GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. De erre is képes vagyok válaszolni önnek: 19 500 forinttal nőtt bruttóban a minimálbér összege, de nettóban amit zsebre tesznek az emberek a minimálbérből, az nem változott, mert 60 ezer forint fölött volt a 73 500 forintos bruttó mellett is, és a 93 ezer forintos bruttónál, ami mögött a munkáltatók sokkal több járulékot fizetnek, tehát nagyobb a teher rájuk nézve. A munkavállalók meg nem keresnek többet, mint 61 ezer forint, tehát nem változott a zsebre tett pénz.
Közben eltelt két esztendő, volt infláció, biztos ön is tudja, Puskás képviselőtársam. Ennek van hatása, ami csökkentette a 60 ezer forint értékét, vásárlóerő-értékét, amivel bemegy az ember a boltba, és vásárolni tud. Ma ez a 60 ezer forint nagyjából 50 ezer forint. De a közfoglalkoztatotti minimálbérnél 60 ezerről 47-re csökkentették, meg még ha az inflációt hozzáveszi, akkor bizony kijön sajnos a 40 ezer forint alatti vásárlóerő-értékű minimálbér. El kell kezdeni gondolkodni, nem csak mondani a számokat, úgy, ahogy elvárja öntől a frakcióvezetője vagy épp a kormány bármely tagja.
A másik része: én nem magánnyugdíjpénztárakról, hanem 3 millió ember magán-nyugdíjpénztári megtakarításáról beszélek, amit 12 év alatt takarítottak meg az emberek. Azt kobozták el önök, és látható módon azoknak a forrásoknak gyakorlatilag az ésszerű-célszerű felhasználása sem történt meg.
És még egyszer mondom: a munka világában pedig statisztikával akarják helyre tenni azt, hogy semmit nem csinálnak. Statisztikával, hogy a munkaidőalapot, amit az emberek dolgoznak 8 óra vonatkozásában, 4 órás foglalkoztatottságra viszik le. 40-50 ezerrel több a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma, mint két évvel ezelőtt volt, és a 8 órában foglalkoztatottak száma pedig kevesebb.
A gazdaság felületén kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltáskor, vagy épp az egy évvel ezelőtti állapotok kapcsán. Önök csak statisztikával akarják becsapni az embereket, miközben ők rosszul járnak, mert kevesebbet keresnek ilyeténképpen is a 8-ból 4 vagy 6 órás munkaviszonyok keretei között. Hát, erről szól a történet, képviselőtársaim.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés