DR. STEINER PÁL (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Látszólag egy napi hírrel szeretném kezdeni, amely látszólag semmilyen összefüggésben nincs a mai költségvetés általános vitájával, de majd látszólag be fogom bizonyítani, hogy mégiscsak összefüggésben van.

A mai napi hír egy örvendetes esemény, miszerint Matolcsy miniszter úr és Tarlós István főpolgármester úr aláírt egy megállapodást, amelyben megállapodtak abban, az egyik fő pontja - hozta a hír, tehát a tévedés jogát fenntartom, csak hallás után adom most vissza -, hogy a költségvetés biztosít a fővárosnak a közösségi közlekedésre 32 milliárd forint normatív támogatást, és ezért cserébe a főváros vállalja azt, hogy 2013-ig bevezeti a dugódíjat, és ebből a dugódíjból - nem tudom, milyen tervezési metodika alapján - biztosít a közösségi közlekedésre 10 milliárd forintot.

Felmerül a kérdés, hogy miért érinti ez a költségvetés általános vitáját? Egyrészt azért, mert az idei költségvetésben fogja teljesíteni ezek szerint a fővárosnak azt a kötelezettségét a kormány, amit tavaly nem teljesített, hisz teljesen érthetetlenül a számunkra zárolta azt a 32 milliárdot, amelyet tavaly oda kellett volna adni a fővárosnak a közösségi közlekedésre, és még azzal sem vádolhatták a fővárosi vezetést, hogy nem a jelenlegi kormánynak tetsző főpolgármester és többség van a közgyűlésben, mégis zárolták ezt az összeget.

Akkor, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr jelen volt a közgyűlés alakuló ülésén, amely több képviselőtársamnak személyes élmény volt, akkor őszintén szólva bizakodtam a tekintetben, hogy megszűnik a kormány főváros-ellenessége, hisz elhárultak azok az okok, amelyek miatt miniszterelnök úr sosem szerette ezt a fővárost, nevezetesen, hogy egy szabadgondolkodású, baloldali-liberális fővárosi vezetés volt, és reményeim szerint majd az is lesz.

Látszik, hogy ez nem így történik, látszik, hogyha a költségvetésre ránézünk, annak megnézzük a fővárosi kötődéseit, hogy ez a főváros-ellenesség továbbra is tart. A metrófejlesztés gyakorlatilag ellehetetlenült, hisz a metróra biztosított 3 milliárd forint gyakorlatilag maximum talán egy nagyon szűk fenntartásra elégséges, de semmilyen módon nem elégséges arra, hogy folytassuk a metrófejlesztést, miközben a dugódíj például azt feltételezné, hogy a metróra nagyon is szükség lenne, tehát remény sincs arra, hogy valaha is ez budaörsi lakos majd a virágpiacnál fölül a metróra és elolvassa az újságot, amíg beérkezik a városba.

(13.10)

Azt is meg kell említeni, hogy míg a korábbi polgári kormányzat a Nemzeti Színház helyett egy gödröt hagyott, most egy széttagolt fővárost fog hagyni. A költségvetésből és az egész gondolkodásmódból látszik, hogy a nemzet fővárosának aposztrofált Budapest ma egyenesen megindult a széthullás felé. A széthullás abból látszik, hogy kik azok a fideszes polgármesterek, akik erősek a belső vezetésben, és ők tudnak kilobbizni valamit a költségvetésből, ők tudják lényegében a főváros szerves fejlődését alapvetően befolyásolni és időnként megakadályozni.

Miről is van itt szó? Nagyon röviden: ennek a fővárosnak, a nemzet fővárosának ma már sem kórháza, sem iskolája, sem hatósága, sem hivatala; helyette kapott vasprefektust, az összes hatóság egy kormányzati képviselő irányításával működik a fővárosban, és jól látszik, hogy ami például a Kossuth téren lejátszódik, az milyen folyamat, és jól látszik, hogy nem a főváros működtetése, a főváros fejlesztése a fő cél, hanem legyen stadion, és legyen 10 milliárdért Kossuth tér, miközben az eredeti tervek 3 milliárdos összegeket irányoztak elő.

Tehát azt lehet látni a költségvetésből, hogy a legnagyobb sajnálatomra a jelenlegi kormányzatnál a főváros-ellenesség nem szűnt meg, a főváros szétdarabolására és ellehetetlenítésére törekszik ez a kormányzat, és ezt most anyagi feltételekkel is biztosítani kívánja.

Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu