BRÁJER ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Eredetileg két ponthoz szerettem volna hozzászólni, de miután mind Pósán László, mind Nagy Csaba képviselőtársaim ezt megtették előttem, ezért az életpályamodellről nem venném igénybe a további türelmüket, ettől eltekintenék.
Üdvözítőnek tartom, dicsértem volna, hogy közel 80 milliárd került tervezésre a költségvetésben az életpályamodell bevezetésének pénzügyi forrásaként. Azt hiszem, éppen ideje, és nagyon nagy szükség van arra, hogy a pedagógusaink bérének a rendezését elkezdjük.
Míg tehát a pedagógus-életpályamodell költségvetési fedezetét jelen gazdasági viszonyok között én megoldottnak ítélem, annál nagyobb aggodalommal szemlélem azonban a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények működési feltételeire rendelkezésre álló költségvetési keretet, és erre szeretném egypár mondattal felhívni a figyelmüket, ha megengedik.
A korábban megyei, ma megyei intézményfenntartói központok irányítása alá tartozó gyermekvédelmi rendszerek a korábbi évek nehéz örökségeit maguk előtt görgetve, a feladatuk ellátásához igen szűkös pénzügyi háttérrel érkeztek meg a központokhoz. Hosszasan lehetne sorolni a nehézségeiket, problémáikat, engedjék meg, hogy most mindezekből a véleményem szerint egyik legsúlyosabbra hívjam fel a figyelmet.
Van egy érvényben lévő 1998-as minisztériumi rendelet a személyes gondoskodásról, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények működéséről, eszerint az ezen intézményekben gondozott gyermekek számára naponta az életkornak megfelelő legalább ötszöri étkezést kell biztosítani. Az erre fordított költség összege naponta nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 2,4 százalékánál. A nyugdíjminimum összege jelenleg 28 500 forint. Az ez alapján számított élelmezési költség tehát nem lehetne kevesebb napi 684 forintnál. Szomorúan kell azonban tapasztalnunk, hogy ez számos megyében működő intézményünknél nem éri el a 450 forintot sem. Tehát a főszámokon belül a költségvetés struktúrájában mindenképpen, minden erőnkkel meg kell próbálnunk ezeknek a gyerekeknek is megadni, ami törvényesen megilleti őket.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés