TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor a költségvetés sarokszámait elkezdtük tárgyalni, két lényeges kérdésben vita alakult ki az ellentétes oldalak között. Ez a két lényeges kérdés úgy szólt, hogy vajon most kell-e elfogadni a költségvetést, alkalmas-e az idő, és alkalmas-e az eljárás arra, hogy 2013 költségvetésének akár a főszámait is elfogadjuk, másfelől pedig kialakult egy vita abban is, hogy vajon a költségvetés tervezésének úgynevezett alapadatai vagy makroadatai megfelelők-e.
Úgy gondolom, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetsége egy újabb meglepő költségvetés-tárgyalási időpontot vezetett be. Volt már kétéves költségvetése a Fidesznek, és úgy emlékszem, hogy a politikai hasznon túl, mármint a pártjuk politikai hasznán túl ez nem járt kézzelfogható előnyökkel, hiszen a második év költségvetését lényeges pontokon kellett már akkor is változtatni. Ezért tehát a meglepő időpont nagy valószínűséggel másnak tudható be. Az, hogy 2012 közepén a kormánykoalíció pártjai el akarják fogadni a költségvetés sarokszámait, véleményem szerint ez két dolognak tudható be.
Egyrészt egy papíron bizonyított fiskális szigorral kívánják bemutatni a befektetői világnak és a külvilágnak azt, hogy vajon megfelelő költségvetési szigorral élnek-e, másfelől pedig egy kész helyzetet akarnak teremteni a valamikori IMF-tárgyalásokra, nevezetesen azt a kész helyzetet vagy kényszerhelyzetet, hogy rá lehessen mutatni a már elfogadott költségvetési sarokszámokra, hogy lám, lám, nekünk ezen már nincs módunk változtatni, ezért tehát bizonyos tárgyalási pozíciókat eleve felvesznek, bizonyos tárgyalási lehetőségeket pedig eleve kiszűrnek.
Az első módot nem tartom rossznak, ezt meg kell mondanom, hiszen semmi egyébre nincs nagyobb szüksége a kormánynak, mint a bizalom visszaszerzésére, hiszen az a bizalom amikor veszni látszik, akkor látnivaló, hogy súlyos milliárdokban, tízmilliárdokban mérhető kárt szenvedünk. Ugyanakkor a második célt veszélyesnek tartom, veszélyesnek, hiszen újfent lebegtetni kezd egy helyzetet, hogy vajon akar-e a megfelelő készenléti hitel eléréséért bármit tenni a kormánykoalíció, illetve komolyan gondolja-e, hogy az IMF-tárgyalásokat a végigvitt tárgyalások pozíciójáig juttatja el, magyarul, hogy végig is akarja ezeket vinni, végig akarja tárgyalni.
Az alapadatokról súlyosabb kétségeim vannak, nemcsak azért, mert nagyon nehezen megbecsülhető a szakemberek által is, hogy 2013-ban milyen gazdasági növekedés várható. Célszerűbb lenne ilyenkor azt a helyzetet megnézni, ha a költségvetés normál esetben lenne tárgyalva, hogy melyek az utolsó negyedévek adatai, ezáltal ezt pontosabban meg lehetne becsülni. Nagy gonddal szemlélem azt, hogy milyen inflációs adatot vár a kormány, hiszen az ez évi 4,2 százalékos adat egészen biztosan nem fog teljesülni, és azt látom, hogy bizony komoly kétségek övezik a devizaárfolyam megbecsült voltát is. Ezért tehát azt gondolom, ezek mentén az adatok mentén ez a költségvetés meglehetősen instabil lábakon áll, és úgy gondolom, a rendelt költségvetésben a kockázatkezelésre rendelt lehetőségeken jóval felülállóak azok a kockázatok, amelyek bekövetkezhetnek, hogyha ezek az adatok nem teljesülnek.
A harmadik ilyen tétel, amelyről beszélni szeretnék a költségvetés kapcsán, az, hogy szintén vita alakult ki abban, hogy vajon jól becsülte-e meg a kormány a válságból való kilábalás időtávját. Matolcsy miniszter úr a meghallgatásán és más alkalmakkal is beszélt arról, hogy a kormány rosszul becsülte meg a válságból való kilábalás ütemét. Én ezt egy kicsit másképpen fogalmaznám. Úgy gondolom, hogy a kormány elég voluntarista módon várt egyfajta jó szelet az európai gazdaságban és a világgazdaságban, és úgy, hogy ennek egyébként nem voltak konkrét jelei, tehát nem lehet azt állítani, hogy 2009 után, 2010-ben, 2011-ben komoly szaktekintélyek mondták volna, hogy a válság rövid úton véget ér és a kilábalás megkezdődik. Ez a tévedés súlyos viszonyok közé tereli a költségvetés készítésének a módját.
Amit ebben a költségvetésben sérelmezünk, az a bevételi oldalon az adóprés, a kiadási oldalon pedig a megszorítás, de bizonyos kedvezményezett, eléggé megmagyarázhatatlan területeknek a pénzzel való ellátása. Ez a megszorítás mindenkit sújt, az adóprés pedig szintén mindenkit el fog érni, hiszen az eredendő bűnt, az egykulcsos személyi jövedelemadó által ütött költségvetési lyukat foldozgatják és toldozgatják még mindig ezzel az adópréssel. Különösebben nem szeretnék kitérni egyetlen területre sem, hiszen csak a veszteseket tudnám sorolni, és nem is hiszem, hogy a költségvetés sarokszámainak az elfogadása szakmapolitikai vita lenne; abban feltétlenül, hogy mindegyik terület igyekszik most kormánypárti oldalról részben bemutatni az ott lévő lehetőségeket, sikerként kommunikálva ezt, az ellenzék pedig rámutatni arra, hogy összességében a lehetőségek nem bővülnek.
Egyvalamit azonban mindenképpen el kell mondanom, kiemelve egyetlen területet. Ha komolyan gondoljuk, hogy van néhány nemzeti ügy, akkor azokban lehetne tárgyalni, nyilván azért, hogy 2014 után ne történjen meg az, hogy egy nagy területet másfelé irányít az új kormányzat. Én magam az egészségügyet egy ilyen területnek tartom. A magam részéről már látom a tárca forráskereső szándékát. Mélységes hibának tartom, hogy az intézményátalakítást, a gyógyszerkassza megnyirbálását nem tették ebben az értelemben nemzeti üggyé, hogy megpróbáltak volna egy hosszú távra érvényes konszenzust kialakítani a politikai és a szakmai szereplők között.
Nem támogatjuk ezt a költségvetést, nemcsak a mód, nemcsak az alkalmatlan makroadatok miatt, hanem amiatt sem, mert a költségvetés szemléletét kellene átgondolni, a szemlélet pedig más kellene hogy legyen. Az a növekedéspárti költségvetés, amelynek a forrásait meg lehetne teremteni, ha a kormányoldal néhány szent tehénhez, így az adóztatás és az egykulcsos személyi jövedelemadó ügyéhez hozzá kívánna nyúlni. Miután ezt nem teszi, úgy gondolom, ránk ez a feladat vár, hogy ősszel egy alternatív költségvetésben bemutassuk azt, hogy a Szocialista Párt mit gondol 2013-ról és a 2014 utáni világról.
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés