PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Még az iméntiekre engedjék meg, hogy hadd reagáljak. Nem akartam, de aztán gondoltam, mégis nyomok egy gombot.

Nyikos Lászlónak: lehet, hogy a jelzők között, itt a sok bába között elveszett a gyerek. A következőt pontosítottam, és azt hangsúlyoztam, tegyünk finom distinkciót, én azt mondtam, hogy a növekedés lehetőségének a költségvetése. Remélem, ezt elfogadja tőlem: 2013 az előbb elmondottak alapján nekünk a növekedés lehetőségének a költségvetése.

Tukacs István pedig az 1,6 százalék meg a 0,8 közé helyez el, mondjuk, 250 milliárdot, de éppen ez az, amiről beszéltem, hogy a tényszerűség és a vélemény köszönő viszonyban nincs egymással. Hogyha 0,8 lenne ebben a bizonytalan költségvetésben a tervezhetőség okán (Göndör István: István! Ezt most nem kellett volna!), akkor ön 0,8 és 0 közé tenné ezt a 250 milliárdot. Tehát gyakorlatilag értelmetlen a felvetés; mindegy az ön számára, hogy milyen szám van ebben a költségvetésben.

Akkor végül, ha már Z. Kárpát Dániel felszólalására is van módom reagálni, akkor az nagyon fontos, hogy a vándorlás ebben a pillanatban csökkenti a természetes fogyást. Tehát az nem igaz, hogy elvándorlás volna. Éppenséggel az a helyzet, hogy a vándorlás segít rajtunk ebben a pillanatban. Nézze meg a számokat, tisztelt képviselőtársam!

Nagyjából még egy, hogy 100 milliárd kellene a kormány számításai szerint az élelmiszer-vertikum, szövetkezés, félkész termék, késztermék felállítására. Én nagyon remélem (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hogy az ország finanszírozási költségének csökkentéséből (Az elnök ismét csenget.) meglesz egyszer ez a szám. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu