DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy képviselő úr elmondta a mondandóm lényegét, nevezetesen hogy miután a Fidesz-KDNP azt vállalta a kormányprogramjában, hogy megvédi a nyugdíjakat, a nyugdíjak értékállóságát, ez fogalmilag kizárt volt, hogy a magánnyugdíjpénztárakhoz ne nyúljunk. Értelemszerű volt, hogy ezzel kapcsolatban lépéseket kell tenni. Azt is hozzá kell tenni, hogy a Fidesz soha nem volt magánnyugdíjpénztár-párti. Ha visszaemlékszik, 1998 és 2002 között a Fidesz már akkor azt mondta, hogy ez egy elhibázott rendszer, de még bízott abban, és nem is teljesítette azokat a törvényi előírásokat, amelyeket a Horn-kormány hagyatékul rá hagyott. Ellenben ha megnézzük az elmúlt két évet nyugdíjoldalról, igenis azt a vállalást teljesítette a Fidesz, hogy megőrizte a nyugdíjak reálértékét. Az elmúlt időszakban nem volt olyan év, hogy a korrekciót ne hajtottuk volna végre a nyugdíjasok számára. Ez egy fontos érdem, és azt is gondolom, hogy az az irány, ami szintén a költségvetési szerkezet átalakítását jelenti, hogy a nyugdíjakat a nyugdíjalapokból, a nyugdíj forrásait egy helyről teremtsük meg, azt is sikerült megteremtenünk, akkor minden rendben lesz, és ezt a következő hosszú távú, 20-30 évre is mondhatom.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés