsánat, de feladtad a magas labdát.) Tóbiás képviselőtársam, nagyon szívesen meghallgatom önt. A helyzet az ugyanis, hogy fényezni és tisztogatni azt lehet, ami nemesfémből van. Egy bádoglemezt hiába próbálna szidolozni, annak sose lesz fénye, ahhoz nemesfémre van szükség, aranyra, ezüstre. (Taps a kormánypártok soraiban.) Engedje meg, hogy e kis kitérő után visszatérjek a költségvetésre. Önnek is és minden magyar embernek drukkolnia kellene a hazájáért és a költségvetésért, és azért, hogy megvalósuljanak azok a folyamatok, amelyeket a költségvetés tervez, hogy azok a számok valósággá váljanak, mint ahogy egyébként, hozzáteszem, 2010-ben és 2011-ben is valósággá váltak.

Végül pedig engedjék meg, hogy a kulturális ágazatról még két szót mondjak. Ugyan már itt Szabó Timea LMP-s képviselőtársunk hozzászólása nyomán kellett pontosítani, nem is pontosítani, hanem az elhangzott valótlanságokat tényekkel szembesíteni, nevezetesen, hogy a kulturális ágazatban a források bizony növekednek, és nem is keveset. Olyan jogszabályok is születtek, amelyek hatékonyabbá és egyszerűbbé teszik a gazdálkodást, praktikusan kevesebbe kerülnek - itt a Kulturális Alappal kapcsolatos átalakítás és az előadó-művészeti törvény említhető, valamint a kulturális örökségről szóló törvény például -, de a kultúrára fordítható összegek, amelyek a következő évi költségvetésben számszerűen bent vannak a javaslatban, több mint 10 százalékkal lesznek magasabbak, mint az idén. Több mint 10 százalékkal, mint 2012-ben.

Még egy-egy példa. Az ideihez képest 400 millió forinttal nő csak az egyéb kulturális szervezetek, alapítványok, művészeti és zenei célú alapítványok működési és programtámogatása. Említettem az előadó-művészeti törvényt, de a szervezetek finanszírozása is kiszámíthatóbbá válik, és a számukra létesített, kiírható pályázatok forrására is 10 százalékos többlet van előirányozva. Azt is elmondtam már, most csak megismétlem, hogy filmszakmai ügyekre nem volt támogatás a 2012-es költségvetésben, most ez a forrás is itt van: artmozik, filmszakmai működési, programtámogatások, egyéb támogatások 200 millió forint. Ez is ennek a több mint 10 százalékos növekménynek a része.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek alapján jó szívvel ajánlom a költségvetést elfogadásra önöknek is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu